[MIKSZÁTH BESZÉDE KITÜNTETÉSE ALKALMÁBÓL]
[MIKSZÁTH BESZÉDE KITÜNTETÉSE ALKALMÁBÓL]
Tisztelt barátaim!
A rendjelekről általában kétféle megjegyzéseim vannak: olyanok, amiket elmondhatok és olyanok, amiket el nem mondhatok. Az elmondhatók közé tartozik azon vélekedésem, hogy a rendjelek inkább hasznosak, mint ártalmasak. Hasznosak, mert már sok embert tettek boldoggá. Sőt egy kiváló miniszterünk, Darányi Ignác praxisában előfordul olyan eset is, hogy valaki azért kért rendjelet, mert beteg anyjának fölgyógyulása ettől függ. (Óriási derültség.) Úgy hallottam, hogy a szerencsés anya, aki annak idején megszülte a kitüntetett férfiút, aztán meg is gyógyult. (Nagy tetszés.) De minthogy sohasem hallottam ezzel ellentétben, hogy valaki valaha megbetegedett vagy meghalt volna rendjeltől, önként következik ebből, hogy a rendjel egészségügyi szempontból célirányos lehet. Egyéb kiemelendő szempontokat hirtelenében nemigen tudok. (Élénk tetszés és derültség.)
Ami azonban speciálisan a most szóban forgó rendjelet illeti, annak vannak érdekes oldalai is. Egyrészt a fölséges személyért, aki adta, másrészt a szituációért, melyben adta és harmadszor azokért, akiknek szól, habár hozzám is volt adresszálva.
Olyannak tekintem én azt, tisztelt barátaim, mint ahogy láttam megbecsültetve vén katonáknál a golyót, mely testükbe fúródott (nekem az elveimet roncsolta szét), de mely mégis becses emlék, mert ha ők maguk szenvedtek is általa, diadalmas, ragyogó napokra emlékeztet.
Igenis, tisztelt barátaim, ez a rendjel emlékeztetni fog engem mindig arra a vérünket megbizsergető melegségre, melyet a hatalmas Caesar országunk iránt tanúsított, s a fénylő és érlelő melegségnek első sugara ránk, újságírókra esett, a mi kopott kabátunkra.
Lyukat ezekre is varrt a szabó, de rendjelet nem adtak hozzá. Rendjelt az újságíró nem kapott eddigelé, qua újságíró, hacsak nem életmentésért, hogy valakit a vízből kihúzott. (Zajos derültség.) De minthogy az újságírónak métier-je inkább bemártani a vízbe valakit (Derültség.), tehát sohasem kapott rendjelet az újságíró.
És most az új érát látszik jelezni. De hogy jó lesz-e az nekünk, azt nem merem állítani.
Mit jelenthet egy újságíró mellén a rendjel? Csillogó arannyal csak azokat a félig odvas fogakat szokták erősíteni, befuttatni, amelyekkel már nem lehet jól rágni és harapni.
Bocsássák meg, tisztelt uraim, hogy a szép, komoly beszédre, melyet tisztelt elnöktársam tartott, a pajzánság hangján feleltem. De lehet-e nekem egyszerre mindazokat, amiket írtam és mondtam a rendjelekről, megtagadnom?
Egyben azonban nem tagadom meg kellemes érzésemet. Abban, hogy ez a kis rendjel megnagyobbodott egy hét óta. A császár őfelsége adta a keresztet, önök pedig adták hozzá az úgynevezett gyémántokat (Nagy tetszés.), melléje rakván rokonszenvüket és becses jóindulatokat, a mai napon, amit én ezer rendjelért sem adok oda. Poharamat emelem fiatal egyesületünk fölvirágozására. (Viharos taps és éljenzés.)
