[MIKSZÁTH HELYREIGAZÍTÁSA]
[MIKSZÁTH HELYREIGAZÍTÁSA]
Az írói egyesületben eldicsekedtem azzal a nagy tisztességgel, mely inkább a hírlapírók összességét illeti, mint engemet, tehát az ő tudomásukra hozandó, hogy Schlauch bíbornok meglátogatott s hogy másnap én is tettem nála hódoló tiszteletemet, amely alkalommal a lángeszű főpap fölötte érdeklődött az egyesület humanitárius és egyéb céljai iránt. Elmondtam, hogy az egyik főcél a jótékony célon kívül a hírlapírói kar tekintélyének emelése. És hogy ez főleg akkor következik be, ha majd eleget tesznek annak a Deák Ferenc-féle föltételnek, hogy csak az igazat fogjuk megírni stb.
A derék fiúk igen kevélyek voltak mindezekre és mohón kérdezgették:
– Szabad-e ezt megírni?
– Hogyne!
Hát meg is írták – de miképpen?
Először is hogy a bíbornok tegnap látogatott meg. (Van annak már egy hete.) Hogy az összes papjaival látogatott meg. (Hiszen be sem férnének az ő összes papjai az én szerény lakásomba), hogy végre sokáig időzött nálam (talán hétfőtől egész tegnapig) és hogy végül hathatós támogatását ígérte az egyesületi segélyalapnak (talán a nagyváradi püspökség fele jövedelmét.)
Mindebből nem mondtam egyebet és nem történt egyéb, mint a látogatás, s derék hírlapíró-kollegák se akartak egyebet, csak még szebbé akarták azt tenni. Elképzelték, hogy jött Schlauch az összes papjaival …talán még egy herold is, egy lámpavivő stb. Hisz már úgyis mesébe való, hogy minket, szegény skriblereket, egy igazi bíbornok meglátogat, hadd legyen hát még meseszerűbb.
Hanem engem kedvetlenül érintett ez a nagy fantázia és arra a meggyőződésre vitt, hogy igazat talán nem is lehet írni. Hogy ez a kívánság utópia volt Deák Ferenctől. Mert mint a mitológia idejében faunok és nimfák tanyáztak a fákban, vizekben, úgy az új korban az egyes témákban vannak a különböző dzsinnek és ármányos manók, akik az újságíró kezét írás közben incselkedve taszigálják.
