KRÉTA ÉS PALATÁBLA
KRÉTA ÉS PALATÁBLA
Királyok sorsát az istenek intézik, a nemzetekét az istenek és magok a nemzetek. Ki tudja, mit hoz ránk az új fordulat.
Lehet róla beszélni így és úgy; lehet leleményes fővel kiszínezni a fejleményeket villámos felhőkre és verőfényes sugarakra.
Egy bizonyos, hogy a helyzet, mely Ausztriában beállott, Magyarországon bizonyos vérpezsgést idézett elő, bizonyos hitet teremtett s egy nemzetnek, mely hitét visszanyeri, onnan kezdődik az érdekes története.
E történetnek az első mozzanata ma játszódott le a Házban. Megteltek a padok szinte zsúfolásig, pedig a wippek nem dolgoztak sürgős táviratokkal, az ellomhult Ház magától jött össze s felvillanyozott idegekkel várta a Bánffy által benyújtandó javaslatot. Lehettek olyanok is a balmezőn, akik mindjárt bele akartak kötni.
Hogy mibe? Hát valamibe. Az emberi természet megkívánja a felháborodást.
De amint elhangzott a javaslat, melyet ünnepi csöndben hallgattak, mintha nagy események magvát éreznék benne, mindjobban lelohadt a kötekedési ösztön.
És e pajkosságokra leghajlandóbb fiatal vérű »tigrisek« is szemlátomást szelídültek.
Ami természetes is, mert a javaslat semmi egyéb, mint egy új provizórium, éppen olyan, se jobb, se rosszabb, mint az eddigi, melyet egy félóra alatt szavazott meg a Ház annak idején.
Az is egy évre szólt, ez is egy évre szól, csakhogy ez magyarabb, mert az előbbi provizórium a kölcsönös megállapodás alapján volt kérve, ez pedig önálló intézkedése lesz a magyar törvényhozásnak.
Öreg Madarászék – a függetlenségi párt higgadt, okos embereit értem e gyűjtőnév alatt – ravaszul mosolyogtak a bajuszuk alatt, mint mikor a gazda látja tavasszal, hogy az első fűszál kinyújtja fakózöld fejét a rögek alól, de még olyan piciny, hogy alig lehet látni szabad szemmel: íme az első önálló lépés.
És jönni fog, valószínűleg jönni fog a második is. A javaslat rendeli, hogy amennyiben 1898. május 1-ig a közgazdasági javaslatok nem kerülhetnének a régi módon előkészítve a Ház elé, a kormány nyújtson be önállóan javaslatokat, amelyek véglegesen rendezzék a gazdasági viszonyokat. Világos és tiszta intézkedés, sehol semmi homályos rejtekút, se hátsó gondolat. Jövő év májusán túl magunk fogunk rendezkedni a magunk gazdasági dolgában. Ki hitte volna ezt? S ki óhajtotta ezt forróbban, mint éppen a függetlenségi párt? Hát miért kaptak mégis olyan nagy csörömpöléssel a fegyverekhez a tegnapelőtti konferencián? Csak nem akarnak tán a legkedvezőbb víznek, melyet a gondviselés szeszélyes kedvében a malmukra hajtott, gátat emelni és azt ellocsolgatni az ellenfél szeme közé csak azért, hogy bosszantsák?
Hisz ez bolondság volna és végzetes lehetne az országra. Egy obstrukció most, midőn minden higgadtságunkon fordul meg, politikai érettségünkön, és midőn annyit lehet kiaknázni a szituációból, amennyi ügyesség és élelmesség van bennünk. Láncra most a szenvedélyeket, hanem a szenvedélyek helyett az eszünket eresszük ki a helyzet magaslatáig. Egy obstrukció most több lenne, mint taktikai hiba, bűn lenne. Vajon mivel tudnák annak a következményeit védeni a választók előtt?
Csak eggyel lehetne, hogy Luegeréknek akartak örömet okozni. Igen, Luegeréknek! Mert Luegerék várják nagy szívszakadva, hogy majd megmozdul a magyar szélső ellenzék.
Pedig nincs is mi ellen obstruálni, sőt még megmozdulni sem. Ám ha nem áll vissza Ausztriában a normális állapot, amint hogy vissza nem áll többé, akkor május elseje után következik az ellenzék akciója. Akkor helyén van. Senki se kívánhatja az ellenzéktől, hogy mikor programjának egyes fő pontjait megvalósíthatja, csupa merő tapintatosságból hallgasson. De mikor semmit se valósíthat meg, legfeljebb feldöntheti a hadonászásával éppen azt a kosarat, amelyből a mi almáink gurulnak szét, akkor tessék csendesen lenni.
Semmi kilátás arra, hogy Ausztriával föl lehessen még venni valamikor a ma kiejtett fonalat. Soha többé. Az osztrák alkotmányosság betegségei nem ott vannak, ahol Gautsch keresi. Sokkal messzebb. Olyan messze, hogy igen nehéz a forrásukhoz menni. Az ötforintos választási cenzus eresztette be az alkotmányba azokat az elemeket, melyek azt felfordították.
Gautsch tehát nem fogja megtalálni a kibontakozás útját, ha Thun gróf jön utána, ő nem is fogja keresni – az önálló rendezkedés tehát csak rövid idő kérdése. Ám akkor, aztán tessék megcsinálni a számításokat, elővenni a krétát, és félretenni a szóvirágokat, elfelejteni választói beszámolókon éljenekért cserébe mondott programpontokat, csak krétát szabad lesz használni, tisztelt urak és palatáblát, de semmi mást – a nemzet megvárhatja ezt a sáfárjaitól – és ha akkor az sül ki, hogy úgyis megélünk, ha egy kicsit szegényebbül is, mert a morális önérzet szintén ér valamit – meg kell csinálni az önálló vámterületet.
Az alkalom meglesz rá és talán sohase tér vissza többé. Tessék ezt fontolóra venni. De egyebet is. A krétát is. Hadd tanácsoljon a kréta is. Nem kis faktor. Ne tessék a krétát lenézni.
