IMRE HERCEG MELLÉNYEI
IMRE HERCEG MELLÉNYEI
Eötvös Károly ma betévedt a tisztelt Ház folyosójára. Nyilván megérezte, hogy lesz egy szava a szászokhoz. De arra a szóra csak később került sor. Addig a vajda kényelembe helyezkedett a folyosón és nagy szeretettel nézte a Rigó Ferenc pitykés mellényét, amelyet a derék szélbali honatya napról napra jobban tölt be.
Arról a mellényről jutott a vajdának eszébe.
– Te, Feri! Van nekem három híres mellényem. Az Imre hercegé volt mind a három. Az édesanyja varrta, maga a felséges királyné. Az ötvenes években akadt rájuk a veszprémi püspök és nagy költséggel restauráltatta. Akitől én öt pengőért megvettem, az a paraszt, tudja az Isten, hogy jutott az Imre herceg mellényeihez. De hitelesek, minden kifogáson felül hiteles mellények. És hogy eszembe jut, hát megteszem, amit már régen meg akartam tenni. Ajándékba adom őket; egyet a múzeumnak, aki megőrizze, a másik kettőt meg neked adom és Hentallernek.
Rigó meg is köszönte mindjárt az ajándékból a maga részét. Aztán egyébről beszélgettek. Nagykésőn egyszer csak megkérdi:
– Hallod-e, Károly? Hát voltak Imre herceg idejében mellények?
A vajda egy másodpercig hallgatott. A fejét is vakarta. De az nála nem a zavart, csak a gondolkozást jelenti. Aztán megfelelt:
– Hát bizonyosan voltak. Mert hát megvannak. És az Imre hercegéi voltak. Az is bizonyos. Annyit megengedek, hogy nem hívták mellénynek. De pruszliknak sem hívták. Talán mellesnek hívhatták. Úgy gondolom. Hát nem mindegy az?
Szólt és bement a tanácskozás termébe. A kormánypárti képviselők pedig, akik hallgatták, azt a hímet varrták maguknak ezekről a mellényekről, hogy mégse lehet komoly még a harc, míg ilyenek a támadó tábor témái.
