HALHATATLANOK A VÁROSHÁZÁN
HALHATATLANOK A VÁROSHÁZÁN
No, nézze meg az ember, hová vették be magokat! Ki gondolná azt? A mitológia elég nagy fantáziával van csinálva, de még abban se örök semmi, még a Kharon hivatala se: az is csak addig tartott, míg más balekot fogott, aki szállítja a csónakon a lelkeket. És ehhez az álláshoz megvolt a csónak. Ha csónak nincs, a mitológia bizonyosan nyugdíjba helyezi Kharont, mert csónak nélkül nincs csónakázás. A mi székesfővárosunk merészebb röptű. Ne méltóztassanak mosolyogni, mindjárt be fogom bizonyítani. Személyes tapasztalatok után fogom bizonyítani.
Jártam a városházán, az öregen (ámbátor az új is ósdi), valami apró ügyem-bajom volt, azazhogy csak az ügy volt apró, a baj nem (apró baj is naggyá lesz a városházán). Valami összeget kell deponálnom pénzintézeti papírokban.
A fővárosi közigazgatás, meg kell vallani, egyike a legkitűnőbb és legleleményesebb intézményeknek Közép-Európában, a karlsbadi kúra szempontjából. Mert ott annyit küldözik emeletről emeletre a feleket, hogy az fölér a legnagyobb hegymászással, s oly egészségügyi szakavatottsággal van elrendezve, hogy egymástól messze legyen, ami közvetlen egymás mellé tartozik, miszerint e tekintetben alig lehet már nagyobb tökélyt elérni – ha csak még be nem hozzák, hogy például külön pénztárnok legyen a rézpénzre, a nikkelre, az ezüstre és bankóra, és minden pénztárnok egy másik emeleten legyen elhelyezve, esetleg a másik házban úgy, hogy ha valaki 6 frt 52 krt akar lefizetni, ezt négy különböző helyen kelljen – hogy is mondják csak – eszközölnie.
Hát mondom jártam, keltem, le fel és fel és le és megint fel, amint küldöztek, és minthogy minden helyiségben, iktatóban, pénztárban, számfejtésnél és mit tudom én még hol, más más szabályzatot tudott az illető ketrecekben pipázgató úr, némelyik még a Rottenbiller szabályzata szerint jár el, a másik a Gyöngyösiéhez tartja magát, a harmadik a Kammermayeréhez, aszerint, hogy melyikkel állott illo tempora atyafiságos nexusban (mert valamelyikkel bizonyosan állott), mindezeknél fogva tehát kétszer-háromszor újra leküldtek, meg felküldtek és azután visszaküldtek, míg végre harmadfél órai gyaloglás után azzal a sóhajjal nyithattam be egy helyiségbe (gondolom a számfejtési osztályba, a harmadik emeleten): »Istenem, ha ilyen nehezen megy a dolog, mikor én teszem be a pénzt, mennyivel nehezebben fog menni, ha majd kiveszem.«
Sok mindenféle diffikultást csináltak, le kellett írnom az értékpapírok számát, természetét egyenkint. Ezen specifikálás után azt mondta egy házisipkás úr, hogy »Nix nutz, ennek a pénzintézetnek a papírjai nem vétetnek be depozitumnak.«
– De kérem – jegyzém meg –, Faller főjegyző úr azt mondta nekem, hogy ennek a pénzintézetnek a papírjai beválnak.
– Az lehetetlen – mondta az illető sárga hajú úr és elfordult.
Erre leszaladtam a főjegyző úrhoz és megmondtam neki, hogy egy sárga hajú úr azt mondta nekem a harmadik emeleten, hogy nem jók a papírok.
– Az lehetetlen – jegyzé meg a főjegyző úr.
Már most ott álltam a két homlokegyenest szemben álló »lehetetlen« közt. De a főjegyző úr mégis előzékeny volt s még egyszer megnézvén valami szabályzatot, egy sovány nyurga hivatalnokot küldött velem fel, aki a bank papírjainak tekintélyességén emelintsen a sárga hajú úr előtt.
Míg ők egymással halkan beszélgettek, alkalmam volt figyelmesen szétnézni a téres helyiségben, mely mintaszerűen rekeszekre van felosztva, különböző közigazgatási ágakra, amit az illető helyiségen egy feliratos tábla jelez.
Csodálkozva olvastam az egyiken: »A bazilika boltok bérlete«. Bekukkantottam a rácsokon, három kiváló jóarcú úr pipázgatott benn con amore. Egész öröm volt elnézni, milyen jól érzik ott magukat.
Bazilika boltok bérlete! tűnődtem magamban. Hogy lehet az? Hiszen nekem úgy rémlik, mintha már azokat lebontották volna. Az ördög vigyen el engem, ha nem valami parkféle áll most a helyükön… egy-két évig kerítés volt… igen, igen.
Magam elé képzeltem a bazilika legintimebb tájékát. Nem, nem, nincsenek már ott boltok. És mégis, mit keresne itt akkor a felirat és a boltbérletek három sáfárja? Hiszen hogy valaki aktív toronyőr lehessen, ahhoz mégiscsak szükséges a torony.
Ámbátor nem éppen okvetlenül – szövögettem odább a gondolataimat –, lám a jeruzsálemi királyság sincs már meg és jeruzsálemi király mégis van a magyar király személyében. – De mégis. Nem, nem. – Kezdtem a homlokomat dörzsölni. Bosszantott, hogy annyira cserbe hagyott a memóriám. Megesküdtem volna, hogy a boltokat már lebontották – és mégsem lehet…
Egy ismeretlen urat kérdeztem meg az ügyfelek közt, aki ott otthonosnak látszott.
– Ugyan kérem, megvannak még a bazilika boltjai?
Szemembe nevetett.
– Dehogy, régen lebontották, eltávolították. Ön tán nem pesti?
– De az vagyok. Hanem zavarba hozott, hogy a boltbérletek hivatalnokai itt vannak.
Gúnyosan mosolygott.
– Hja, azokat nem olyan könnyű eltávolítani, mint a boltokat.
– De hisz ez mégse járja! Milyen alapon vannak itt?
– In partibus infidelium. Azon az alapon, amin a nem létező megyék püspökei. A megye már az ördögé, de ők megvannak.
– Az más. A püspökökről ne beszéljünk. Csodálom, hogy ön ezen nem háborodik fel. Talán nem pesti?
– De igen, csakhogy mi haszna lenne, ha felháborodnék. Filozófiával kell venni a dolgot – felelte jóízű flegmával – mert előbb lettek a boltok, azután lettek a hivatalnokok, tehát csak méltányos, hogy előbb tűnjenek el a boltok és csak azután a hivatalnokok. Hányszor van az, hogy egy összetartozó dolognak az egyik fele túléli a másikat.
– De mint ön mondja, már régen, évek előtt lebontották a boltokat. Azóta…
– Eh, hát nagyon túlélik. Sőt esetleg halhatatlanok. Már az se csoda.
Annyira furcsának látszott nekem az eset, hogy nem hittem sem a saját memóriámnak, sem a jókedélyű kövér úrnak, mindjárt másnap elmentem megnézni a bazilikát. Hát csakugyan nincsenek ott többé a boltok.
Most meg már a tegnapi látományomban nem bíztam és megint fölmentem a városházára, hogy jól megnézzem még egyszer a nem létező objektumok bérletének tábláját, beszedőit és intézőit. Hát csakugyan ott pipáztak ma is con amore mind a hárman. Egész öröm volt elnézni, milyen jól érzik ott magukat.
S most még csak hagyján, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy voltak boltok, de milyen csodálkozás lesz majd ebből a jövő században, amikor senki sem fog többé a boltokra emlékezni, vagy egypár század múlva, mikor már a bazilika is bedűl, végelgyengülésben (nem mint azelőtt) és három hivatalnok (alkalmasint már másik három úr) még mindig ott fog pipázni azon tábla alatt és azon a címen: a bazilika boltok bérlete.
