AZ EGYHÁZJOGI VITA febr. 22.
AZ EGYHÁZJOGI VITA febr. 22.
(Harmadik nap)
febr. 22.
Az országház környékén még mindig rendőrök őrzik a tisztelendő nemzeti pártot, vagyis annak nevezetesebb alakjait, kik éppúgy nem szeretik az abcúgokat, mint a szabadelvűséget. Hogy melyiket szeretik kevésbé, eldönteni még most nem lehet. A parlamenti palota környékén senkinek sem szabad megállapodni. A rendőr megszólítja még a képviselőket is, ha egy percig megállnak kezet fogni, egy-két nyájas szót váltani:
Itt ácsorogni nem szabad!
Emiatt nagy a panasz a folyosókon. A nagyságos urak apprehendálnak.
Hogy mer bennünket a rendőr megszólítani?
Hiszen nem ösmer.
Legalább műveltebb hangon szóljon.
De ha nem művelt.
Hiszen éppen az, hogy mért nem művelt?
Az egyszerűen onnan van magyarázza meg az egyik miniszter , mert erre az állásra nem igen lehet megyés püspököket kapni.
Egyébiránt ad rem beszélve, ma is csak úgy tele volt a parlementi terem minden zuga, mint tegnap, csakhogy természetesen nem grófasszonyok és komtesszek. Apponyi csak egy van (Isten ments, hogy kettő is legyen). De azért különös tarka képet mutattak a karzatok. Itt egy nagyhasú vidéki plébános a szakácsnéjával, mellettük Saáron rózsáiból egy grupp, föntebb két, olvasójával játszogató szerzetes sovány élveteg arca bukkan ki egy Bendegúz-bajuszú vidéki Józsa Gyuri széles háta mögül. Ismeretes képviselőnék, a feliratkozott szónokok nejei, a főrendiház erkélyén ultramontán és szabadelvű nagyurak vegyes érzelmekkel. Közöttük villogó monoklijával a fiatal arisztokrácia legtehetségesebb tagja gróf Zichy Antal. A teremben pedig forróság és gőz, mely megsűrűsödik és lila színben kavarog, összevegyűlve a folyosókról beszivárgó cigarettafüsttel.
Az első szónok Justh Gyula volt, a szélsőbal derék vezére, kinek köszönhető, hogy a párt nem ugrott egészen Polónyi akarata szerint s a nemes zászló (mely minden magyar ember álmaiban, reményeiben megsuhog) hótisztán maradt.
Mondott a kormánynak kellemetlenségeket is, de beszédjéből kisugárzott a meggyőződés melegsége és a célba vett reform iránti lelkesedés.
Justhot, Eötvös detronizálása után, elnökké választotta a függetlenségi párt, de vezérré maga tette meg magát a mai beszédjével. Volt taps, volt éljen jobbról-balról s egész búcsújárás indult meg a szónokhoz a kormánypárti padokból is, a kinyitott sorompókon át, hogy parlamenti szokás szerint kezet fogjanak vele.
Érdekes megjegyezni való (valami szatíraíró hasznát veheti valamikor), hogy Polónyinak megindult a Justh beszéde alatt az orra vére s ki kellett a folyosóra mennie öblögetni. Ez volt az első vér a három napos csatában.
Justh kiemelte azt is, hogy jó katolikus, de mégis mellette van a reformoknak, az utána való szónok lutheránus volt (ámbátor elhallgatta) és mégis ellene van a javaslatnak. Egy lutheránus az Apponyi táborában! Valóságos kincs. Örültek is neki, mikor szólani kezdett.
Bánó József, egy jó öreg bácsi olyan mint a forgalomból kiment rézgaras. Néha-néha ő is megcsördül a többi aprópénz közt, de már csak a rövidlátók fogadják el értéknek. Valaha új és fényes volt ő is. Ott ült a Ház alelnöki székében. De hát én istenem, minden elkopik a nap alatt.
*
Bánó mintegy a hidat képezte egy fényes szónoklathoz, melyet Hieronymi Károly mondott.
A mély látású államférfi szinte szándékosan kerülte a szónoki hatást. Egyszerűen, szilárdan rakódnak le érvei, gondolatai, mint cikornyátlan márvány-kockák. Egy nagy gondolkozó benyomását teszi. Az ember nem érti, mikor gondolkozik ő, ki annyit dolgozik. Pedig egy-egy megjegyzése a kérdés hátterének mélyéből látszik felhozva lenni.
Mai beszédjében, melyet majdnem kriptai csöndben hallgatott a Ház, leginkább polemizált, de nem a szónokok egyes ellentmondásaival (ez a könnyű lovasságnak való), hanem állításaik lényegét igyekezett lerombolni, azt a kicsinyes hitet eloszlatni, amit odavetettek a vitába, hogy a reform-javaslatot lehetetlen lesz életbe léptetni alkalmas közegek hiánya miatt. Nagy tudással tette ezt, a párt kitörő éljeneitől kísérve. Hangjában megcsendült itt-ott a melegség ízléssel, pátosz nélkül, egyéniségéhez illőn. Mert szónoki egyénisége is egyszerű, szinte puritán. Áll egy helyben, úgy, ahogy fölemelkedett, szelíd, kékes-szürke szemei egy helyre szegeződnek az ellenzék felé (mondják, hogy beszéd közben Sághyt nézi, de ezt föl nem lehet róla tenni), a keze lelóg, mintha le volna törve; egy óráig el tud beszélni, anélkül, hogy egy gesztust csinálna.
Majd minden szónok érezteti, valamivel figyelmezteti a hallgatóit, ha mással nem, a feje egy mozdulatával, a szemöldöke egy rángásával, a könyök följebb emelésével, hogy: »No, most valami fontos következik.« Hieronymi mozdulatlan, mint egy szobor, de gondolatai elevenek és a judícium, a higgadtság szűrőjén keresztül gomolyodnak ki széles homlokú fejéből. Csak néha-néha izzad ki féloldalra hajló üstöke.
*
Hieronymi nagy beszéde után Babó kindult el a Polónyi csapásán. Elég ügyesen és ellenzékiesen beszélt. De az idő már előre járt, s a kormánypárt megbizonyosodva, hogy Szilágyi ma nem beszélhet, elszéledezett; a visszamaradtak annyira elunták magukat, hogy már a Babó beszédje alatt kiáltoztak:
»Szavazzunk! Szavazzunk!«
De hol van az még? Ha lesz is, soká lesz. Az elnöki táblák még tele vannak nevekkel s ezek között »kétórás« emberek is.
Babó beszédje után interpellációk következtek. Ezek közt egy érdekes volt. Az Asbóth János sárga-fekete ingerkedéseiből egy új variáció.
