AZ EGYHÁZJOGI VITA febr. 21.
AZ EGYHÁZJOGI VITA febr. 21.
(Második nap)
febr. 21.
A lapok (a legkomolyabb lapok is) nagy gyönyörűséget találnak abban, hogy szinte hosszabb referádákkal tisztelik meg azon különféle nézők éljeneit és abcúgjait, kik reggelenkint az ország háza előtt meg szoktak állni, hogy az érkező notabilitásokat lássák, éppen úgy, amint megállanak és összecsoportosulnak ott, ahol egy mentőkocsi időzik; mondom, a lapok s köztük a Napló és Nemzet is, majdnem hosszabb referádákat írnak ezek hangulatáról, mint a parlament üléséről. Kit éljeneztek. Éljenezték Szilágyit, Csákyt. Éljenezték Széll Kálmánt, éljenezték Wekerlét, nem éljenezték Apponyit, abcugolták Ugront. Nem igaz, referálja a másik lap, Apponyi abcúgjai közé éljenek is vegyültek s Szilágyi éljeneiben volt abcúg is. Tiszta abcúgokat úgymond csak Szapáry kapott. Tisza nem kapott sem éljeneket, sem abcúgokat. Mindezen részletek ritkított betűkkel jelennek meg a lap élén, mert hát ez mind roppant fontos a történelemre. A lapoknak hihetőleg külön tudósítóik vannak a bámészkodó csoportok közt, hogy pontos számításba vegyék Magyarország megnyilatkozását s az egyes politikai egyéniségek népszerűségi súlyát. Ma azonban a rendőrség igen helyesen eltávolította a csoportokat az utcáról, akik azután a Múzeum rácsozata mögött gyakorolták ritkított betűkkel szedendő kritikájukat a törvényhozó test egyes tagjai felett. Jó szerencse, hogy nem havazik, mert a hógolyók, igen, a hógolyók, még alkalmasabbak volnának jelezni a hamisítatlan közvéleményt.
*
E nehány sor után áttérhetünk a mai ülésre, mely népességben semmit sem engedett a tegnapinak, ha csak emberi fejekről volna szó. De tegnap csak citoyenek beszéltek, mára pedig gróf Apponyi volt jelezve, az asszonyoknak ezen csodálatra méltó kedvence, kivel nem tudnak betelni. Tegnap a Lipótváros dominált a karzaton, ma a Józsefváros palotái ürültek ki s a brüsszeli csipkék egész tömege közül pikáns arisztokratikus fejecskék nevettek, mosolyogtak, integettek a fülledt levegőben, mely fent, a karzat környékén gomolyagban, egész piszkos fehéres színű felhő gyanánt látszott lebegni.
De kissé várniok kellett Apponyira, mert az első szónok Veszter Imre volt, a nemzeti párt egyik ritkasága, ki úgy nézett ki e padokból, mint az omladozó romokon kihajtott üde növény. Az ember nem ritkán lát ilyet régi várak kövei közt és csodálkozik, honnan nyerte ez az életkedvet.
Bátor, önérzetes hangon beszélt, a tiszta liberalizmustól áthatva. A szomszédjai (a pártfelek) gúnyos, fitymáló szavakkal szakítgatták félbe. A jobboldal lelkesen helyeselt. Károlyi Gábor a közbeszólókat molesztálta.
Ha nem hallgatják Vesztert, mi se fogjuk hallgatni Apponyit.
De mi se fogjuk ám Eötvöst feleltek vissza azok.
Gyakorta támadt legyőzhetetlen zaj, melyen a Bánffy csengettyűje ki nem foghatott. Általában szokatlan az egész terrenum. Elvtársak immár nem ülnek egyöntetű csoportokban. A szónok nem biztos, nem-e a szomszédja zavarja meg egy rosszakaratú beleszólással, mert a jobboldalon elvegyülten ülnek a púroszok, nem lévén külön földrajzi területük a teremben, a szélsőbalon a legnagyobb antagonisták könyökölnek egy padban s még a nemzeti párton sincs teljes egyetértés.
Veszter után Wlassics Gyula állott fel. Csinos, kerekfejű ember, fekete göndör hajjal. A Jósika Miklós regényalakjai voltak ilyenek. Wlassics egyetemi tanár; már jó hír előzte meg kiváló talentumáról, jogi ismereteiről, midőn egy pótválasztáson a Házba bekerült.
Túlságos jó modora (akarattal van használva a túlságos szó) a stréberség gyanújába hozta, de a mai nagy beszédjében (a szó szoros értelmében nagy beszéd), a polgári házasságnak különösen a kötelező formáját olyan nagy tudással, annyi szónoki erővel, retorikával, logikával tudta kiemelni, hogy a Ház azon ritkán ért sikerek egyikében gyönyörködhetett, melyek egy új államférfiú érkezését jelentik.
Maga Szilágyi is elragadtatva bólingatott a fejével s a mameluk padokon megindult a profécia:
Íme, Szilágyinak van már utódja!
Ezt természetesen nem a szónokra értették (mert olyan szónok, mint Szilágyi nem minden században terem), hanem értették a Szilágyi miniszteri székét az emberi kor szélső határán túl.
Mikor Wlassics beszédjét végezte, már délutáni egy óra volt. Az volt a hit, hogy Apponyi nem beszél s többen hazamentek. Azt hitték, mert Apponyi tényleg nagyon válogatós az időben. Reggel tizenegy előtt nem beszél, mert úgymond, akkor gyűlnek az emberek, egy óra után szinte nem beszél, mert akkor széledeznek az emberek. De most beszélt. Igenis felállott, körülhordozván előbb szemeit a karzatokon. A karzat kielégítette. Lesütötte a szemeit és beszélni kezdett. Beszédjét mindenki el fogja olvasni, mert igazán kíváncsi lehet mindenki, hogy azon helyzetben, ahova ő jutott, mit lehet még mondani. Önkénytelen emlékezetünkbe tolódik a régi fránya hexameter. »Róka szoros egykor nagy ehetnám lyukba bebújt volt.«
Beszédjének tehát csak külsőségei tartozhatnak e referáda keretébe. Azok az apró igénytelen vonások, amiket a gyorsírók nem jegyeznek fel.
De ilyen vonás alig van. S magát Apponyit is mindenki ösmeri. Nem kezdhetjük mindég előlről, hogy felállott egy magas, horihorgas ember, keskeny hosszú fejjel, hosszú szakállal, ziháló orrlyukakkal, nagy kidudorodásokkal a homlokán, hogy a kezében egy ceruza volt s fekete kabátja zsebében egy behajtogatott zsebkendő, melynek kackiás csücskéből egyszer úgy, mint máskor, tíz centiméternyi kilátszik.
Nem, ez egy szenvedhetetlen eljárás volna, vagy újat, vagy semmit. Apponyi tehát beszélt s a maga szerencsétlen álláspontjából igen sikerülten, mert azt bizonyítgatta különböző államférfiak nyilatkozataiból (jók voltak most a »nagy brittek«, néha nem jók), hogy a fakultatív polgári házasság a legmegfelelőbb a liberalizmus szempontjából.
Polónyi annyira elfeledkezett a tegnapi beszédjéről, hogy közbekiáltotta:
Helyes! Úgy van!
Pedig tegnap még tanút is tudott mutatni (Herman Ottót), aki bizonyította, hogy ő már évekkel ezelőtt akarta a kötelező polgári házasságot.
De ez csak azt bizonyította, hogy milyen ügyes ember. Lesz őneki, ha kellene, tanúja nyilván arra is, hogy nem akarta a kötelező polgári házasságot.
A szabadelvű párt komoly figyelemmel hallgatta, ahogy illik egy óriás többséghez. A biztos győzelem tudata nem igen szokott ingerültséget okozni, sokkal türelmetlenebbek voltak a szélsőbal hegyi alakjai, s gyakorta szóltak közbe ingerkedőn, gúnyosan.
Csak mikor Andrássy szavait idézte, hogy az állam és egyház között a legrosszabb alku is többet ér, mint a legfényesebb győzelem, támadt a jobb mezőn mozgás, s hallatszottak kötekedő szavak:
Mi a fényes győzelemmel is beérjük.
Azután a szónok érvei ostábláján a második bástyához nyúlt, hogy ti. a megalkotott törvény végrehajtása lesz lehetetlen s hosszan, s valljuk be némi plauzibilitással és humorral rajzolta a jövőkor anyakönyvvezetését, mert kik lesznek az anyakönyvvezetők kérdé gúnyosan.
A regále bérlők vágott közbe Ugron nagy derültséget keltve.
Majd ő vette át az anyakönyvvezetők rajzolását s azt az eshetőséget, hogyan idegenedik el a nemzet ez intézménytől. Hosszú beszédjében volt sok szép szónoki hely. A Kisfaludy Társaság tagja ki-kicsillamlott. Különösen a beszéd vége (délutáni három óra után) csúcsosodott ki szép lendületes frázisban.
A reformellenesek tapsra kerekedtek, valamint fent a karzaton megmozdultak a főrangú hölgyek fehér tenyerei s a főrendiek karzatán (éppen a mamelukok fölött) a »holt kéz« barátjainak éljenei hangzottak le a mélybe.
Bánffy Dezső örült, hogy közbeléphet.
Figyelmeztetem a karzatot, hogy minden tetszésnyilvánítástól tartózkodjék, mert különben kiüríttetem.
Kár lett volna kiüríteni, mert ilyen másik karzatot, mely Apponyinak ezt a beszédét megtapsolja, nem lehetne többé összehozni Budapesten.
Mondják, hogy a karzati ifjúság között átöltözött szemináristák voltak.
