AZ EGYHÁZJOGI VITA febr. 20.
AZ EGYHÁZJOGI VITA febr. 20.
(Első nap)
febr. 20.
Megfordult a világ! A néptömeg most is elállja a Sándor utcát (veres orral, veres fülekkel a napsugaras, de mégis csípős időtől), éppenúgy, mint évekkel ezelőtt, mikor a véderőjavaslatot tárgyalták a Házban. Az utcai alakok közül felbukkan egy-egy akkorról ismeretes arc. Ugyanazok az emberek állnak ott. A Házba menő urak is ugyanazok. Ott megy Apponyi, s hatalmas »abcúg« riadozik s hömpölyög végig a Múzeum kávéháztól le egész az ország palotájáig. Jön kocsijában Csáky s lelkes éljenzés viharzik fel. Micsoda fordulat! Álom-e, káprázat-e ez, vagy valóság?
Most tűnik fel Szilágyi Dezső a szegletnél. Orkánszerű éljen zúg az egész vonalon izmosabban, növekedőn. Igazán Szilágyi ez? S igazán a tavalyi utca ez?
Az utca! Mi igazán sohase adtunk valami nagyon sokat az utcára. De egy jelentősége mégis van, hogy eddig az ellenzék támaszkodott rá.
Az ellenzék annyira rávetette volt magát az utcára, hogy úgy nézett ki a kettő együtt, mint az Aeskulap botján a patikákon a körültekergőzött kígyó; most a bot kiesett a kígyó kezéből. Az Aeskulap is megvan. Ott ült vidám gondtalanságot szimulálva Horánszky vicevezér mellett, a kígyó is megvan, de a bot hiányzik.
Nagy érdeklődés mutatkozott a mai ülés iránt, nemcsak a nép, de a képviselők részéről: zsúfolva volt a Ház és a folyosó, a karzatokra pedig napok óta nem lehetett jegyet kapni, mindenki látni akarta az óriás csata kezdetét. Amelyből azonban aligha lesz óriás csata. Nem lesz kivel verekedni. Az ellenség kevés.
Bent ünnepélyes csöndben lépett fel az előadó Teleszky az emelvényre, az okos villogó szemű fekete emberke, akiről, mint volt államtitkárról azt mesélgeti Szilágyi, hogy este, szürkületben lopva most is beoson a régi hivatalszobájába, mint a mesebeli kísértetek s éjszakánként feldolgozza a miniszterium restanciáit, mint ahogy Gyulai Pál egyik versében jön sírjából az anya s megigazítja a gyermekek vánkoskáit.
Teleszky beszédje szép, okos beszéd volt, de a hangja gyenge, a karzatok igen keveset értettek belőle. Nyugodtan, csendben hallgatta a Ház. A folyosókon jobban ki lehetett érezni a csatározás ízét.
Károlyi Gábor künn portyázgatott és válogatott bosszantásokat eszelt ki a reform-ellenesek számára.
Na, hogy álltok? kérdé Szapáry László gróftól, aki szerényen elpirult.
Megéljeneztek? tudakolta a keresztül suhanó Apponyitól.
Báró Atzél Béla furfangos melankóliával panaszkodott, zsörtölődött.
Nem lesz belőlünk semmi. Lőttek már nekünk. Éppen most kombinálom azt a hidacskát in politicis, amelyen
visszatérhessek hozzátok, ha in ecclesiasticis legyűrtök.
Egy kiváló nemzeti párti politikus (aki megszavazza a reformokat) morózusan tört ki vele disputáló pártfelei előtt.
Nem adom ki az országot a papoknak, punktum. Inkább kiadom Bachnak. Mert ha a papoknak kiadtam, akkor Bachnak is kiadtam.
Teleszky beszédje után, melynek végén, mikor egy szókoszorút tett lelkes éljenzés közt a Szilágyi fejére, Ugron közbekiáltott: »Hisz ez pohárköszöntő!« Polónyi vette át a szót s ki sem eresztette az egész ülés alatt. Pedig mikor felállt, még alig múlt 11 óra.
Polónyi veszekedett nagy beszéde, mely versenyzik, de csak hosszúságára nézve, az Eötvös eszlári beszédjével, kitenne egy egész kötetet. A parlamentben csak Zay mondott ennél hosszabb beszédet ezelőtt tizenkét évvel.
Olyan volt ez a beszéd, mint a menüben az imbisz, volt abban sonkaszelet, vaj, hideg borjú, teknősbéka, kaviár, füstölt marhanyelv és tudja isten mi minden.
Hol személyekkel polemizált, hol a javaslatot bírálta, de olyanformán, mint az Eötvös Károly embere, aki az összes egyházjogi javaslatokat hiányaik miatt mondta elvetendőnek.
Hát mik azok a hiányaik?
Például az, hogy a tengeren született gyermekekről nem intézkednek. Mondd meg nekem, hol keresztelik meg azokat?
Nem tudom felelte Eötvös.
No, látod.
Hát eddig hol keresztelték meg? kérdé Eötvös.
Nem tudom!
No, látod. Hát ez a passzus ezentúl is úgy marad, ahogy volt.
Mindamellett ügyes volt a Polónyi beszéde, mert le bírta kötni a figyelmet: mikor észrevette, hogy a figyelem már lankad, nagy lélekéberséggel szőtt be valami szúrós csalánt, amelyre megmozdult a jobb mező s sűrűn cikáztak a közbeszólások, fölfrissítve a fáradt képviselőket.
A dolog komoly éle a javaslat hiányai ellen irányult, de a sok fejtegetésben sokszor mondott ellent magamagának (ezért nem jó a hosszú beszéd), egyben azonban végig következetes maradt, hogy ahol rés nyílott Szilágyin ütni egyet, azt el ne mulassza; ez volt az igazi cél mert elfogadván általánosságban a javaslatot, Szilágyi Dezsőnek bizalmatlanságot kért szavaztatni a benyújtott határozati javaslatban.
Szilágyi nem volt ideges, csendesen, megelégedetten állta a tőrszúrásokat, mert az a tőr hasonlított a bűvészek ama csalafinta tőreihez, melyek az emberi testbe látszódnak behatolni, de voltaképpen a tőr lyukas nyelébe tolódnak vissza.
