A MAI ÜLÉS okt. 20.
A MAI ÜLÉS okt. 20.
A mai ülés egy gyászjelentéssel kezdődött. Fest Lajos jelentette, hogy a Schvarcz Gyula mandátumát az összeférhetlenségi bizottság megsemmisítette. Ez volt az első kivégzés, melyet báránylelkű bizottságaink végeztek a törvény pallosával.
Különben népes ülés volt, a névszerinti szavazás veszedelme lebegvén a Ház fölött. A fűtött folyosón az ecsedi láp deputációja várta a miniszterelnököt, élén a néhai jó Domahidy Istvánnal.
Bent Herman beszélt. Herman mindig originális és tartalmas. Érdeklődéssel hallgatták.
Azután Szilágyi állott föl. Azt hitte volna az ember, már mindent elmondott. S most megint új oldalról, új érvekkel teperte le az ellenfelek argumentumait.
Csendesen, szájtátva figyelt a Ház. Valóságosan élvezett, ezen mély argumentumok és meglepő fordulatok által vitetve; Bánffy elnök nyugodalmasan játszott rózsáival (mert Bánffy tövisekkel kezdte az elnöki pályát és most rózsákon folytatja), néha meg is szagolta őket s aztán megelégedetten nézett végig a szelíd, nyugodt Házon, mintha csak egy kert lenne káposztafejekkel. Nem mozdult semmit. Csak a nagy szónok gyomlált, egyre gyomlált.
Mindössze Meszlényi Lajos szisszent föl egyszer.
Kimutatja ez még azt is, hogy a római pápa is felekezetnélküli.
Teljes két óráig tartott a miniszter nagy beszéde. Rendkívüli beszéd volt az, de az ő dicsőségét már nem növelheti.
Velki rozum mondták a tót követek egymás közt.
Természetesen volt nagy éljen a beszéd után.
Az elnök erre megint megszagolta a rózsáit és föltette a kérdést szavazásra.
Majdnem az egész Ház fölállott, csak mintegy húszan-huszonöten maradtak ülve. Köztük volt Polónyi.
A vallásszabadságról szóló javaslat tehát újra visszaküldetett a főrendiházhoz.
Tiszteltetjük őméltóságaikat, az egyházi és világi főrendeket és hódolattal csatoljuk vissza a kitett gyermeket, hogy csak mégis méltóztassanak vele megbarátkozni.
Azután a másik kilökött javaslatot, a zsidó-recepciót kezdte tárgyalni a Ház. Gróf Pongrácz Károly kezdte az attakot ellene. Nem kell neki a recepció mert azt még eltűrné, hogy a zsidó kitérhessen kereszténynek, de hogy a keresztény zsidó lehessen, az szerinte olyan megrövidítéssel jár, hogy abba ő soha bele nem nyugszik.
Utána Sághy beszélt. De a Ház már éhes volt és nem akarta Sághyt hallani. Jóllakott embernek se kellemes.
Holnap! kiálták.
Ne rontsuk el a holnapi napot ellenkeznek a többiek.
Sághy tehát beszélt. A pártja is türelmetlenkedett. Már a pártkonferencián helyteleníték s többen intették:
Ne beszélj Sághy!
Sághy dühbe jött erre a pártfeleire.
Ugye ne beszéljek? Mert most a saját meggyőződésemet mondom, azért kiabáljátok: »Ne beszélj Sághy«; bezzeg mikor a ti meggyőződésteket kell tolmácsolnom, akkor mindnyájan ösztökéltek: »beszélj Sághy«. Nem, én beszélni fogok, igen is, beszélni fogok.
S rettentő fenyegetését beváltotta.
Azonban a nemzeti párt se volt rest s a vice okos emberét, Kovács Albertet (mert a fő okos embere Horánszky) legott utána menesztette, hsogy jelentse ki a zsidó recepció elfogadását. Amely kijelentés alatt minden nemzeti szem gúnyosan szurkálta az előző szónokot: »Látod Sághy, minek beszéltél!«
De Sághy sohasem fogja ezt belátni s örökkön örökké beszélni fog.
