A MAI ROHAM
A MAI ROHAM
Kossuth csak életében buktatott kormányokat, halála óta egyre erősíti a Wekerle-kabinetet. A függetlenségi ellenzék csatát csatára veszt. Mintha sötét árnyak lépegetnének ki a halotti lepel alól. Mintha a megdicsőült halott jobban látna azóta, ahogy örökre lehunyta szemeit, ahogy itthon pihen…
A Kossuth-gyászból mesterségesen kiesztergályozott sérelmeket több részre osztotta nagy furfangosan a szélsőbal, de minden attak után erősebben kelt fel Wekerle.
A mai ülés is Kossuth-ülés volt. Bősz Ugron indítványozta meg a bizalmatlansági szavazatot egy verve-vel elmondott beszédben, melyben tüzes zsarátnokokkal dobálózott a miniszterekre, akik meg nem jelentek a temetésen. Igazi forradalmi levegő lengett a teremben. A löllei republikánusból (Szalay Imréből) csak úgy dőltek ki a Petur báni »Helyes«-ek és »Úgy van«-ok. Egy hang közbekiáltotta a fenyegető szavakat:
Ma is április 14-ike van!
De senki se ijedt meg, mert az összes közbeszólásokból ez volt az egyetlen tény. Az április 14-ike. Ezt a miniszterelnök se bírta megcáfolni.
Egyebekben roppant tapintattal és határozottsággal vonta meg válaszul Wekerle a maga álláspontját lefelé és fölfelé. Az ellenzék ingerülten zajongott az egyes kifejezéseknél, de a szabadelvű párt lelkesedésre buzdítva percekig éljenezte vezérét.
Soha ilyen szerencsét, mint ez a Wekerléé mondá egy nemzeti párti, mert a nemzeti pártiak hideg, közömbös szemlélők valának. A harcban nem vettek részt, csak a szavazásnál.
A szerencse csak pillanatokra segít a politikában jegyzé meg egy másik nemzeti párti filozófus. Mert a nemzeti pártisághoz kell egy bizonyos diogenesi filozófia. (Hogyne! Évekig lakni egy szűk, üres hordóban.)
E szerencsénél az a baj mondá egy harmadik , hogy a betét mindig bent marad s egyetlen rossz esélynél az egészet besöpri a kapzsi bankár, a Malheur.
Míg ezen épületes beszélgetéseket hallgattam a szomszédból, a kormánypárti gránicon, azalatt feltűnt nekem, hogy egy ismerős zöldkötésű könyv fekszik Rohonczy Gedeon előtt, melyet már nagypénteken is ott láttam előtte. Elkértem szomszédomtól a gukkerjét s leolvastam a könyv aranybetűs címét: »Irataim«. Minthogy Rohonczy már nagypénteken is beszélni akart s e könyvet magával hozta, könnyű volt kitalálni, hogy tehát most is bizonyosan beszélni fog.
A kormánypárt ideges lett erre a hírre. Futótűzként terjedt: »Rohonczy beszélni fog!«k A zsúfolásig megtelt a terem. A kaszinó-tagok összedugták a fejeiket: »Sapristi, ez a Gida sohasem nyugszik«.
Mély csönd támadt. Mert Rohonczy érdekes szónok. Mondhat esetleg vakmerő dolgokat, de mindig érdekeseket, mert bizonyos lovagias szellem van benne, intenciója nemes s mindig a lelkéből beszél, a hangulat szárnyain vitetve, bár néha a mérséklet korlátjain túl.
Bánffy (aki már kiheverte a hétfői ostromot) próbálta a házszabályokkal eltéríteni szándékától, de az ellenzék tombolva követelte:
Halljuk Rohonczyt! Halljuk! Halljuk!
Szinte beomlott a terem a kiáltásoktól, mire Rohonczy egy kis kapcsot ragasztott (sub titulo személyes kérdés) »nagypénteki beszédje« elejére és érzés-teljesen, melegen mutatta ki a hidat, mely a magyarok szívében a lojalitás és a Kossuth-kultusz közt van.
A kormánypárton síri hallgatás volt, a szélsőbalon tetszés zajlott fel gyakorta. A karzat hölgyei (tele volt szép asszonyokkal a karzat) összecsapták egyszer-kétszer tapsra a tenyereiket, a jég-család kedves alakjának lelkes szavaitól fölvillanyozva. Jó, hogy észre nem vette az a csúf, pecsovics Bánffy elnök.
Rohonczy beszédje után látván a mamelukok, hogy a világ még mindig áll és össze nem roppant, csodálkozának és föllélegzének. Ugron és Wekerle még egyszer összecsapva a kardjaikkal, névszerinti szavazásra került a dolog.
A szavazás közömbös csendben folyt le s az eredmény az lett, hogy a bizalmatlansági indítványt száznégy szavazattöbséggel vetette el a Ház.
Hát kellett ez nekünk? zsörtölődtek a higgadtabb szélsőbaliak.
Hol veszi magát ez a sok voks csodálkozott Wekerle.
A szavazásnál nem történt semmi jellemző. A púroszok vegyesen szavaztak, Eötvösék pedig jobbára távol tartották magukat.
*
Ez volt az utolsóelőtti roham a Kossuth-gyászból kifolyólag. Azért mondom az utolsóelőtti, mert a legislegutolsó (ha ugyan lehetséges a vég) jövő szerdán lesz: a rendőri brutalitások. Minden roham után több-több szavazattal jön ki a kormány. A hétfőinél 67 többség volt, a mainál 104, a szerdainál még többnek kell lennie.
Az ülés további részében több más, kevésbé érdekes kérvény mellett a Rákóczi hamvainak hazaszállítása tárgyaltatott.
Thaly gyönyörű beszédet tartott odabent. Az aulikusok (mert mint a Noé bárkájában a Házban is minden van) fejüket vakarták:
Megint hamvak, újra csak hamvak!
Az elnök aggodalmas homlokkal hallgatta Wekerlének a nemes nemzeti eszmét felkaroló szavait.
A korridoron pedig búsan járkált fel s alá Gerlóczy s nézte a kapuból a házakat, a füstölgő kéményeket és felsóhajtott:
Oh te szegény város, szegény város!
