JÓKAI MINT KÉPVISELŐ
JÓKAI MINT KÉPVISELŐ
Még csak évek előtt is gyakran lehetett látni a nagy írót a folyosó valamely csendes részében sétálni, hátratett s keresztbe font kezekkel. A hátul keresztbe tett kezek a fejtörést jelezték nála. Ez azt jelentette, hogy beszédre készül. Csodálatos regényeinek meséit is ilyen hátrarakott kezekkel gondolta ki.
Jókai mindig egyformán öltözött. Egy sötét, hátul is gombos Ferenc József kabát van rajta, sötét barna nadrág, tarka nyakkendő egy karneol kutyafej tűvel. Másforma ruhát soha senki se látott rajta, kivéve, ha frakkban vagy díszmagyarban van; ő maga sokat változott, a feje pedig éppenséggel változik most is (hol kopaszon látjuk, hol dús hajjal), szakálla megderesedett, bajusza vesztett a hetykeségéből, de azért még mindig ruganyos, nyulánk, szinte deli alak, hanem most már évek hosszú során át nem teszi keresztbe hátul a kezeit, azaz nem tart beszédeket.
Úgy tetszik mégis asszony a politika. S mire megöregszik az ember, kiokosodik belőle is, hacsak nem olyan szerelmes valaki, mint Tisza Kálmán. Hajdan nemcsak igen gyakran beszélt, kivált a balközépi időkben, hanem a »Hon«-ban, mint vezércikkíró s az »Üstökös«-ben fölséges humorú Tallérossy Zebulonjával részt vett az aktuális politikai szóharcokban is, most hova-tovább mindinkább elhallgatott. Az »Üstökös«-sel elenyészett a jó öreg Zebulon, aki a maga tót ravaszságával sokszor megmondta az igazat, a »Hon«-nal pedig végképp eltűnt a politizáló Jókai teljesen visszatért a múzsákhoz. A Házba eljár ugyan, de beszédet nem tart többé, a tárgyalás menete nem érdekli, korrektúrákat csinál a padban, vagy ábrándozva tarka-barka meséket sző az ellenzéki szónokok beszéde alatt, s mikor látja, hogy pártja (az a bizonyos erdő) feláll, ő is fölemelkedik velök gépiesen, s igen sokszor utólag kérdi a szomszédjait:
Miről is van szó, kérlek?
Néha kimegy a folyosóra (bár nem lévén szivaros, nem igen kívánja a folyosót) s éppen csak annyit tud a politikai eseményekből, melyek a kedélyeket momentán foglalkoztatják, amennyit az ottani trécselésekből elméjében összefogdos.
A közönségben rendkívül szeretik hangoztatni mint egy röpke ragadós szót: »Jókai rossz politikus«. Azazhogy Jókai ma már nem is politikus. Annyira nem az, hogy a lapok politikai rovatát is csak elvétve olvassa el. Az apró cselszövények, személyi súrlódások, klubbeli fondorlatok éppenséggel nem érdeklik. Úgy él ő a politikában, mint egy igazi grand-seigneur, aki cseppet se törődik a háztartással, semmi gondja rá, hogy a szakácsok mit főznek, ő bizony bele nem tekint a konyhába és a fazékba, hanem csak a tálalásnál van, s legfeljebb akkor vág némely ételhez savanyú arcot, de az asztaltársak kedvéért ő is megeszi.
Jókai tehát már nem jár keresztbe tett kezekkel többé a folyosókon; köznapi dolgokról beszélget, leginkább a szőlőművelésről (a legbüszkébb a svábhegyi boraira), fölkeresi a karzaton valamelyik munkatársát, akinek a regényfolytatást adja át (melyet otthon az ülés előtt megírt), azután a fiatalabb kollégákkal évelődik, akiknek azonban már csak egy kis részét ösmeri. Egy-egy ötletke, egy aperu, egy bonmot mindig van a táskájában. Szeretetre méltó, kedves, nyájas, nyílt, barátságos, egyszerű, szerény. Ő az egyetlen ember, akinek nincsen egyetlen személyes ellensége sem. De hol is szerezte volna?
Arról éppen semmi tudomással se látszik bírni, hogy ő Magyarország egyik legnagyobb élő embere, éppoly félénk tisztelettel emelkedik fel egy-egy miniszter előtt, aki kezet jő hozzá fogni, mint egy kéthónapos mameluk; a világért se tudna ülve maradni, ha egy a folyosón átmenő miniszter útközben megszólítja. Ez a felsőbbség iránti tisztelete sok tréfás megjegyzés forrásául szolgál némelykor.
Ha én neked volnék, Móric bácsi kötődnek vele , mind a nyolc miniszternek meg kellene minden reggel kérdeznie tőlem: hogy érzem magam, mit álmodtam?
Mit érnék vele? felel. Hogy nyolcszor kelljen elbeszélni az álmaimat reggelenkint? Egyszer is sok, amíg leírom. Mert én minden éjjel tovább álmodom a munkában levő regényeimet. Nem szoktam én hiába aludni, mint ti.
A parlamentben ma már semmi szerepet se akar vinni. A bizottságok közül egyikben sem vesz részt, csak a delegációkba jár még. Ha valamely csoportnál, ahol beszélgetni megállt, aktuális politikai kérdést feszegetnek, vagy kulisszatitkokat suttognak, szent ijedelemmel fut odébb: »Apage satanas!«
Boldog, ha az ülésekről a végük előtt szökhet el, s ilyenkor ravasz körültekintéssel oson ki, megfigyelve egy olyan szerencsés pillanatot, amikor a Perczel Béni héja-tekintete másfelé van fordulva.
De a wippnek csodálatos látást adott az isteni végzés. Van annak tán szeme a feje búbján is. Igen gyakran észreveszi a menekülőt:
Ne méltóztassék, bátyám, elmenni, mert szavazás lesz.
Amire sóhajtva fordul meg a nagy író s mintha a gondviselés hallatná a maga szavát, néma megadással várja be a gyűlés végét.
No, hála istennek sóhajtja, mikor aztán csakugyan véget ér a dolog s egy konfortáblin siet haza a »gyerekekhez«.
