SORS BONA
SORS BONA
(A házassági reform jövője)
Wekerle is éppen azt a jeligét foglalhatná le magának, amit egykor Zrínyi Miklós, a költő használt: »Sors bona, nihil aliud«; csakhogy Wekerlének még a szerencsén kívül »aliud« is van. Ki hitte volna, hogy mire a javaslat a Házba kerül, addigra szélcsend lesz minden vonalon a tavaszi fegyvercsörtetések után? Hová lettek a púroszok? Eltüntek egy varázsütésre, mint egy elfújt felhő. Hát a püspökök ádáz haragjából mi lett? Egy kis csendes tanácskozás a prímási palotában, ahol a többség azt határozta, hogy nem visel háborút, (nem ám, mert nincs meg a győzelem kilátása), hanem mindössze egy pásztorlevelet bocsátanak ki (azt is inkább azért, hogy a római szentatya is lásson valamit).
A javaslat tehát diadalmasan vonul keresztül a képviselőházon, szokatlanul nagy többséggel – ami szükséges is, mert a főrendiház ellenző szavazata esetében, ha az alsóház többsége csekély lenne, beállna a nemzetre való fellebbezés szüksége: egy új képviselőválasztás; amit pedig az isten fordítson el az országról. De azt hiszem, a kormánynak se lenne kedves, magukról a képviselőkről nem is szólva.
Ám ez nem következik be. A javaslatnak nagy többsége lesz. A kormánypárt tagjai közül csak mintegy tízen szavaznak ellene, huszonketten pedig eltávoznak a szavazás elől. A veszteség összesen 32 szavazatra tehető. A nemzeti pártból, Apponyival az élükön, a liberális árnyalatból 28-an a javaslatok mellett szavaznak, a szélsőbalból ellenben ötven igenlő szavazat várható, a többség tehát impozáns lesz, ötvennel nagyobb, mint szokott lenni.
Ezen a kombináción csak az változtathatna lényegesen, ha a kormány nem tudná megnyugtatni a gyermekek vallásáról szóló javaslat miatt berzenkedő protestánsokat, kik Kiss Alberttel és Thaly Kálmánnal élükön erős agitációt akarnak megkezdeni.
Ez agitációban bizakodik a püspöki kar. Ettől vár új bonyodalmakat, aminthogy ez idő szerint ez az egyetlen fekete pont a javaslatok jövőjében, értve ezt a jövőt nem messzebb, mint a főrendiház kapujáig.
A püspökök békés többsége Vaszary vezérsége alatt (ki ez egyszer csakugyan hódol a paxnak) nem akarja a háborút (mert ehhez a háborúhoz is az a bizonyos három dolog kell, amit Montecuccoli mondott), de csak akkor nem, ha a kormány a másik javaslatnál nem enged a protestánsok kívánságainak, ha enged, akkor a határozat szerint minden vonalon megkezdődik a hadjárat.
A kormány nehézsége tehát itt van; ha enged, háborút támaszt maga ellen a papok részéről, ha nem enged, buzgó híveket tántorít el magától a másik oldalon, a protestáns részen, kik különösen a javaslat első paragrafusát tartják magukra nézve sérelmesnek; a többi meg volt beszélve velük, ezen egy paragrafus azonban megbeszélés nélkül jutott a javaslatba.
Mérlegelve a savoir vivre-t, a kormánynak kevesebb kára volna abban, ha azokat, akik különben is ellenségei maradnak így is, úgy is a javaslatnak, a protestánsoknak teendő engedménnyel egy kicsit jobban felingerli (mert ezáltal nem veszt szavazatokat), mintsem hogy a nem engedéssel az egyházi ellenségekhez még újakat szerezzen. Ha tehát a kormány praktikus taktikai szempontra helyezkedik, engedni fog a protestánsoknak, ebből háramlik a nagyobb előny – de mint hogy a Wekerle-kormány nem az engedő kormányok fajából való, amit egyszer beírt, valószínűleg bent is marad a javaslatban.
Lehetséges e körül némi konfliktus, némi irritáció a túlzó protestánsok részéről, de az aligha verhet mélyebb hullámokat, s éppen nem változtathat lényegesen a felállított számarányokon.
A javaslat tehát emberi számítás szerint óriás többséggel megy keresztül a képviselőházban; ezt érzi mindenki, s napról napra kevesbednek azok, akik skrupulusokat csinálnak az otthon adott reverzálisokból.
Másként áll a dolog a főrendiházban. Wekerle a mai ülésen ugyan reményét fejezte ki, hogy ott is simán mennek keresztül az egyházjogi reformok; de némely beavatottak, kik e tekintetben meglehetősen hiteles számítást tettek, harmincnégyre teszik az oppozíció többségét, amely számból valamit le lehet faragni az egyenkinti kapacitással, amely (úgy mondják) nagy sikerrel indult meg a legközelebbi napokban. De első szavazáskor, hacsak valami váratlan incidens közbe nem jön, a javaslat aligha megy keresztül.
Most aztán vagy a király avatkozik bele, s személyes föllépésével egyenlíti ki az ellentéteket (ami okvetetlenül sikerülni fog), vagy a nemzetre nézve történik apelláció – de ha az alsóházi többség impozáns lesz, úgy ennek éppen ne lehet sok értelme. A paire-schub, mely mint mumus bukkan fel némely lapokban, alkalmas gondolat így a Mikulás évadján, de mint komoly következményekre gondolni sem lehet. A mi főrendiházunk megteszi azt, hogy egyszer esetleg tiltakozik egy nem ínye szerinti javaslat ellen, de bír annyi polgári bölcsességgel, hogy a nemzeti akarattal szemben nem szegz mellét makacsul másodszor is.
Semmi kétség, hogy esztendő ilyenkorra már szentesített törvény lesz a Ház asztalára most jutott egyházi reformjavaslatokból, melyekre egy viszontagságos út vár még ez évben, de győzelemmel a legvégén.
