NEHÁNY MEGJEGYZÉS ÉS NEHÁNY MÉREY LAJOS
NEHÁNY MEGJEGYZÉS ÉS NEHÁNY MÉREY LAJOS
Perczel Béni (akinél buzgóbb mamelukot még anya nem szült) nem győzte bejárni a folyosókat.
– Ne menjetek el! Várjátok be már, míg bevégződik a földművelési büdzsé.
De a kormánypártiak egyre széledeztek, fogytak.
– Ugyan ne beszélj, Benjámin. Hiszen nem eshetik Bethlennek semmi baja. Polónyi őrködik az élete fölött.
S valóban, bár egyre fogyott a párt a déli órák után, Bethlennek nem lett semmi baja. Mert Bethlen burokban született. Ötvenegy hétig mindig csak a kormánypárt szereti, az ellenzék ötvenegy hétig hideg, morózus irányában; egy hétig pedig rajong érte.
S mindig ezen az egy héten pereg le a földművelési büdzsé.
Viharos éljenzés közben rakta be iratait táskájába, s aztán mint a rigorózumot szerencsésen letett diák, ragyogó mosollyal hagyta el a termet, amely idő alatt Szilágyi rakta ki iratait kopott, fekete bőrtárcájából. Csak az egy Wekerlének van újdonatúj, erős, bagaria táskája, amely kitart legalábbis húsz évig.
Az igazságügyi tárca kezdődött most unalmasan, vontatottan. (Nem sokat ér ez a nagy béke.)
Kicsike szónokok keltek fel rendre, ami lankadtságot jelent a tanácsteremben, elevenséget a folyosón, hol Beöthy Algernon csurogtatja széles jókedvét.
Az öreg Kovách József jön be (az utolsó hároméves országgyűlés tagja), valamelyik minisztert keresi, miközben melegen rohan eleibe Beöthy Aldzsi.
Az aggastyán révedező szemekkel, kapkodó memóriával ösmergeti.
– Hát nem ösmersz, bátya?
– Bizony… azaz… valóban nem jut eszembe.
– Gondolkozz csak – nógatja Beöthy, mintha a memóriáját akarná elősegíteni. – Ki volt itt a te idődben a legokosabb ember?
– Tisza – jegyzi meg Kovách József –, de…
– Igen, igen, de Tisza után…
Az öreg Kovách csak gondolkozott, csak törte a fejét, de bizony nem bírta kitalálni (ami nem is csoda, mert Tisza idejében egyáltalán nem volt második okos ember). Mindez kedélyes derültséget keltett a folyosón.
Várady Károly nehány megígért javaslatot sürgetett az igazságügy-minisztertől s szemére hányta a Csemegi Károly mellőzését.
Szilágyi, mint mindig, hatalmas erővel felelt, Csemegi mellőzését igazságügyi érdeknek mondotta, nyilatkozott a javaslatokról is, általános helyeslés közt, s beszédében kemény szavakkal illette a meg nem bízható ügyvédeket.
– Minden ügyvéd megbízható – szólt közbe Mandel Pál, ami zajos, gúnyos derültséget szült az ügyvédellenes levegőjű Házban.
Később Mandel is úgy magyarázta a közbeszólását, hogy úgy érti a megbízható szót, hogy minden ügyvédet meg lehet valamely üggyel bízni.
Az ülés további részéből az igazságügyi büdzsék egy új rémalakja, Mérey Lajos bontakozott ki, mint Aphrodité a tengerből. Ő beszélt, ő kérdezett, Szilágyi neki felelt, azután megint ő beszélt és megint neki felelt Szilágyi, mire ismét beszélt és ismét felelt Szilágyi; fél kettőre ilyenformán nézett ki a fekete tábla:
1. §. Mérey Lajos.
3. §. Mérey Lajos.
4. §. Mérey Lajos.
5. §. Mérey Lajos.
8. §. Mérey Lajos.
Minélfogva még hétfőn is mindig Mérey fog beszélni, és talán azután is, örökkön-örökké. Ámen.
Az utókor bámulni fog és azt fogja hinni, a Naplót lapozgatva, hogy az 1892-i országgyűlésen legalábbis öt-hat Mérey Lajos ült az ellenzéki padokon.
Aminthogy ülnek is ott többen – de álnevek alatt.
