Vettük és készséggel közöljük a következő sorokat:
Tegnapi levelemet hevenyébe írva, abba többrendbeli hiba csúszott be (félek, hogy a feleségem valami furcsát fog gondolni felőlem).
»Wekerle csillapítólag szólt, de méltósággal nem védte, hanem megmagyarázta magát.«
Szent isten, mit szólnak ehhez az én mameluk társaim, akik e pillanatban élik Wekerle iránti szerelmük virágkorát (megvallom, velem együtt). »Ez a Katánghy egy rebellis!«
Pedig nem vagyok én rebellis – hanem csak a szedő nemzetipárti, és a »méltósággal« szó utáni kommát elsikkasztotta. (Mit tudta ő, hogy ez a kerületembe kerülhet!)
Ha a kommát el nem sikkasztja, akkor így lesz az értelem:
»Wekerle csillapítólag szólt, de méltósággal, nem védte, hanem megmagyarázta magát.«
De ez még mind semmi; nagyobb dolog az, hogy az ország összes birkái előtt kompromittáltam magam azzal, hogy »a farkas egy legyezőt tart a kezében«. (Becsületemre mondom pedig Klárika, hogy vacsora előtt írtam a levelet, tanúim is vannak rá.) Ez már öreg hiba és nem okozhatom érte a szedőket. Mea culpa, de onnan támadt, hogy a célzás Szilágyira vonatkozik, s én őt még farkasnak perszonifikálva is lábak helyett csak kezekkel tudom képzelni, amint mind a néggyel szakadatlanul dolgozik a reformokon.
És végül még egyet sajnálok – hogy levelembe becsúszott a belügyminiszteri jelöltségem, a Vállyi-féle dolog. (Ez az egy ember értett meg engem és… itt valami szörnyű intrika lappang.)
Ezt – mondom – sajnálom, de csoda-e, ha a pénteki és szombati ülések hatása alatt, ahol mindenki magát dicsérte, engemet is átjárt a dicsekedési láz?
Katánghy Menyhért
orsz. képviselő és a Naplóbíráló bizottság tagja
Ui. Hozzanak kérem holnap becses lapjukban valami újdonságot a budapesti lakásszükségről.