ORSZÁGGYŰLÉS [nov. 25.]
ORSZÁGGYŰLÉS
[nov. 25.]
[nov. 25.]
A mamelukok a tegnapi diadalok hatása alatt jókedvvel jöttek a Házba. Szinte felfrissültek.
Már ők is megismerték a népszerűséget. A kis kokottal tegnap este karonfogva sétáltak az utcán, érezték részegítő illatát, sőt túl vannak az első csókon akárhogy csinálja Atzél Béla báró a »park-klubot« az ilyen könnyelműségek ellen.
Komjáthy Béla ma az első szónok az indemnity-vitában. Csinosan beszélt, de már kissé elvénülten. Csak egy adoma került ki a tarisznyájából, mellyel azt akarta jellemezni, hogy sürgeti a közvélemény a polgári házasságot.
Állítólag Fejérváryval történt. Megkérdezett egy szabolcsi dzsentrit, hogy gondolkoznak ott a polgári házasságról?
Nem tudom, felelt a földbirtokos, mert nálunk nem beszélnek róla.
A szabolcsi aztán visszafordította a kérdést:
Hát kegyelmes uram, odafönn hogy gondolkoznak róla?
Fejérváry elgondolkozott.
Csodálatos, mormogá… hiszen nálunk sem beszélnek róla.
Persze, hajdanában jobb anekdotákkal rukkolt ki Komjáthy. Hja, öregszik.
A szélsőbal azonban ezen is mulatott. Öregszik az is. (Kivált mióta Irányi behunyta a szemeit.)
Komjáthy Béla ma az első matador az indemnity-vitában. Csinosan beszélt, de már elvénülten. Semmi élc, semmi új ötlet, és még mindig a Tisza Kálmán közösügyes politikája ellen pattogott. Ah, valóban öregszünk…
Utána Kovács József szólt a szélsőbalról, aki hosszas kutatgatással szerencsésen fölfedezte a »sárgafekete hínárt«, melyből ez a kormány kikelt. Ha egy kissé várakozik, mindjárt látott volna egy kis fekete ultramontant kikelni a szélsőbali tiszta liberális vizekből.
Mosolygó, széles, borotvált arc. Vajay tisztelendő úré, aki most kel szólásra. Ez is hadat üzen az »erkölcs nevében« a liberalizmusnak, a polgári házasságnak. Különben nem veszedelmes; a Zimándyak és Komlóssyak tüze csak elvétve csillan meg szemeiben. A Ház mosolyog klerikális perpatvarán, s mikor a kormánypárt családi örömeiről szólva, azt említette, hogy az apai örömök nem nemtelenek, Károlyi Gábor gróf dicsekedve kiáltott át a jobboldalra:
Szakértő benne!
Óriási hahota rengette meg a Házat. A karzat asszonyai a legyező mögé rejtették arcukat s onnan néztek duzzogva a grófra, akinek tehát ma megint jól beütött a közbeszólása.
Azonban Vajay agyon volt csapva. Már ezután beszélhetett akármit (pedig még a Wekerle pénzügyi politikáját is lecsépelte), mindig csintalan mosoly ült ki az ajkakra.
Hohó, tisztelendő úr, az ember nem lehet mindenben szakértő!
A nap Polónyié volt. Hosszú, nagy beszédben az új kormány valamennyi tagját »kikezdte«, s látni lehetett, mint harapózik a harcias hangulat miniszterről miniszterre. Hieronymi rendesen nyugodt homlokán egy bosszús ránc futott át (akkor édelgett Polónyi az ő élettörténetén), Lukács Béla ajkai körül kiült egy vonás a Barosséiból (persze a Szilágyival való hajdani összekoccanás történetét ásta ki a por alul), az igazságügy-miniszter pedig állandóan mosolygott. Ha ő mosolyog akkor bizonyára ugrásra kész.
Leszólta a nagy erkölcsbíró az egész kormánypártot feléjük kiáltva:
A fazék! A fazék!
Csak egynek kegyelmezett meg: a volt miniszterelnöknek, aki azért bukott meg, mert naivitásból a korrupciót meg akarta szüntetni. (Az ellenzéki nekrológok bezzeg másképp hangzottak.)
Sokat foglalkozott a Tiszákkal is, akik Magyarországot a családjuk közt osztják ki, az egyik a protestánsok mentora lett, a másik az anyagi téren gyűjt össze minden hatalmat, míg a harmadik őfelsége első tanácsadója.
A teljesülés küszöbén álló liberális óhajokkal szemben a régi praktikát folytatta. Szeretné kicsavarni a nyakukat de persze csak, mert kevesli őket.
A nagy rabulisztikus azonban mégis elérte azt, hogy az egész kormány megmozdult ellene. Azazhogy először az »öt percet« csikarták ki számára jó emberei.
A szünet után az egész Ház beözönlött a folyosókról. Harcias hangulat lengett a Házban, az elnöki pódium előtt ismét ott nyüzsgött a képviselők tömege.
Hieronymi beszélt elsőnek a kormány padjairól. Nyugodtan, hidegen felelt Polónyinak, ki az ő képességeit vonta kétségbe. És fontos kijelentéseket tett felszólalása kapcsán a közigazgatási reformról és a garanciális törvényekről.
Új miniszter lép a sorompóba: Lukács Béla. Ő is polónyinak válaszól, s kissé fölmordul a baloldal, mikor a »fazekat«jellemzőnek mondja Polónyi gondolkozására.
Majd általános mozgás támad: Tisza István kel föl szólásra személyes kérdésben. Ő tudja mostanság legjobban fölharagítani az ellenzéket, mindjárt azzal kezdi:
Nem szoktam ugyan megengedni magamnak azt a luxust, hogy Polónyi beszédeit hallgassam…
Nagy morgás támadt erre a felségsértésre. Dühös kiáltások:
Grófnak képzeli magát!
Mi se hallgassuk meg a Tiszákat!
Luxus őket is meghallgatni!
De azért is megteszik ezt a luxust, hát végre is mivel táplálkoznának a következő szónokaik. Csak hébe-hóba mordulnak közbe:
Ne, ne beszéljen per »mi Tiszák!« Dinasztia önök?
Vajay már egyebet is kiált közbe:
Bérencek!
Szerencsére nem veszik komolyan a tisztelendő urat, s csak egy rendreutasítást fog.
Tisza István dajkameséknek nyilvánította mindazt, amit Polónyi róla mondott.
Végezetül az igazságügy-miniszter beszélt. Elmésen, jó humorral mutatta ki, mi van abban a fazékban, mely a Polónyi vádjait rejtette magában, s végül azt ajánlotta neki, hogy vágja földhöz a fazekat, mert üres. Polónyi egész bizonyítási rendszerét Arany János két verssorával jellemezte:
»Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak. Egyszer nagyot koppan, azután elhallgat!«
Ezzel a koppanással s a nyomában keletkező nagy derültséggel végződött a mai ülés.
