AZ ÁLLAMTITKÁR
AZ ÁLLAMTITKÁR
A mi tisztelt barátunk és írótársunk László Mihály abban a szerencsés helyzetben van, hogy kétféle alakban éli át az árnyékvilágot. Az egyik alakját László Mihálynak hívják, a másikat pedig Lukács Bélának.
A derék képviselő ugyanis veszedelmesen hasonlít Lukács Béla kereskedelmi államtitkárhoz és a Házban kevésbé otthonos képviselők minduntalan összecserélik őket. Különösen a horvát delegátusok, akik többnyire László Mihályt szokták informálgatni a hazai ügyekben, aminek azonban foganatja soha sincs, mert László semmit sem intéz el.
Valószínűleg ezért olyan ellenséges a hangulat irányunkban Horvátországban. Az ember nem tudhatja.
De Lászlónak legtöbb baja Bornemisza István szélső baloldali képviselővel van. Ez javíthatlan. A Ház kapusa már födözött föl valami ismertetőt, aminek alapján a Lászlónak szóló üzeneteket nem adja át az államtitkárnak, emez is talált már ki valami arkánumot, hogy ne vele hívassák meg ebédre a László föllátogató választóit, a horvát képviselők is ráakadnak végül az igazi Lukács Bélára, mindenki kezd eligazodni, csak még Bornemisza ragaszkodik rendületlenül ahhoz, hogy László Mihály Lukács Béla.
Nemrég Bornemisza sertéseket akart szállítani és Lukács helyett természetesen Lászlót kérte meg, hogy állapítsa meg a tarifát. Ez meg is tette szívesen, csakhogy aztán a vám egészen másképp ütött ki. Emiatt sokáig orrolt Bornemisza Lukácsra, és a kormányra, míg végre kisült, hogy mily tévedésnek estek áldozatul ő és a sertései.
Ezóta kissé óvatosabb volt, de azért ma mégis megint László Mihályt környékezte meg a folyosón.
Méltóságos uram, egy fiatal nőt a postához meg távirdához ajánlanék. Tudod, egy előkelő választóm leányáról van szó.
Igen?
Kérlek, nagyon érdemes, képzett nő, díszére válik az intézménynek.
Az szép, csakhogy egy kis bibéje van a dolognak.
Mi az?
Hogy én még most sem vagyok Lukács Béla.
Bornemisza elképedt.
Nem az vagy? mormogá. Megfoghatatlan… Igazán csodálatos hasonlóság ez a tietek! De hol lehet az a Lukács Béla?… Hisz épp az előbb mondták, hogy itt van a Házban.
Ezzel útnak eredt a Lukács fölkeresésére. Benézett az ülésterembe, a hírlapszobába, sőt az olyan ismeretlen tartományba is, mint a könyvtár. Végre elfogta szerencsésen az államtitkárt a büfében.
Csakhogy megvagy, méltóságos uram! örvendezék Bornemisza. Képzeld már megint összetévesztettelek azzal a László Miskával!
Igazán összetévesztettél? Hehehe, ez érdekes. De minthogy ilyen szerencsésen rám akadtál, hát halljuk, mivel szolgálhatok?
– Egy kis kérelmem volna.
Valami információ?
Afféle. Egy fiatal hölgyet ajánlanék be a postához. Nagyon érdemes, kvalifikált nő.
És hogy hívják protezsédet?
Bornemisza földiktálta a nevet és melegen rázogatta az államtitkár kezét.
Valóban, nagyon lekötelezel, méltóságos uram. Számíthatok ugyebár jóakaratodra?
E tekintetben egészen nyugodt lehetsz.
Óh, édes nyugalom… Ennek a szónak a jelentőségét csak egy képviselő tudja átérezni, aki a választója ügyét szerencsésen lerázta vállairól, kedvezően intéztetve el azt. Bornemisza is ennek a boldogságnak a tudatában vált el az államtitkártól, elmenőben elmorfondírozva:
Ha jól megnézem ezt a Lukács Bélát, a hasonlóság nem is olyan nagy közte és László közt. Egyáltalán nem értem, mért tévesztem mindig össze őket!
…Hanem azért az »államtitkár«, akit ilyen kedvezően informált, megint csak László Mihály volt.
