A MAI ÜLÉS [márc. 22.]
A MAI ÜLÉS
[márc. 22.]
[márc. 22.]
Megint jó napja volt a szabadelvű pártnak. Mintha valami tündérvesszővel illették volna meg, a mamelukok mind elkezdenek szónokolni. S jobbnál jobb orátorok kelnek ki a néma táborból.
Ma Miklós Gyula tartott nagy hatású beszédet. Fiatal gavallér, sárga cipőben jár, de a parlamenti homokon a tudás nehéz csizmáival lépked erőteljesen. Föllépésében férfias erő és bizonyos elan van. Észjárásán a frisseség zománca. Kitűnő politikus lesz belőle. Vagy már az is, és még csak azért nem ösmerik el annak, mert sárga cipőben jár. (Fekete selyemsapka kell ahhoz.)
Utána Hodossy Imre fejtegette Tisza fölfogásával ellentétben a közjogot. A nemzeti párt Werbőczyje azt tartja, hogy a közjogi alap sérthetetlen, de azért fejleszthető.
Elméleti fejtegetések idején pezsg a folyosó, adomázó csoportok gyűlnek össze szerteszét. Még nem veszett ki teljesen a kedélyesség, bár hanyatlóban van.
Itt egy szögletben a Sima Ferenc múltkori párbaját beszélik a szegedi szerkesztővel, Lipcseyvel. Sima megkarcolta egy kicsit Lipcseyt, de a Szentesről jövő tudakozódásokra már ezt így fejezi ki táviratban, erőtől duzzadó, szélsőbaloldali stílusban:
» Lipcseyt varrják, én sörözöm.«
Így lesznek, ha ez igaz, kis sebekből nagy sebek, kis gravamenekből nagy sérelmek.
A szélsőbal elméncei még váltig gróf Andrássy Gyula megakadását emlegetik, pedig hiszen megakadt már a beszédjében Illyés Bálint is, de senki sem emlegette.
Öregurak közt, mintha pásztortűznél ülnének, feléledeznek a régi reminiszcenciák. Mikor tizennyolc évvel ezelőtt idősb Andrássy Gyula akadt meg beszédjében. Hej, az volt még a jó világ.
Bőszavú Simonyi Ernő azt jegyzé meg erre a megakadásra:
No, ha ez velem történt volna, nem tudom hova lennék szégyenletemben.
Meghallotta az öreg Deák s odaszólt, oroszlánszerű homlokát összevonva:
Csakhogy ez veled nem történhetik.
Miért? kérdé Simonyi Ernő könnyedén.
Azért, mert Andrássynak két emberre való esze van és csak egy emberre való nyelve, neked pedig csak egy emberre való eszed van, de két emberre való nyelved. Azért nem akadhatsz te meg.
A villanyos csengettyű riadozva hívja be az adomázókat a terembe. A csengettyű azt kiáltozza: »Miniszter beszél idebent!«
A teremszolgák jelentgetik:
Wekerle őexcellenciája beszél.
A legnépszerűbb miniszter, aki gúnyosan szokta mondani magáról »Divatban vagyok, mint a krinolin«, s szinte restelli, hogy annyian dicsérik.
Az egész Házon csendes zsibongás fut keresztül, hűs áram; van egy bizonyos varázs benne, ha azt hallja az ember »Wekerle beszél«.
Az új idők regés alakja. Akit Tisza Kálmán előkapar a homályból, akit beültet a miniszteri székbe, aki mint egy Herkules legyőzi a hétfejű sárkányt, a deficitet, aki aztán egyre nő a plusszal és aki aztán… de ez már a jövő históriája.
Hogy fognak erről mesélni valamikor. Volt egyszer egy miniszterelnök, aki az ő pápaszemén keresztül hetedhét mérföldön túl ellátott, messze túl, fel a magasra, le a mélybe, és minden emberről tudta, hogy mi lakik benne. Hát egyszer a legnagyobb bajában a szemügyébe esett egy fiatalember, akinek nem volt bajusza, holott azon országban, hol a miniszterelnök kormányzott, a bajusz tartaték a férfiasság külső jelének.
Mondá magában a hatalmas miniszter: »Ezen a fiatalemberen nem ütött ki a férfiasság külső jele, bizonyosan a belsőkben kapta a nagyobb adagot a többinél«. S így lőn, hogy beültette őt maga mellé a miniszteri székbe stb. S amit annyi tekintélyes szakáll elrontott, azt a bajusztalan ember helyrehozta. De ki győzné azt még most csak jelezni is, amit a mese a maga fönséges naivitásában ragyogót, a képzeletre vonzót össze fog valaha tudni keresni Wekerle emelkedéséből.
A mai napig is egy lépcsőt jelez hatalmas pályafutásában.
