A T. HÁZBÓL [márc. 9.]
A T. HÁZBÓL
[márc. 9.]
[márc. 9.]
Egyik vidéki ismerősömmel találkoztam, aki azt kérdezte tőlem, hogy hol vannak a legdrágább virágok (valami szép asszonynak akarta).
Már éppen Szelnárt vagy Seyderhelmet akartam mondani, amikor valami egészen más jutott eszembe:
Jöjjön, majd elvezetem.
S vittem egyenesen a Sándor utca felé, hol fekete zászló szálldogál az országházon. A szegény Csáky Istvánt gyászolja. Bolond halál, mely a korjegyzőkön kezdi.
Fölvezettem az előcsarnokba, szereztem neki egy karzatjegyet:
Menjen föl! Itt a legdrágább virágokban gyönyörködhetik.
Valóban egész udvari kertészet volt. A fölirati javaslatok piroslottak, zöldültek gazdag virágpompában. Legelőször a szabadelvű párti virágcserép jött, melyet Bokross Elek öntözött meg tartalmas szép beszéddel.
A karzat és a tanácsterem tele volt. A legfiatalabb képviselők mohó érdeklődéssel szürcsölték az első igazi ülés édességét. Ott volt a legnagyobbtól a legkicsinyebbig, az egész új nemzedék, Prileszky Tádétól kezdve le egész Pap Gézáig, akit azért küldtek föl a lojális svábok az ország rendei közé, hogy azt mondják, »legyen kivel játszaniok a király gyerekeinek«.
Bokross lehetőleg rövid volt, de csak Eötvösnek gazdálkodta meg a drága időt, ki a szélsőbal javaslatát interpretálta. Nagy apparátussal jött. Felhúzta kurta fekete kabátját (ez a beszélő köntöse) s magával hozta Perl öcsénket és a köhögés elleni porokat egy skatulyában. Csak éppen a beszédet nem hozta magával. Extemporizált. Egymásra halmozott szénát, levendulát, rozmaringot, szalmát, ledneket, napraforgót. Beszélt a világon mindenről, a Bokrossék javaslatáról, a valutáról, a főrendiházról, a téli választásokról, úgymond, istentelen ötlet volt Szilágyi Dezsőtől.
Csupán családi tradíció jegyezte meg egy hang (talán a Thalyé). Hiszen Szilágyi Mihály is télen a duna jegén választatott.
Eötvös egyre terjengett, szélesedett, laposodott és a ragyogó varázs-gyűrűjét, a humorát is otthon hagyta, mely pedig mindig visszaszerzi neki a meglankadt figyelmet, a Házat elővette az unalom, a képviselők kiosontak a büfébe, a folyosóra, ahol Szilágyi Dezső tartotta szóval a fiatal képviselőket:
Addig ne házasodjatok, míg az új családi jog el nem készül: az sok előnyt nyújt nektek!
Lesz-e benne próbaházasság? pajzánkodik Tisza Kálmán.
A terem egyre üresebb lesz kivált a jobboldalon, csak a miniszterek állják a sarat, az Eötvös mögötti hallgató gárda is ásítozni kezd, de a beszéd csak nem akar összeborulni, hanem még mindig ágazik erre-arra, a végtelenbe.
Az óramutató a delet is elhaladta, a fejek lankadtan konyulnak le szerte, csak Bánffy éber fent, s héja szemekkel lesi az első alkalmat hogy rendreutasíthasson. De Eötvös arra se ad rést. Gondosan, óvatosan jár a parlamenti illem szélső barázdáin. Öreg róka, vigyáz.
A hajdani elnöki udvar ellenzéki bennfentesei, akik unalmas ülések alatt átjárogattak az öreg Péchy bácsihoz egy kis szóbeszédre és egy kis nyalánkságra is, mert Péchy ugyan ebédeket nem adott, de egy kis doboz cukorkát mindig tartogatott fent a kalitkában a kedvencei számára, ma ellátogattak Bánffyhoz is, követelve a tradicionális cukorból.
Nem vagyok én cukrász mondá Bánffy.
De kérlek, azelőtt mindig volt. Ami úzus, az törvény.
Mutassátok meg a házszabályokban, hogy én cukorkákkal tartozlak benneteket etetni.
Miután cukorkát nem kaptak az unatkozó szittyák, elkezdtek követelni öt percnyi szünetet.
Bánffy szívét meghatották a szívfacsaró »öt perc öt perc« kiáltások, megadta a szünetet, ketté szakítván Eötvös szónoklatát.
De Eötvös még két szónokra osztva is terhes, nyomasztó és hosszadalmas volt. Beszéde a félbeszakított ülés második részét is teljesen betöltötte.
Ha az így megy, félni lehet, hogy hosszú ideig huzódik a felirati vita. Pedig őfelsége már, képzelhetni, milyen türelmetlenül, epekedve várja, oda fent a budai várban, a t. Ház feleletét.
