A T. HÁZBÓL [dec. 1.]
A T. HÁZBÓL
[dec. 1.]
[dec. 1.]
A mai ülést legokosabb a tegnapin kezdeni, amelyiknek éppúgy, mint a hétfőinek az volt a speciális karaktere, hogy a két hadat viselő fél (a mérsékelt ellenzék és a jobboldal) soha meg nem szűnő ádáz csatája idegen területre csapott át, s nem is maguk a hadakozó felek verekedtek, hanem csak per prokúra, idegen sisakjukon színeiket viselő lovagok, Eötvös Károly és Polónyi által vívtak a szélsőbali porondon.
Érdekes kis csata volt. A két pihenő ellenség összetett kezekkel nézte, mindenik a maga páholyából, kivált nagy mulatságot okozott a nemzeti párt nemtője, Polónyi, ki többi közt azért is támogatja Apponyiéket, mert azok a választások tisztaságáért küzdenek a többi közt.
Hanem mondja aztán fenyegető szónoki gesztussal nehogy máskor is úgy legyenek Apponyiék, mint most Békésen, hogy a szélsőbali jelölt ellen fölléptetik Kaas Ivort.
Lett nagy kacagás. A nemzeti párt prókátorának leesett ezzel a szóval a sisakforgója.
A választások tisztasága, hahaha. Kacagott, vigyorgott minden a teremben, hahaha, hahaha. A közjogi alapon álló voksokat felhasználni a közjogot ellenző mandátumokhoz. Hahaha. Hát ez az a választások tisztasága? Még az angyalok is nevettek a Bánffy háta mögött.
Eötvös nem volt jelen, azt hittük, a jobboldal prókátora ma fog felelni, de sem ő, sem Perl nem mutatkozott a horizonton, minélfogva csendesen folydogált a Vaskapu javaslat, melynek eleje még I. Lukács Béla idejében lett tárgyalva, a Szapáry-kormány idejében.
Lukács Béla azóta II. Lukács Béla lett, de a javaslat (ámbár aVaskapu csatornájának lemélyítése nem tréfa dolog), azért nem lett érdekesebb. Csekély részvétel mutatkozott. Alig üldögéltek bent százan elszórva a padokban. Csak néhány konok szakértő csillogtatta tudását, miután Bokross Elek egy szép előadói beszéddel ráeresztette őket a javaslatra.
Pécskai Gaál Jenő, akinek giliszta hosszú beszédjei félelmetesek voltak hajdanában, pihent ésszel rontott a tervnek.
Hanem iszen megvédelmezte azt Lukács Béla tömör, világos, laikus által is megérthető előadásában, melyet zajosan helyeselt a párt.
Majd a szünet után Pap Eleket szállotta meg a szentlélek, s ő is Pécskai Gaál felé hajítá kelevézét (pártolva a javaslatot) s már-már szégyenben marad Pécska nagy fia, ha szamaritánus szívű Horváth Gyula, az árvák és ügyefogyottak gyámolítója, nem siet segítségére, mely művelet alatt ugyancsak bemártotta a magyar szakértőket pedig, de strigis, quae non sunt stb.
Ilyenféle nem a karzatnak való dolgokban harácsolódott el az egész ülés, melynek azonban mégis volt egy figyelemreméltó momentuma. A Miklós Ödön sikere, ki ma tartotta a második beszédjét a Házban. Jobbat az elsőnél. Pedig Miklósnak az első beszédje is úgy nézett ki, mint más embereknél az utolsó. Érettség látszik a beszédjén s széles látkör a beszédje mögött.
A meleg kandallók vidám pattogó tüzükkel, sem a tiszta téli levegő, oly fehér, üde, mint a frissen szűrt kecsketej, nem csalogatott a folyosókra nagyobb csoportokat. Alig szivarozott ott néhány ember kíváncsi szemeket vetve a miniszteri szoba felé, amelynek üvegajtaján a miniszterelnököt látták eltűnni Apponyival.
Istenem, istenem miről beszélhetnek. Talán a fúziót szövik? Monár Antal nem adná száz forintért, ha most egy olyan ici-pici kis egérré változhatnék, aki az ajtó mögött bebújhat és kihallgathassa. De persze azt aztán ő is úgy gondolja, hogy másnap megint visszaváltoznék Ház jegyzőjének, mert a kis egérnek nincsenek dupla napidíjai sőt tiszta búzaszemet is vajmi keveset talál itt a Ház környékén.
Molnár Antal azonban nem változott át kis egérnek (hja neki se minden sikerül), amit különben észrevehet az olvasó, mert akkor entrefilet volna a »Pesti Hírlapban« a Wekerle és Apponyi közti beszélgetésről, így azonban kénytelenek vagyunk csupán a Vajay-interpellációról referálni, s az nem bolondság. Vajay kezdi magát kinőni. De az szükséges is. A kormánypártnak is van saját házi papja: Tódor; a nemzeti pártnak is megvan a maga Hockja (a temetésekhez szükséges), hát mért ne legyen a szélsőbalnak is saját papja. Sőt valamikor az Ugron párt is szert tehet ilyenre de persze előbb az eklézsia legyen nagyobb.
Vajay különben is kedves szónok. Öblös hangja van, s széles, kerek arcán előre hánykolódnak az ajkán kiröpülendő mondások.
Ő volt ma a pičce resistance. Az ásítozó képviselő urak, miután a pártviszály kígyóját tegnap elaltatta a klubban a kígyóbűvölő Wekerle, ma nem vártak semmi eseményeket és szcénákat. Mi történhetnék most már? Az ellenzéki lapok szép szivárványos bugyborékai, melyeket nagyrészt a fantázia szalmaszálain eregettek, szétpattantak. Nyoma sincs.
Krajtsik azt mondja:
Ejh bolondság: egy álom volt.
Krajtsik fölébredett.
Bessenyei azt mondja:
Én azért mentem bele, mert azzal biztattak, hogy az új pártban mi ketten Bobulával leszünk a legokosabbak.
Kubinyi György azt mondja:
Engem a »fekete sipkások« elleni gyűlölet vitt az új pártba bele.
Amit meghallott Darányi Ignác, szintén egyike a nagy tekintélyű fekete sipkásoknak, s rögtön elküldte Kubinyinak a saját selyemsapkáját ajándékba.
Kubinyi persze erre legottan visszalépett a régi pártba mondván:
Már csak vagyok ravasz tót; lefőztem a barátocskámat, a Darányit. A kopasz fejről is tudja aratni egy szegény tót. Megkaptam a sapkát, de most már nem volt meg hozzá a fejem. Mert azt meg akkor vesztettem el, mikor az Atzélékhoz beléptem magamat. Hát mit csináljak? Kilépek magamból.
Kisült egyszóval, hogy mindenki véletlenül jutott be. S miért ne? A véletlen, mely Shakespeare színműveiben és a Jókai regényeiben oly nagy szerepet játszik, a politikában is fontos faktor. A véletlen maga a tizedik miniszter. A láthatatlan, de némelykor a leghatalmasabb. Sokszor segít, de sokszor ront is a többi kollégáin.
De az ördög vigye el most az egyszer őexcellenciáját. Elég az hozzá, hogy a pártviszály elmúlt, Szilágyi és a Tiszák össze nem törettek (mert Tisza Kálmán ép egészségben két óra táján víg szivarszóval jött a kálvinista zsinatról), az is igaz, hogy a fúzió nem jött létre, de az is mind csak véletlen; sőt érdekes, majdnem csodálatos dolgok kezdenek történni, Eötvös üti Apponyit, Polónyi üti emiatt Eötvöst (de ez meglehet, nem véletlen), Pap Elek védi a Lukács Béla javaslatát, a bécsi német Kronavetter védi Magyarországot, s Ugron gyűjt egy osztrák képviselő üdvözlésére aláírásokat a folyosón. Bolond szcénákat sző össze az a pajkos csintalan véletlen.
De a véletlenül rügyező Kobek-klikk véletlenül meg is szűnt, mint mikor a csiga kijön a kagylójából és megint bemegy. És meglehet, hogy ezt a természetbúvárok úgy fejezik ki: »A csiga akciót csinál«.
Meglehet, hogy nagy szerencse vagy nagy szerencsétlenség ez, a földgolyóbis jövendő alakulására nézve.
A mai ülésre nézve csak annyiban fontos, mert csakis a beállott szélcsend, a kitombolt viharok utáni lankasztó csend magyarázza meg, hogy az összes érdeklődést mára a Vajay interpellációja foglalta el.
Mikor a derék pap képviselő felállott, kezében a »Magyar Állam«-ot lobogtatva, minden szemből kiment az álom.
Halljuk, halljuk!
Sajnálattal szemlélem, t. Ház, a közoktatási miniszter távollétét…
Zajos derültség öntötte el az arcokat.
Vajay aztán a komáromi apátplébános esetét beszéli el, folytonos közbeszólásokkal, elnöki csengettyűvel spékelve. A közbeszólások, mint valami litania refrénje, potyognak bele a szavaiba.
Vajay mindjobban veszti a continance-ot. Nyelve mindenféle kifejezésekre rácsúszik.
Thaly Kálmán valami kálvinista mondást ereszt meg, ami annyit akar jelenteni, mintha nem sokat törődnék a komáromi plébános esetével.
Vajay ingerülten szól rá:
Sajnálom, hogy éppen Thaly Kálmán veszi ezt oly könnyen.
Éljen Thaly Kálmán! kiáltják erre jobbról a kötekedők.
Mire lázba gurul a szelíd, jámbor Bolgár Ferenc.
A katolikusokat itt kigúnyolják!
A hangulat mindinkább pattogóbb, haragosabb, s midőn Vajay a szegedi plébános apát Ivánkovics kinevezése ellen kezd piszkálódni, felzúg jobbról az ellentmondások harcias mormogása, majd rákerül a sor Szivákra, a »nagy szakadár«-ra, de bizony annak is jó lesz egy oldalvágást adni (az ember nem tudhassa, melyiktől lesz hamarabb püspök) mondván, hogy Szivák diszkvalifikálva van, hogy az egyház fiának tartassék.
Anathema! zúgják jobbról.
Károlyi Gábor közbeszól:
Én is exkommunikálva vagyok.
Nagyon sajnálom feleli Vajay.
Én pedig nagyon örülök neki bizonykodik gr. Károlyi.
Vajay égnek fordítja a szemeit.
Imádkozunk majd a bűnösökért.
Nem szorulok senki imádságára.
S ez így ment végtől végig. Utoljára már az egész Ház beszélt, s Vajay a sok, minden oldalról zuhanó közbeszólás miatt csak néha juthatott egy-egy fél mondathoz. A csengettyű rikoltozott. A sztenografok letették ceruzájukat, már nem lehetett jegyezni, fogták magukat, inkább ők is közbebeszéltek.
