A MAI ÜLÉS [nov. 29.]
A MAI ÜLÉS
[nov. 29.]
[nov. 29.]
Az ülés elején elsiratták a derék Wahrmann Mórt, aki végre is szépen, mert könnyen halt meg. Még az utolsó szava is szombaton a folyosón egy tréfa volt, mikor a KrajtsikKobek-párt dolgai felett sopánkodának.
Az Atzél-féle mozgalmaktól nem féltelek benneteket. Sokkal nagyobb baj az a pártra, gyerekek, hogy Wekerle egy rossz szakácsot fogadott, aki hajdanában nálam szolgált.
A nekrológok után Szalay Imre állott fel az indemnity ellen. Természetesen a műbor benne volt a beszédjében. A műbor az örök seb. Kipusztultak már mellőle az összes harcosok, Zalay István, majd Andrássy Manó gróf, most már Vadnai Károly is lóg. Ő egyedül tartja még a zászlót.
A folyosó zajos, harcias képet mutat. A Niebelungok harca se volt különb, mint ahogy itt gomolyog a két szabadelvű tábor. Három-négy ortodox mameluk veté rá magát egy-egy nekrológra, hogy kapacitálja, lekérlelje, megszelídítse.
Ugyan mit okoskodtok? Ne bolondozzatok, gyerekek. Hallatlan ez, éppen most, mikor ilyen kedvünkre való kormányunk van!
Minden forr, hullámzik és sistereg; mindenki véd valamit. A KrajtsikKobek-párt Wekerlét védi, a Wekerle-párt ellen. Némelyek a Tiszáékat védik Krajtsik és Kobek ellen s hogy tarkább legyen a kép, még Szilágyit is védik egyesek a közvélemény ellen.
Csak a jó öreg Ucsu ül csendesen a kaotikus zűrzavarban. Ő nyugodt. A kisebbség kimegy a klubból. Ő azoknál lesz, akik a klubban maradnak. Hiszen csak marad ott valaki azokban a szép szobákban.
Bent a teremben Eötvös szónokol. Ekkor érkezik a hír s villámgyorsan terjed:
Krajtsik átpártolt!
Krajtsik újra a mienk!
S elkezdenek az egész vonalon örülni Krajtsiknak, mintha aranyból volna. Krajtsik mosolyog, érzi, hogy becses. »Hiszen csak meg akartalak ijeszteni.« De tromfért tromf. Új hír kelt rémületet.
Tízzel megint megszaporodnak a függetlenek!
Nincs semmi jövőjük mondják vigasztalásul a tapasztaltabb, vénebb honatyák. Nincs köztül egyetlen zsidó se. Nagyon rossz jel. Borzasztó rossz jel. A zsidó megérzi a boldogulás útját.
S míg így keveredik, zavarog a folyosó, addig különös dolgok történnek a teremben is, a galopinnek jelentik a nyüzsgő folyosónak:
Eötvös felmondta Apponyinak a fegyverbarátságot!
Lehetséges-e?
Jézus Mária! Mit mond ehhez Polónyi?
A folyosó egy perc alatt eltűnik, mindenki a terembe siet. Eötvös éppen most végzi szavait, élénk éljenzés, taps porzik fel utánuk.
Öt perc szünet! kiáltják harsányan.
Apponyiék búsan dünnyögik magukban:
Egy szövetséges elveszett!
Öt perc után pikáns jelenet következett. Apponyi Eötvös ellen szólalt fel s egy kis oldaldöféssel állt bosszút, annak a nézetének adván kifejezést, hogy a nemzeti jogok védelmében bizony vele lesz a szélsőbal, elhagyva Eötvös Károlyt, ha az nem lenne vele.
De Eötvöst sem a gólya költötte nem állja a csiklandozást. Felpattant még egyszer, s most finom gúnnyal, nagyon erősen csipkelődött Apponyival. Itt-ott egy vércsepp is kibuggyant a tövisszúrások alatt.
A jobboldal élvezett, folytonos derültségben hallgatván a kedélyes csetepatét, melyet megtetézett Thaly Kálmán, ki meg Eötvös ellen lőtt ki (alkalmasint akaratlanul) egy röpke nyilat.
S így lett, hogy a kormány és a szabadelvű párt csak mint néző szerepelt a mai csatában ha csak a Hegedüs szép, tartalmas zárbeszédjét nem vesszük, amibe Vajay (az új felbukkanó csillag) egypár szemináriumi magot szórt bele közbeszólások alakjában, s mely után végre megszavaztatott az indemnity, felállván az egész kormánypárt, a KobekKrajtsik árnyalattal együtt. Mert szép úrias dolog az, hogy Wekerlének két pártja legyen (a hajdani jámbor miniszterelnökök a primitív mamelukkorban eggyel is beérték). A mai ülésen Szapáry Gyula is megjelent s a Tisza Lajos helyét foglalta el.
