A T. HÁZBÓL [ápr. 24.]
A T. HÁZBÓL
[ápr. 24.]
[ápr. 24.]
Horváth Gyulának van egy papagája (ámbár van neki több papagálya is). De csak az egyikről beszélek. Ezt a papagályt egy kalitkában tartja otthon a lakásán. (Bár a többieket is kalitkában tartaná.)
A mi papagályunk, az, amelyről szó van, lusta, de elég hiú madár, egész nap borzolja színes zöld-piros tollazatát s arról nevezetes, hogy rikácsolásával egy egész hajó személyzetét elénk állítja.
Igazi stúdium. Kivesszük, hogy a hajón, melyen Brazíliából áthozták, s ahol zsenge ifjúságát töltötte, kik utaztak. A kapitány házsártos ember volt. A papagály gyakran veszekszik az ő hangján a matrózokra. Libák is voltak a hajón, mert a gágogást is jól csinálja. Egy miss is volt bizonyosan az utasok közt kutyával, mert a papagály az ugatásban se járatlan. Egyszóval elénk tárul az egész díszes társaság, melyben ifjúkorát töltötte.
S ez elég szép egy papagálytól. De ez azután minden; egyébre nem képes. Egyebet nem tud produkálni, más benyomást nem vesz be.
De ha egy papagálytól ennyi is elég, a parlamenti szónokoktól többet lehetne várni, kik bár különböző hajókon éltek, de egyebet sohasem lehet tőlük hallani, mint a környezet bemutatását, amelyben mozogtak. S éppen olyan torzított bemutatást, mint a papagályé. Pedig már igazán kezd a Ház nem lenni kíváncsi a csongrádi dolgokra, sem a bácskai botrányokra, sem a Patrubány-féle alapra.
Alighogy elmondták zárbeszédjeiket Ivánka Oszkár (értelmes, jó szónok rokonszenves vékony arccal, de izmos tehetséggel), majd Horváth Gyula (a fentebb említett papagály tulajdonosa) pártjának zajos tetszése közt, eltisztulván a tér, a részleteknél rögtön előpattantak Issekutzék, Olayék és Simáék, hogy a megszokott nótát kezdjék. (Lásd a tegnapi és tegnapelőtti karcolatot.)
A Ház vénei összedugták a fejeiket. Ez csak epidema lehet. Valami csodálatos beszélési bacilus, melyet nem lehet kiölni semmivel.
Ugyanazt mondták el, amit már hallottunk: Szentes borzalmait, Bács megye titkos betegségét (gyógyítja dr. Drakulits) s Erzsébetváros multját és jelenét.
Mind-mind a saját hajóját, fészkét mutogatta, amelyből előkerült, csak éppen Olay Lajos tért ki jó borízű hangon, országos kérdésre is, kifogásolván, hogy az elnök kávészín kabátban ül az elnöki trónon. (Sejtettem én már tegnapelőtt, hogy ez a kávészín kabát még szépen kinövi magát.)
Olaynak ma rossz napja volt, pedig roppant érzékeny a lapszusok iránt.
Egyszer évek előtt adóügyekben szólalván fel, elbotlott a nyelve, mert egy konkrét esetet akarván felhozni, érzékeny hangon kezdé szavalni:
Ösmerek tisztelt Ház egy szegény özvegy asszonyt, aki a négyemeletes Sugár úti háza után…
Ennél a szónál kitört az általános hahota. Olay elrestellte magát, s két évig nem szólalt fel a Házban utána.
A mai beszédje se volt szerencsés. Öt-hat ilyen »özvegy asszony« volt benne, s ha a tisztelt szónok következetes arányokban gyakorolja az önfegyelmet akkor legalább tíz évig nem fogjuk hallani. Olay már csak az új parlamenti házban fog felszólalni.
De a többi, én istenem! Mi lesz még a többivel? Balogh Jánosba még egy nagy beszéd van befojtva. Issekutz egyre jegyez. Drakulits feszülten figyel s kísértetiesen mereszti egyébként barátságos, barna szemeit a jegyzői táblákra.
Sima ma annyira belejött, hogy még Horváth Gyula se bírta elállítani. Pedig odament hozzá: »Elég volt« mondá.
Nem lehet felelte Sima és tovább beszélt.
Egy fájdalmas rángás zilálttá tette arcvonásait, látszott rajta, hogy szeretné meghozni az áldozatot Horváth Gyulának, de nem lehet, nem lehet.
Csakis azon örök elméletnél fogva, hogy minden véges e földön, lett vége Sima beszédének (azazhogy egyszerűen leült pihenni ideiglenesen hétfőig), s megszakíttatván a tárgyalás, Pázmándy interpellált a Radeczky-ünnepély tárgyában, keserűen panaszkodva a kormányra és a képviselőkre, kikről az hírlik, hogy holnap Bécsbe mennek.
Suttogás keletkezett minden vonalon.
Hát kik mennek a képviselők közül?
Titokban tartják évődtek a mamelukok.
De hiszen mégis csak ki fog sülni.
Dehogy. Álarcban lesznek a mieink.
szapáry megfelelt a sürgős interpellációra, hogy a törvényhozás nem vesz részt hivatalosan az ünnepélyen; egyénileg pedig senkit se lehet megakadályozni, hogy ne menjen, ha kedve tartja.
Károlyi Gábor dühösen és csövestől, mint valami mitrailleuse szórta, okádta a közbeszólásokat. Pázmándy kesernyésen riposztírozott, de a többség tudomásul vette a miniszterelnök válaszát. A kormánypárton csak Károlyi István gróf és Atzél Béla báró maradtak ülve. Két dacos kuruc. Míg ellenben Apponyi Albert egypár hű emberével felállott.
Radeczkysták! kiálták a szélbalon fájdalmas csalódással. Lesújtó tekintetek egész kereszttüze szúrta az ellenzéki vezért.
A nemzeti párt nagyobb része nem követte vezérét.
Beöthy Ákos kedvetlenül petyegette az ujjait.
Vége a népszerűségünknek! (Hozzátehette volna: »pedig nehezen szereztük«. S vígasztalhatná magát: »hiszen úgyse volt nagyon sok«.)
Ezt úgy gyanították az Apponyi szárnysegédei is, mentsünk meg, amit lehet, s elkezdték ketten is kapacitálni a konsternálókat a dolog igazi megmagyarázásával.
Én magam is találkoztam az egyik szárnysegéddel:
Hát tudod-e, miért állt fel Apponyi? Azért, mert jó barátja Wenckheim Frigyes grófnak. Wenckheim Frigyes gróf pedig unokája Radeczkynak. Hát ezért állt fel Apponyi.
No, ez egészen más! Így már értem.
Hanem a másik sarkon megint beleütődtem egy másik Apponyi intimusba.
Hát tudod-e miért állt fel Apponyi? Azért, mert Pázmándy helytelenül szövegezte az interpellációt, mert Apponyi azon az elvi állásponton van.
Tudom, tudom de most már megint nem értem.
Mindamellett ne firtassuk, miféle magasztos célból állt fel Apponyi. Mert bolond fővel még kitalálnánk és semmi se maradna többé homályban az ő kristálytiszta átlátszó politikájából.
