A SZÉPEK
A SZÉPEK
Klapka nem pihenhet. Fölkeltik, előszedik a sírjából minden kegyelet nélkül. Mintha azt mondanák az elhantolt vezérnek: »Gyere, kelj fel még egyszer. Csináljunk még egy kis kravált. Ha a halottas házból visszajöttél még a városba, mért ne jöhetnél vissza a sírból is?«
Klapka tehát megint visszatért. Ki idézte fel? Ki volt az oka? Pázmándy-e vagy Tisza László? Talán mind a ketten, talán egyik sem.
Egy bizonyos, hogy Tisza László öregszik, s hogy Pázmándy Dénes nem öregszik. Tisza László kezd már gyengülni, bőbeszédű lenni, Pázmándy pedig még mindig nem kezd megkomolyodni.
Tisza Lászlót elfogta tegnap a honvéd gyűlésen az a sajátságos nyavalya, mely abban nyilatkozik, hogy valaki mindenütt szép akar lenni, tetszeni a közvéleménynek és a miniszterelnöknek. Ez a nyavalya általános a mi politikusainknál. S ezek a politikusok hiúbbak az asszonyoknál. Mert az asszony is szép akar lenni mindenik, de megelégszik, ha barnában szép, vagy szőkében. Míg a mi politikusaink egyszerre szeretnek lenni szép barnák és szép szőkék. És ez megy olyan nehezen.
Az ellenzék vezérei, kiket első ízben hívott össze a miniszterelnök a Klapka-tanácskozásra, gyönyörűen belenyugodtak mindenbe, a halottas kamrába való elvitelbe is, a miniszterelnökkel szemben, s játszották a szép szőkét, mire aztán visszatértek pártjaikba, ott is szépek akartak lenni, s játszották a szép barnát.
Ez volt a dolog genezise.
E sorok írója szemére vetette akkoriban az ellenzéknek a folyosón, mikor a holttest elszállítása miatt az első parlamenti vihar támadt:
Hisz a ti vezéreitek csinálták a megállapodást.
Hagyd el felelték kesernyésen a kurucok , a mi vezéreink is csak addig vezérek, míg a miniszteri szobára nem viszik.
Mindenki szép akart maradni, tehát minden szeplő az ártatlan Tisza Lászlón és a miniszterelnökön száradt. Így szokott az lenni közönségesen.
Tisza László restellte a maga szeplőit és a honvédgyűlésen lemosta. A vén bajtársak megéljenezték. A jelentés átment a lapokba. Horváth Gyula, aki mind a két ellenzéket kosztolja, preventív eszközökről gondoskodott, és a jelentést, mely a miniszterelnök parlamenti válaszaitól finoman szólva »némi« eltérést mutat, magával Tisza Lászlóval korrigáltatta ki tegnap este. A korrektúra természetesen a Pázmándy zsebében volt mert Pázmándyról nem lehet azt mondani, hogy nem tartalmas szónok. Ha beszél, mindig van valami tartalom a zsebeiben. Egyszer egy szurony, egyszer egy kardbojt, most egy közönséges korrektúra. Ma ez volt a nagy ágyú.
A képviselők ellágyulva, pihegve üldögéltek a rettentő hőségben, zsebkendőikkel legyezve eszméket termő homlokaikat, mikor a »nagy zsonglőr« elpattantotta ádáz nyilát Szapáry ellen. Szent volt a hit az egész balon, hogy a nyíl, melyhez többen összerakosgatták a nádat és a mérget, mély sebet üt Szapáryn.
De a miniszterelnök, aki ha valamit elhibázott, az volt, hogy az ellenzéki vezérekkel tanácskozott és azokban hitt, s hogy nem a saját fejétől rendelte el rögtön az országos temetést, ismételte, amit már előbbi válaszában hallott a Ház, s nem hagyta magát kicsalogatni a süppedékes részletekbe.
Válaszát helyesléssel vette a többség tudomásul. Az ellenzék morajlott, zúgott.
Tisza László szólásra emelkedett fel. Az elnök közbeszólt:
A szólás joga az interpellálót illeti.
Szapáry azonban arra kérte a Házat, engedje beszélni Tisza Lászlót.
Halljuk, halljuk! kavargott minden oldalról.
Tisza László már nem volt olyan óvatos, mint Szapáry, belevágott katonásan az eset elhistorizálásába, per longum et latum, amivel magára szabadította a közbeszólók nagy raját, kik már napok óta ki vannak éheztetve, s falánkan vetették rá magukat, különösen Károlyi Gábor és Thaly. Régen volt ilyen kövér falatjuk.
Elmondta, hogy az Akadémiát nem kérte a holttest számára.
Elég hiba süvíté Thaly.
Majd mikor a képviselő úr rendez ilyen dolgot szólt vissza Tisza László.
Már Rákóczit megtaláltam. Elég az tőlem dicsekedett Thaly.
Majd a Múzeumra tért át, s megjegyzé, hogy a múzeumi igazgató ellenvetéseket tett.
Eredeti jelenet fejlődött ki.
Az öreg Pulszky ott ült az írói karzaton s hatalmas ősz fejét megrázta tagadólag. Az öregúr is szép akart maradni.
Thaly felkiáltott.
Pulszky azt mondja, nem igaz. Pulszky a fejét rázza.
Az egész Ház, mintha vezényszóra tenné, megfordult az írói karzat felé.
Károlyi Gábor odakiáltott Pulszkynak:
Mondja meg, hogy nem igaz! Szólaljon meg!
De Pulszky csak a fejét rázta, egyre rázta.
Nehéz helyzete volt Tisza Lászlónak. A közbeszólók valóságosan kergették, űzték, mint a vadászok a szarvast, ingoványokba, árkokba. S az öregúr tényleg megbotlott egy-kétszer, némi ellentmondásokba keveredve, amit többnyire csak a kifejezések kellő meg nem válogatása okozott, de amit az ellenzék kihasznált, gúnyos hahotában fakadva ki. Végre kigázolt nagy nehezen és leült.
Most Horváth Gyula jött a balszárnyon s rohammal mért egy-két csapást Tisza Lászlóra akinek az volt a tragikuma, hogy szép akart lenni.
Aztán Pázmándy konstatálta még egyszer, hogy eltérés van a miniszterelnök előadása és a Tisza László jelentése közt. Az ellenzék dőzsölt, tobzódott a jó kedvben.
Végre felállt Helfy (a nevezett első konferencia egyik tagja), hogy ő ugyan beleegyezett, »de«… Tudjuk már,mi az a »de«. Helfy is szép akart lenni.
Ezzel valahára véget ért a Klapka-ügy. Legalább egyelőre. A bosszankodó többség, melynek idejét ilyen kegyeletlen dolgokkal rabolják, tudomásul vette a miniszterelnök válaszát, és a viharos incidens véget ért csak még az elnök jelenté ki, nagy csengettyűszó mellett, hogy a kérdés tárgyalása nem volt szabályszerű.
Ház tagjai meglepetve néztek oda. Szilágyi Dezső szatirkusan jegyzé meg kimenőben:
Mért nem egy fél esztendővel később jelenti ezt ki az elnök?
Némelyek a fejüket csóválták tünődve:
Mit akar ezzel Bánffy?
Hát amit a többiek. Ő is szép akar lenni.
A szeplőket, ráncokat nem vállalja itt senki. Még maga Szapáry volt a legférfiasabb az egész Klapka-afférban, mert ami ódium neki járt, azt szépen elvállalta.
Sőt még a másokéból is valamelyest.
De nem folytatom bővebben a különböző képmutatások s gyerekes ingerkedések kidomborítását. Keveset, csak nagyon keveset az igazságokból mert mi tagadás én magam is szép akarok maradni.
