A MENTÉK KIÁLLÍTÁSA
A MENTÉK KIÁLLÍTÁSA
A képviselőház karzatait ma korán okkupálták a hölgyek. Jól is jártak: láttak egy ülést díszmagyarban.
A képviselők ugyanis a várpalotából egyenesen a Házba hajtattak bemutatni a mentét, s déli egy órakor a máskor egyszínű üléstermet a színek igazi pompájával öntötték el.
Már a folyosóra se lehetett ráismerni. Kard csörgött, kócsag libegett mindenfelé, emitt egy cigarettező Petur bán sétált egy monoklis Bocskai karján, amott egypár fiatal vitéz enyelgett egymással a Báthori Zsigmond kíséretéből; legalább kissé kiélt arcuk arra vallott.
A terem a megnyitáskor káprázatos benyomást keltett.
Mindenütt bársonymentés alakok ültek a padokban. Mennyi szín ragyogott, mosolygott a napfényben, az égő haragos vörös mellett a kacagó azúrkék, a sötéten komorodó fekete bársony mente mellett az aranyló sárga. Alig lehet ráismerni a Házra, s ha megcsörren egy kard emitt Rakovszky vagy amott Okolicsányi mellett, az ember önkéntelenül az ónodi gyűlésre képzeli magát, s szinte szorongva suttogja:
Jaj, most mindjárt mennydörög majd Bercsényi szava: Vágjátok le őket!
Olyan szépen fest a terem ebben a magyar díszben, s oly méltóságosan viseli magát mindenki, hogy szinte odakiáltunk Bánffy Dezsőre (ki legutolsó padból nézi a Péchy örökét, melybe bele fog ülni.)
Mentét nekik, kardot az oldalukra ez a legjobb szájkosár!
Vagy ha netalán kardra kerülne a dolog: a többséget nem lehetne megint »agyonbeszélni«.
A jobb oldal a »szebbik«. Ott van a legtöbb díszmagyar ruha, s a karzatról a legtüzesebb hazafi szemét is magához csábította. Most az egyszer tán az ellenzék se tagadta meg tőle, hogy »magyar párt«.
Ott ül gazdag aranyzsinórzású meggyszín mentében a halvány arcú Berzeviczy államtitkár, akin igen jól áll az ősi dísz; nagy mozgást kelt, mikor belép Károlyi István gróf fekete bársonyban, vagyont érő gyémántos boglárokkal, ékszerekkel megterhelve. (Ezek tudnak csak szép, el nem mondott beszédet tartani!) A karzat hölgyei végleg rajta vesztenék a szemüket a gyémántos lovagon, ha egy talpig aranyságra vitéz karcsú alakja nem keltene újabb nagy szenzációt: Miklós Gyula ez, aki visszament egészen a honfoglaló ősökhöz és mente helyett sárga párducbőr omlott le a válláról.
A jövendő elnök, Bánffy Dezső báró kék atillát, meggyszín bársony mentét viselt, míg a volt elnök, az öreg Péchy Tamás régi, kissé kopottas magyarjában jelent meg amiben annyiszor vezette a Házat. Rohonczy kék díszt viselt, Gyürky Ábrahám gróf őseredeti alakját meggyszínű mente burkolta, Asbóth János fényesen kitett magáért: a fehér atilla, bíborbársony mente jól mutattak, Baranyi Ödön színe a fekete, Pogányé a rikító kék, Ürményi pedig egy mentévé stilizált szűrben jelent meg, melyet azonmód szegfű, tulipán díszített.
Amoda túl, a szélsőbalon Ugron fekete díszmagyarban volt arany dísszel, kívüle Meszlényi Lajos, Csávolszky, Ónody, Visontay, Kállay Lipót, Chernel Gyula voltak díszmagyarok, többnyire meggyszín mentében, csak az atilla változott. Katonaruha is szép számmal szerepel: lovas tábornoki egyenruha kettő is rikít pirosan a jobboldalon: a Pongrácz és Csáky grófoké, míg a kisebb fajta tartalékos tiszt, lovas, gyalogos annyi volt, hogy bátran elvezethetnének pár ezredet. Csak a korjegyzők közt négy huszártiszti atilla kéklett.
A miniszterek már az ülés előtt levetették a díszruhát Apponyival és Tisza Kálmánnal együtt. Nagy sajnálatára a karzatnak, ahonnan több külföldi is nézte a lenn pompázó ritka parlamenti képet, köztük Waecker Gotter német diplomata, ki egy hölgytársasággal az idegenek karzatán foglalt helyet.
Mikor együtt voltak a képviselők, megjelent az elnöki sátorban impozáns kuruc-kosztümben Janicsáry Sándor korelnök.
Az öregúrnak pompásan állt a magyar dísz, s egyszerre meghódított mindenkit, mikor aztán joviálisan elnézést kért öregségéért erre a »pár napra«, minden oldalról összeömlött a szívélyes, lelkes éljenzés.
Károlyi Gábor odafutott hozzá lelkendezve:
Bátyám, szólj és téged választunk meg a Péchy utódjának!
Hess kísértő! mormogá az öreg. Két misét szolgáltatok, amint nem innen látlak benneteket.
Janicsáry különben ma már baj nélkül végezte az elnöki teendőket igaz, hogy úgy olvasta le a mondanivalókat jegyzetekből. Fészkelődött is ezért Csanády. Közbeszólt:
Én nem papirosról vezetném a Házat, ha a király levétetné azt a lobogót!
A szélsőbal nagyon megéljenezte Nánássy Ödön korjegyző elvtársát, aki a jegyzőkönyvet olyan tüzetesen és harsányan szavalta el, hogy a régi jegyzők szinte sápadoztak az irigységtől. (Hja, mikor olyan új az emberben a hang!)
Majd Pálffy-Daun gróf korjegyző olvasta föl a trónbeszédet, váratlanul jó magyar hangsúlyozással.
Egyéb tárgya nem volt az ülésnek, s a képviselők a menték kiállítása után elszéledtek. Kimenet az utcán a tömeg megéljenezte Wekerlét, Barosst, Apponyit.
