A MAI ÜLÉS [máj. 1.]
A MAI ÜLÉS
[máj. 1.]
[máj. 1.]
Ma nem szándékoztam az ülésre elmenni; későn keltem fel és az egyik miniszteriumban volt dolgom az államtitkárnál.
Ott elbeszélgettünk egy kicsit a Ház viszonyairól úgyhogy a beszélgetés voltaképpen e leíráshoz tartoznék. Bosszankodtunk, hogy az indemnity vita csak nem akar sehogy véget érni, mikor már befejeződnék, mindég akad valami sületlen felszólaló, s mint a Seherezádé mese láncolata odább nyúlik a másik napra. Pedig nem lehetne mondani, hogy valami vehemensen folyik a vita; sőt inkább vontatottan, unalmasan s mégse normális a Ház… Valami lappangó láz van az idegekben. Észrevenni alig lehet, csak egyes szimptomák jelzik.
Különös jelenség például, hogy Horánszky Nándor, aki elvégre is dzsentleman ember, magánbeszélgetések titkaival lép fel a Házban. Hova leszünk, ha még diskurálni se merünk többé?
Tüzet jósol a nép, mikor a tyúkok kukorékolnak. Mert az csak a kakasok privilégiuma. Igaz, hogy Horánszky, aki per procura tartott programbeszédet a kerületében, most a Linder füle útján hallja a magánbeszélgetéseket.
Szóba jött, hogy egy igen derék vezére az ellenzéknek, aki az ideális nemes fölfogás híve, arra szólíttatván fel a minap, hogy akadályozzon meg valami egészen illetlen dolgot, ami a pártban készül, azt felelte:
Nem vagyok én konstábler.
Egy másik vezér, egy másik ellenzéki törzsnél, így nyilatkozott: »Az obstrukció mindig a zsebünkben legyen, mint a tűzkő«. Irányit Károlyi Gáborék viszik; Helfy, a hajdani »magyar-magyar«, a Kossuth palatinusságát viseli, de a Polónyi udvarában. Apponyi megittasultan a képzelt népszerűségtől, szövi édes terveit éppen olyan formán, mint ahogy a takács sző, hogy vetélője hol jobbra, hol balra szalad…
Ilyenformákat beszélgettünk, festvén az idők bizonytalanságát, kiemelve Szapáry szívósságát, aki férfiasan áll meg az öröklött bajok közt hát előbb-utóbb le is kell őket győznie. Végre arra a témára térvén, hogy immár képviselők nem is diskurálhatnak egymással, mert nem tudni, mikor jön ki nyilvánosságra a bizalmasan kiejtett szó, egyszerre elhallgattunk, és igazunk volt, mert íme ez a beszélgetés is ki van ide nyomatva.
A miniszterium nagy faliórája túl járt a délen.
Az államtitkár becsengette az inasát. Meg kellene tudnunk mondá mi van a Házban. Eredj, fiam kérdezd meg a telefonon.
Az bizony jó lesz. Hátha szavaznak.
A szolga kiment a telefonhoz s néhány perc múlva visszajött jelenteni.
Az indemnityt tárgyalják, méltóságos uram.
Azt tudjuk szólt az államtitkár, mosolyogva azon, hogy az egyszerű legény ilyen parlamentárisan fejezi ki magát.
Nem kérdezted, ki beszél?
Az üzenik, hogy egy unalmas professzor, kérem alássan.
Hiszen mindenik unalmas. De azt kérdezted volna meg, lesz-e a szavazás?
Majd megkérdezem.
Azt is kérdezd meg, hogy érdemes-e bemenni?
Kiment s kevés vártatva visszajött ismét.
Nem lesz szavazás kérem alássan, és nem érdemes bemenni.
*
Később mégis bementem, de csak a farkára értem az ülésnek (a Szilágyi féle interpellációkra).
A terem már meglehetősen üres volt, csak a szállingó rezedaillat jelezte a szélső jobbon az úgynevezett mágnás negyedben, hogy ott nehány perc előtt még elegáns uracsok ültek. Az elnökön fekete kabát volt. Sághy professzor céklaszínű arcával izgatottan futkosott a folyosón összefogdosni a gratulációkat »fényes« beszédjéhez. Kemény Endre gunyoros melankóliával dicsekedett: »Ma megint szerepelt a família«. (Ugyanis Kemény Pál beszélt.) Fabiny vidáman dörzsölte a kezeit. Egy láthatatlan felirat ragyogott izzadó ráncos homlokán: »Megvédelmeztem Dezsőt.«
Minden egyebekben azonban tárgyilagosan és híven referált az ülésről a földmívelési minisztérium szolgája. Nincs nekem ahhoz se elvenni, se hozzátennivalóm.
