FELSZÓLALÁS AZ EPERJESI SZÉCHENYI KÖR BANKETTJÉN
FELSZÓLALÁS AZ EPERJESI SZÉCHENYI KÖR BANKETTJÉN
Tisztelt Uraim! A mai napon, mielőtt megköszönném ama meleg szavakat és meleg fogadtatást, amelyben részesítettek, egyszerűen kijelentem, hogy azok az idők már elmúltak, amikor az íróknak nagy érdemeik voltak, mikor még úttörők voltak. Igazán nem sok már a mi érdemünk. Írunk mulatságból, a nemzet meg pártol bennünket.
Én többnyire mulatságból szoktam írni, és azok a mesék, melyeket az országgyűlésből, a társadalmi és népéletből szövök, nem érdemlik meg, hogy engem annyira ünnepeljenek. Mégis jól esik az elismerés, a meleg szó. Fogadják ezért társain nevében is a legbensőbb köszönetemet. Köszönetünket, mert ebben a városban még a régi időkben, mikor az íróknak rossz napjaik voltak, az írók nem voltak idegenek; de viszont mikor a városra rossz napok jártak, az íróknak a város nem volt idegen. Ez a kölcsönösség az, ami közöttünk van s ami bennünket a szeretetben összefűz. (Élénk éljenzés) Az én csekély érdemem pedig az, hogy írok az én szeretett magyar népem szokása és erkölcseiről. És amikor itt látom a nemes eszmék, az erkölcsök, a magyar haza iránti forró szeretet, ragaszkodás fenséges megtestesülését, lelkem elandalog, s mélyen tisztelt uraim, ne köszönjenek nekem semmit, de én köszönöm önöknek, különösen pedig az én tisztelt képviselőtársamnak, mert ez az ő legnagyobb titulusa, hogy megismertetett önökkel, az önök eszméivel, erkölcseikkel, szokásaikkal. (Lelkes éljenzés) S itt eszembe jut a legenda, hogy Antheus a földhöz ütve engem ugyan még nem ütöttek a földhöz, hacsak ezután nem (élénk derültség) a földtől merítette erejét, az én munkásságomban sohasem fogom elfeledni és sokért nem adom, hogy megismertem e várost, mely hibáiban is annyira szeretetreméltó. (Viharos és hosszantartó éljenzés.)
