AZ AKADÁLYOZOTT MINISZTER
AZ AKADÁLYOZOTT MINISZTER
Mindenekelőtt bocsánatot kérek, hogy alig hallható gyenge hangommal fölolvasásra vállalkozom, bár iszen meglehetősen kimentenek ennek az országnak a szokásai, ahol az emberek előszeretettel csinálnak olyat, amihez nem értenek.
Engem, aki sem a fővárosi irodalmi társaságokban, sem a Tudományos Akadémiában egyszer sem vállalkoztam felolvasni, végre is kiment az a körülmény, hogy most idehaza, úgyszólván a famíliában vagyok. Hiszen itthon nekem sok fogyatékosságomat elnézik.
Igaz, hogy itthon is jobb szeretnék az Apponyi hangjával olvasni a magamé helyett de ez lehetetlenség. És jó is. Mert ha ezt a hangot is elkérhetné valaki kölcsön, mije maradna akkor a nemzeti pártnak?
Így hát kénytelen leszek megelégedni a saját hangommal, erre kérvén a t. társaságot is. De mielőtt áttérnék a tulajdonképpeni felolvasásra hiszen méltóztatnak tudni, milyen fátum üldöz az örökös előszavakkal , most is úgy fordult a kocka, hogy egy bevezetésben vált szükségessé elmondanom felolvasásom történetét.
Múlt szerdán este a képviselők klubjában megszólít Gajári Ödön:
Kedves barátom, egy kérésem van hozzád. Az új Wekerle-kormányról egy röpiratot csinálunk. Írd meg bele holnap a Tisza gróf jellemrajzát.
Nincs rá fizikai idő feleltem tagadólag. Elbeszélést kell írnom Szegedre.
A Tisza iskolából kikerült fiatal államférfi a »modus vivendik« emlőin növekedvén, legott kigondolta ángol ésszel:
Tudod mit: ne politikailag írd meg az új minisztert, de irodalmi szószban, akkor aztán felolvashatod a Dugonics Társaságban. A tárgy odavaló. Hiszen a város építője és képviselője Tisza gróf.
Nem kivihetetlen mondám habozva , de hogyan tegyem a Tisza jelenlétében?
De hisz ő nem lesz ott.
Ha bizonyosan tudnám, ráállnék. Menjünk, és kérdezzük meg.
Megindultunk a klub termein, míg végre ráakadtunk a grófra. Egy csillár alatt ült, mindenféle mappákkal és vasúti kalauzokkal körülrakva. (Mit jelent ez vajon? Talán Lukács Bélával cserélt tárcát?)
Kérdeztük, jön-e Szegedre?
Irigy pillantást vetett reánk, s búsan mondá:
Merő lehetetlenség! Szombaton van az eskü Bécsben. Már talán az ötödik vagy a hatodik esküm. Esküdtem már én eleget, csak még asszonynak nem.
Majd a térképekre irányult figyelme:
Éppen azt nézegettem imént, milyen módon, milyen vonalakon juthatnék el onnan vasárnap reggelig Szegedre, de nem lehet, nem lehet… Aztán a kormányt se hagyhatom el mindjárt az első mézes napon, mikor a programot kell megállapítani s tudja Isten mi mindenfélét.
Végre még egy második irigy pillantást lövellt felém:
De te természetesen menj el. Te elmehetsz. Könnyű neked!
Én ugyan azt gondoltam magamban, hogy szívesen cserélnék. Ám megyek én Bécse esküdni király személye körüli miniszternek, ő pedig írja addig itthon az én jellemrajzomat (ha az neki könnyebb), aztán olvassa fel Szegeden.
De hát jól van, könnyü nekem s minthogy könnyű, megígértem Gajárinak, hogy megírom Szeged egyik képviselőjének jellemrajzát, kit ha még ezután is megválaszt a város (amire bizonyára vannak némi sanszai) megtörténik, ami még nem volt, hogy egy népképviselő lesz a király személye körüli miniszter. Eddig mindig főrendi tagok voltak.
De térjünk vissza a felolvasásra. Hát igen, megígértem és megírtam a jellemrajzot a novella helyett.
De mennyi nyugtalanság, mennyi szorongó érzés vett körül, a bizonytalanság apró vigyorgó ördögei incselkedtek velem szüntelenül. Hátha mégis kitalál Tisza Lajos valami vonatot? Hátha a király elhalasztja vagy előbbre teszi az esküt, akkor mit fogok én Szegeden felolvasni?
Ejh vigasztaltam magamat , amit egyszer a király elhatározott, az el van határozva s amit egyszer Tisza megmondott, az meg nem másítható. A nemes gróf mindig betartott program szerint élt, még meghalni is program szerint fog. Ő maga határozza el halálos baja esetén »félnégyre tollba mondom a végrendeletemet, elbúcsúzom szegedi választóimtól táviratilag, négykor előhívom a rokonokat, pont negyed ötre meghalok« és pont negyed ötre meg lesz halva. Hanem hát ezt a határozatot csak hagyja el minél későbbre!
Ez a gondolat szinte megnyugtatott volna, ha nem jön egy rémhír, mely lopózva lassan-lassan hozzámig érkezett.
A hír azt verte, hogy vezérlő elnökünk, Lázár György tisztelt barátom levelet intézett egy befolyásos személyiséghez, melyben a gróf jelenlétét múlhatatlanul szükségesnek tartja, különvonatot emleget s minden módon csábítja Szegedre.
Megfagyott bennem a vér.
Hátha mégis enged Tisza Lajos, hátha mégis elmegy, miután múlhatatlanul szükséges, hogy elmenjen.
Igen, de Bécsben is múlhatatlanul szükséges, hogy ott legyen. A Dugonics társaság t. elnöke is erős ember, de őfelsége is erős ember. Valamelyiknek okvetlenül engedni fog a gróf, de melyiknek?
Egész éjszaka nem tudtam aludni e fölötti tépelődésemben, míg végre másnap az utolsó órákban kitisztultak a fellegek s minden tréma nélkül ülhettem a vasútra, kész felolvasásommal, melyet bátor vagyok ha ugyan még a hosszú bevezetés után is hallani kívánják, legalább kivonatban felolvasom.
