A SZEGEDI GRÓF
A SZEGEDI GRÓF
Egy nagy angol író azzal jellemzi a konzervativizmust, hogy odaállítja az ő konzervatív alakját a világ teremtéséhez, amint az fölkiált: »Vigyázz, uram isten, mert mindjárt összerontod a kaoszt!« Ez bátorít engem arra a merészségre, hogy elgondoljam magamban, ha gróf Tisza Lajos, aki most a király személye körüli miniszter lett, az isten oldala melletti miniszter lett volna a világ teremtésekor, sok minden dolog másképpen nézne ki ma. A hegyek például nem lennének olyan kopárok. (A Gellérten bizonyosan hatalmas fenyők díszlenének.) A cserebogár háta talán nem lenne sárga, mint a havannadohány s talán kék lenne vagy aranyszínben játszó; a szarvasnak nem volnának agancsai (mert az fölösleges), a zerge nem ugrana oly merészeket (mert az veszélyes), a hiéna nem kaparná ki sírjaikból a halottakat (mert az illetlen). És mit tudom én, még mi minden volna? De annyi bizonyos, hogy a világ úgy állna, ahogy most, csakhogy némi javításokkal. A nagy alapvonalakhoz hozzányúlni félénk keze van, de a részleteken örökké módosítani, szépíteni szenvedélye. Az az államférfiú, aki, mikor Szeged városát építi nagy arányokban, egyszersmind ráér Sziráky késcsináló mester híres halbicskáinak egy csinosabb formáját megrajzolni, elevenen él e vonásával előttünk. Nem a Tisza folyam tükrében magukat öntetszelegve néző paloták jellemzik gróf Tisza Lajost, hanem künn, a városvégeken azok a piciny alházak, melyek az ő tervei szerint készültek s melyekben megőrizte a szegedi építkezés magyaros, népies ősmotívumait. Tisza Lajos bizonyos fokig konzervatív: mindent megtartani, amit lehet, de bizonyos fokig reformer: mindent átjavítani, még azt is, amit nem lehet.
Magyarországon, ahol mindég a nagy vonalakról foly a szó, ahol örökké még a berendezkedés stádiumán vagyunk, hogy milyen új bútorokat tegyünk a régiek helyére, de a meglévőkről senki se törli le a port, igazi szerencse ilyen államférfi, mint gróf Tisza Lajos, aki a politikai háztartás napi szükségleteit gondozza. Bár több volna ilyen.
Ellenfelei is beismerik róla, hogy az ország egyik leghasznosabb embere. Egy főúr, aki egész reggeltől estig dolgozik, nem magának, hanem az országnak. Más mágnás képeket, érmeket vagy érdemjeleket gyűjt, gróf Tisza összegyűjtött magának egy csomó hivatalt. Elnököl a delegációban, az erdészegyletben, valamely szoborbizottságban, építi az új országházat s ki győzné előszámlálni, mi mindent csinál egy nap alatt.
A laikus fölkiáltana erre: Mennyi hivatal, mekkora jövedelem! Dehogy! Ezek mind ingyenhivatalok. Vagy úgy. A dicsőségért teszi? Dehogy! Tisza Lajosnak nem kell a dicsőség ami abból az övé, azt is átadja a munkatársainak s ami a munkából az övék, azt apródonkint elszedegeti tőlük.
Hiszen természetesen mindig van valami képmutatás az államférfiak agyonmagasztalt tevékenységében; a mama a munka, a leánya a népszerűség. És sokan azért udvarolnak a mamának, hogy a leányt bírhassák. Ócska metódus, mégis beválik többnyire. De gróf Tisza egy excentrikus kivétel, ő komolyan a mamába szerelmes. A népszerűség szinte ellenszenves neki, ha néhanapján találkozik vele, összerezzen. A felköszöntő, melyet Széchenyi István serlegével kezében mondott nehány év előtt, messzebb körben is átmelegíté a szíveket, a sajtó áradozott s barátai üdvözölték másnap a Házban:
Egyszerre népszerű lettél!
A gróf az egyszeri államférfiú sablonos ijedelmével riadt fel:
Valami bolondot mondtam?
S türelmetlenül küldött egy újságért, hogy még egyszer átnézze a beszédét.
De ez az idegessége a népszerűséggel szemben sem maga a népszerűség miatt van, mert hogy megmaradjunk a fentebbi képnél valóban szép leány az rozmaring virágos fejével; ezt hihetőleg Tisza Lajos is elismeri, hanem az udvarlói nagyon vegyes társaság, s ezek közt nem érezné magát elég jól.
Ám nem is népszerű Tisza Lajos. Aminek megvan a magyarázata. A magyar közvélemény még fiatal (mondhatnám még zöld) ahhoz, hogy kritikai szemmel válassza meg kedvenceit: szemét megbűvölik a kápráztató sikerek, mert nem vak; fülét megbűvölik a maszlagos hízelgő szavak, mert nem siket (pedig nem ártana néha egy kis nehézhallás). A másik ok maga a gróf, akiről azt lehetne mondani, hogy a két tündér, aki bölcsőjénél állott, éppen megfordítva bánt el vele.
A jó tulajdonok tündére így szólt:
Neked adom a legritkább tulajdonokat, amik első pillanatra nem látszanak, de annál becsesebbek: a karaktert, a szigort, a jó szívet, a munkavágyat, a kötelességérzetet, az éles judíciumot, a nemes gondolkozást. Akarom, hogy szeresd az emberiséget és az téged viszont.
Amire azt mondhatta a rossz tulajdonságok tündére gúnyosan:
Nos, én a jó tulajdonságok gyümölcsének élvezésében megakasztlak, miután őket már el nem vehetem. Nem adok neked sok hibát, csak egyetlenegyet, s az se valami nagy hiba, sőt adok melléje még egy jó tulajdonságot, megtetézve erényeidet. Adom a nyíltságot, ezt a testvérem kifelejtette, s adok hozzá kevély, hideg modort.
S talán így lett, hogy Tisza Lajos nem lehet nagyon népszerű. Előkelő alakján hideg merevség ömlik el, élénk fekete szemeiből szúrós kevélység sugároz. Hangjában, melyből magyar zamat cseng, mégis van valami eltávolító. A hangulat, mely e mindig szépen öltözött gavallér lényéből kisugárzik, nyomasztó, ünnepélyes, sőt fojtó. A hatvan év felé járó főúr egyébként férfias szép jelenség, sőt graciózus. Mozdulatai kellemesek, amint lép, amint a kesztyűit húzza fel s le, amint fáradtan dől le képviselőházi székében (mely közvetlenül a Deák Ferenc kivágott helyénél van) egy-egy hosszú beszéd alatt, amint gúnyosan mosolyog, ásít vagy figyel, ha helyeslőleg int fejével vagy tagadólag rázza azt, az mind egyéni és összhangzatos. Arca annyira beszédes, mintha minden ideg zongorabillentyű volna rajta; a karzati látogató az ő arcáról nézheti le a beszédeket.
Nem népszerű, és ez alig említésre méltó körülmény másoknál, de nála szinte nehéz belenyugodni. Mert bizonyos tragikum van abban, hogy egy ember, aki meleg szívvel karolja át az emberek összességét, egyenkint azokból keveseket szeressen. S hogy az emberek is, akik mikor egyenkint vannak, nem szeretik, együttesen mégis őhozzá fordulnak bizalmukkal.
Ha valahol baj van vagy nagyszabású munka, rögtön mindenkinek gróf Tisza jut eszébe. Szegedet rekonstruálni őt küldi a király; az országházat fölépíteni őt bízza meg az ország; mikor jó képviselőházi elnök kell, ki lehetne az más, mint Tisza Lajos; mikor néhány hét előtt beállt a koleraveszély, s a város tétlenül nézte elharapódzását, a megijedt közvélemény hangosan, türelmetlenül követelte, hogy gróf Tisza küldessék ki királyi biztosnak.
Komoly munkára való ember. Jó, léha világban ügyet se vet rá a közvélemény. És szinte jó, hogy nincs a közönség tenyerén, mert ez a tenyér túlságosan forró, mint nyáron az aszfalt, az oly gyorsan koptatja az embereket, mint ez a talpakat. De ha nincs a közvélemény tenyerén, mindig kézügyben van.
Azon időktől kezdve, mikor ő is ott lovagolt 1867-es híres Gunár lován (mely azonban egészen másra volt nevelve) a koronázási menetben, mindig a közügyet szolgálja. Mint bihari főispán, majd mint a Deák-párt tagja, szemben a balközépi Tisza Kálmánnal. Később aztán, mint közlekedésügyi miniszter a Tisza-rezsim alatt, s azontúl egész mai napig mint a párt egyik korifeusa, aki a maga fölényét, természetes súlyát nem vesztette el akkor sem, midőn teljesen lejárták magukat a tekintélyek, s még azon időben is, mikor már a pártban alig volt fényes más, mint a Demkó Pál óralánca, Tisza Lajos szavát, tanácsát mély tisztelet illette. Tárgyilagossága, tiszta látása sokszor volt vezető fény.
Mint a Petőfi rónája, csak jó ismerősei előtt veti le fátyolát gróf Tisza is, csak ama kevesek előtt, akikkel rokonszenvez… Ah, hiszen ez egy egészen másik Tisza Lajos! Vidám, közlékeny, szeretetreméltó. A hidegség fölolvad s jótékony melegség árad ki kedélyéből. A szemek nem néznek többé gúnyosan. Hiszen az nem gúny, hanem csak egy kis szikra. Szellemének, tudásának gazdag tárháza megnyílik. A kedves malícia, játszi kötekedés csillogó nyilaival úgy tud bánni, mint egy XIV. Lajos korabeli márki. S mennyi finomság a formában. S minő gyöngédség a tárgy kezelésében, ha valakit kikezd. Mintha királyi udvarnál nőtt volna.
De felleges napokban, amikor nemzeti jogokról van szó, sokszor kirezeg szavaiból egy-egy akkord, amelyből ki lehet érezni hogy nagyon közel született Debrecenhez. Tömött szemöldjei összeráncolódnak ilyenkor, válla meggörnyed, nehéz, súlyos léptekkel jár s talán hallja is messziről a Gunár-ló nyerítését… *
A Gunár volt az a ló, melyen az Almássy-összeesküvés idején hadra készült s melyen aztán később a koronázáson lovagolt a király kíséretében.
Lehet, kissé terjedelmesen is rajzoltam ez odavetett vázlatban az új miniszter képét, úgyhogy politikai szereplésének méltatásához kevés helyem jut. De hiszen politikai élete ismeretes. Nyitott könyv. Egypár szó is elég.
Nem tartozik a nagy zsenikhez, de messze felette áll a közepes államférfiaknak. Sőt hasznosabb a nagy zseniknél. Ha kérnünk lehetne a gondviselést, azt mondanók:
»Adj nekünk egy Deák Ferencet és négyszáz Tisza Lajost és az ország naggyá lesz.«
Egy Tisza Lajos és négyszáz Deák Ferenc nem volna talán oly előnyös. (Ez az a több, ami kevesebb.)
Tisza Lajos egyenes, határozott, nemes politikus. Egyénisége van s az erős, minden ízében körvonalazott. Tömjén, gáncs, áramlatok nem vihetik se jobbra, se balra, megy előre, mint egy hatalmas mozdony a lerakott síneken. S ezek a liberalizmus sínei.
A liberalizmust nem a könyvekből szedi, hanem a magyar nemzet szükségleteiből veszi a mértéket. Mint szónok is jelentékeny. Ok nélkül sohasem beszél és sohase mond olyat, ami a tanácskozást összekuszálná; az ő beszédei kigombolyítók.
S mint ahogy igen gyakran jelenik meg a klubban vagy a Házban, a gomblyukában egy virággal, úgy beszédjében is mindig van, annak politikai értékén kívül, egy finoman cizellírozott ötletke, egy üde, csillámló metafora vagy legalább egy játszi fordulat, egyszóval valami kedves nyalánkság, csecsebecse.
A magyar nyelv édes, megenni való titkaiba az egy Eötvös Károlyon kívül, senki sem tekintett nálánál mélyebben.
***
A parlamenti rendszer sok embert eszik meg, úgy mondják. Valóban, e rendszernek vannak hibái. A parlamenti élet elposványosodik időnkint. A kormányzó párt apró zsarnokai elöregednek, meglomhulnak. Míg fiatalok, erősek, egymással marakodnak, egymás ellen intrikálnak s ez a baj. Mikor öregek lesznek, semmire se képesek, s akkor az a baj. Baj mindig van.
Valaha a Deák-párti korában szintén oda kellett volna állítani a szabadelvű klubba a fürdőkön szokásos mázsáló gépet, hogy minden ember minden pillanatban ráállhasson, hogy mennyit vesztett vagy nyert súlyban tegnap óta. Ekkor ez volt a baj.
A legutóbbi időkben senkit se mázsáltak már külön: legfeljebb az egész pártot együttesen tették fel néha, nagynéha a mázsálóra; nem volt már súlyos ember. Mindenki egyformán nyomott. És ekkor ez volt a baj.
Szerencsére a pártok önmaguktól változnak, ifjodnak. Az emberi szervezetnek hét év kell, míg átváltozik, a pártnak huszonnégy óra.
A múlt hetek liberális pártja megrázkódott s új, friss, eleven, pezsgő és tetterős lett egy nap alatt. S ma minden ember önként érzi: »Itt jó kezekben van a nemzet sorsa. Ennek a pártnak a missziója még le nem járt hanem kezdődik«.
Már-már a fúzió kikerülhetetlensége fenyegette az országot s még maga Tisza Lajos is így szólott egy ízben, bár a fúzió legnagyobb akadályaiknak a Tiszákat tartják:
Mihelyt a közügy kívánja , én leszek az első, aki Apponyiék felé nyújtom a kezemet.
De a párt megifjodott és uralkodni akar. Amit építeni kezdett, joga van azt be is tetőzni a saját erejéből, ha érez az izmaiban erőt. Aki segíteni akarja a munkában a klub ajtói nyitva állnak.
Minden életre pezsdült. Új, friss éra kezdődik. Minden szív feszül. Az elkorhadtnak hirdetett többség virgonc, eleven. Sőt azok a parlamenti rendszer által már egyszer megevett emberek is feltámadnak. (Az a jó a politikában, hogy többször lehet meghalni.) A király fölhívatta volt minisztereit: Tisza Kálmánt, Széll Kálmánt tanácsra s kinevezte miniszterelnöknek Wekerlét.
Wekerle meghívta kabinetjébe, szintén a parlamenti rendszer által már egyszer elkoptatott gróf Tisza Lajost és Hieronymi volt államtitkárt jeléül annak, hogy az igazi férfit, mint az acélt, nem fogja se a rozsda, se a parlamenti rendszer.
