A KLAPKA-ÜGY A HÁZBAN
A KLAPKA-ÜGY A HÁZBAN
Klapka a csodálatos hős halva se pihenhet. Visszatér onnan is, ahonnan nem jött még vissza anyaszülte: a temetőből.
Visszajön és háborút csinál még egyszer. Ma megint, mint tegnap, zajos ülése volt a parlamentnek az ő ügyében.
Tagadhatatlan, hogy hiba volt Klapkát kivinni a halottas kamrába, éjnek évadján fakó szekéren; bántó még gondolatnak is, látványnak éppen szívet facsaró de úgy tüntetni fel a kormányt és a többséget, hogy semmi kegyeletet sem tanúsít a magyar csaták hőse iránt, nagy túlzás, mert:
Megörökíti érdemeit jegyzőkönyvében.
Koszorút helyez ravatalára.
Temetése napján nem tanácskozik.
Mély tisztelet ez. A törvényhozó test mindenütt a világon csak a legnagyobb férfiakkal szemben tanúsíthat ekkora hódolatot. Saját kiváló tagjainak halálát egyszerű fekete lobogó jelzi a Ház tovább tanácskozik. Két év előtt az alelnöke Bánffy Béla halt meg, s a Ház nem függesztette fel ülését sem a halálhír vételekor, se temetése napján. Arany János halálakor egyszerűen koszorút tett a koporsóra, pedig Arany János is volt valamije Magyarországnak: Baross halálakor elrendelte az országos temetést, de bizonyos kitüntetések, mint a Ház által kiadott partecédula és országos költségen felállítandó szobor, elmaradtak. Mert fokozatoknak ebben is lenni kell. Mint ahogy bizonyára van különbség Deák Ferenc és Baross Gábor között. S a szabadságharcnak vannak még Klapkánál is nagyobb férfiai. Kossuthot több illeti, mint Klapkát. Ebből is látszik, hogy az ellenzék túllőtt a célon, midőn ma mindent követelt Klapka temetésére, ami csak eszébe jutott, még a hadsereg kirukkolását is ami nem is csupán a képviselőháztól függ.
Tagadhatatlan, hogy a közönségben bizonyos fokig irritált a hangulat a kormány ellen ez ügyben de talán csak azért, mert nem látnak be a háttérbe. Szapáry mindjárt a haláleset vételekor összehítta a pártok vezéreit, s azokkal megegyezőleg állapította meg a temetés módozatait. Ez értekezleten Helfy képviselte a szélsőbalt. Úgy ő, mint a többi ellenzéki vezérek megelégedtek a jegyzőkönyvi megörökítéssel, a koszorúval és a honvéd egylet általi temetéssel, melynek anyagi része úgyis az állam pénzéből fedeztetik.
Hanem a szélsőbal nem elégedett meg Helfyvel. Valóságos zúgolódás tört ki, őket ne képviselje Helfy. (Bizonyos azért haragusznak Helfyre, mert túlságos komoly ember.)
Szapáry itt hibázott. Abban hibázott, hogy Helfyt hítta meg a tanácskozásra, aki most úgy látszik, kegyvesztett a pártnál, ahol különben is mindennap más a vezér; szerdán még Irányi, csütörtökön Eötvös, pénteken talán Polónyi. A jó isten tudhatná, kinek a kezében van ma a gyeplő.
Szapáry se tudta; éppen olyan napon hítta be Helfyt, amikor más volt a vezér. Ezért kezdődött meg az elégedetlenség amihez hozzájárult a holttest elvitele a halottas kamrába.
Hogy kinek az intézkedése volt ez, afölött átláthatatlan köd borong. Az ilyesmi nem szokott kisülni sohasem. Ez is örök titok marad. Épp olyan homályos, mint az az indok, amelynél fogva Eötvöst nem hagyja beszélni a sírnál Tisza László. Talán az Eötvös tüdejét félti? Mást mi egyebet? A halottnak nem történhetik ettől a beszédtől semmi baja. S a monarchia is elég erős, hogy meg ne rendüljön tőle.
De vannak ilyen titokzatos kifürkészhetetlen intézkedések. Ezek alkalmasint arra valók, hogy a történetírót bosszantsák, aki törheti évekig a fejét, hogy vajon mire lehettek ezek jók?
Szapáry értesülvén tegnap, mekkora fölháborodást szült a holttest kivitele a temetőbe s ez által elvonása a városbeli (vagyis a kényelmesebb) kegyelet-nyilvánítás elől, újra összehítta a vezéreket, az elnöki szobába s azok újra megállapodtak közös akarattal, hogy mi történjék a holttesttel. Visszahozandó. Szapáry e közös megállapodás szerint szólalt föl tegnap a Házban.
De tegnap, szerda lévén, úgy látszik, megint nem találta el a szélsőbal szerdai vezérét.
Mert ma, csütörtökön megint viharos felhők tornyosultak a Klapka-ügyben, s Szapáry reggel újra összehívatta a vezéreket (a szélsőbalról Eötvöst), hogy mit akarnak.
De hasztalan volt. A fergeteges szcénákat, melyek a fél ülést igénybe vették, nem lehetett megállítani. Csakis egy ingerült szavazás után sikerült a fölizgatott Házat napirendre téríteni.
Ugyancsak ma jelentette az elnök, hogy a temetés holnapra halasztatik Klapka megérkező felesége kedveért.
Szapáry felsóhajtott:
Tehát még egy nap. Még egy tanácskozás a vezérekkel!
A napirendre térés után már végre legalább mára befejezettnek látszott a kínos Klapka ügy, midőn a temesvári küldöttség érkezett Telbisz polgármesterrel az élen, s maguknak kérték a holt vezért, hadd nyugodjanak nemes porai édes szülötte földjén.
Szapáry gondolkozott.
Szép gondolat. Hadd pihenne szegény tábornok otthon. Messze az ellenzéki lármától. Az én tulajdon választóim közt. De nem. Nem adom. Nem adhatom, mert még egyszer össze kellene hívnom a vezéreket!
És nem adta oda Telbisznek Klapkát.
*
Amiért aztán nagy izgatottság támadt a folyosón. Károlyi Gáborék szidták Szapáryt, hogy miért nem adta oda, mint ahogy szidták volna, ha odaadja.
S mialatt mindezek történtek, azalatt a mereven fekvő holt vezért bezárták érc koporsójába, hogy ott nyugton szőjje örökké tartó álmát, Magyarország nagyságáról, egyetértéséről, Csaba vitézeinek fölkereséséről, akiknek ő is beálljon a regimentjébe, hogy mikor valami baj fenyegeti édes népét, akkor ő is visszajöjjön villogó karddal a kezében…
…Ha most mindjárt melegiben térne vissza, de megkardlapozna egynehányat, urak, közületek!
