A »HEHEHEHE«...
A »HEHEHEHE«...
(Pártpolitikai esemény)
– Gábor öcsém – szólt Irányi tegnap a klubban Ugronnak gondba borultan –, bátor ember vagy, székely vagy, hát elszánod-e magad egy nagy tettre?
– Beszélj, bátyám.
– A dolog komoly. Szükségünk van összes lelkierőnkre és kormányzói képességünkre. Röviden – meg kell rendszabályoznunk Károlyi Gábort, legalább holnapra.
– Miért éppen holnapra?
– Mert holnap Tisza fontos nyilatkozatot tesz a Kossuth-ügyben. Ezt csendben kell meghallgatnunk. Elvállalod-e hát a nagy missziót?
– Elvállalom, bátyám.
Ugron még az este fölkereste Orbán Balázst.
– Balázs bátyám, te félig-meddig a clamantesek közé tartozol. Nagy bajszod is van. Te irántad nagyobb bizalommal viseltetnek a Peturok.
– Mit parancsolsz Gábor szolgám, legkedvesebb fiam?
– Beszélj Károlyi Gáborral, bírd rá, hogy holnap ne szóljon közbe Tiszának.
– Lehetetlen, Gábor… szegény hazánk érdekei… boldogsága…
– Én elvállalom a felelősséget a hazával szemben.
– Akkor meglesz, fiam… – felelt síri hangon, és bólint rá komoran Orbán Balázs.
Balázs bácsi ment szaporán Károlyi Gáborhoz.
– Gábor, adsz-e nekem valamit?
– Mit, kedves bátyám?
– Egy…
– Akasztófakötelet? Egy kevés lesz nekik, bátyám.
– Ne szólj nekem közbe. Nem vagyok én Tisza Kálmán. Hanem amit én kérek tőled, az egy ígéret.
– Már meg is adtam, bátyám.
(Oh te könnyelmű fiú, te csak a régi vagy most is dörmögé magában Balázs bácsi. – No hiszen, majd vered te is a fejed a falba mindjárt ezért a horvát fehér lapért.)
– Hát tudod-e, mit ígértél, szerencsétlen? Azt, hogy… Van-e ecet kéznél?… Azt, hogy… de előbb hadd lám, nincs-e megtöltve az a pisztoly… hogy holnap egyszer sem szólsz közbe Tiszának.
*
– Gábor fiam – szólt lihegve Orbán Balázs, fáradtan ereszkedve az Ugron zsöllyeszékébe -, megtörtént!
– Megígérte?
– Meg… hol lesztek az éjjel?
– Hát már megint nem kíméled az egészségedet?
– Én ma éjjel nem merek aludni… bizonyosan a tizenhárom vértanúval álmodnám… rám mutatnának: áruló, áruló...
– Dani bátyám, heuréka, nagy diadal!
– Ülj le, Gábor öcsém. Hiszen egészen belesápadt a sietségbe a szép piros ábrázatod. És most referálj a misszióról.
– Sikerült. Megtörtük a gigászt. Megtörtént a lehetetlen.
– Megígérte?
– Szentül és visszavonhatatlanul.
– Dani barátom (intett Irányi elégülten a tükörben szembenálló Irányinak), te erős ember vagy. Félek, hogy egy kicsit a zsarnokból is van benned valami.
*
– Gábor öcsém – szólt ma korán, ülés kezdetén a házban Irányi Ugronhoz –, tartsd szemmel ezt a Károlyi Gábort.
Tudod, a kísértés nagy. És az ember gyönge, gyönge… mondja Madách.
– Balázs bácsi – szorítá sarokba az öreget Ugron –, ülj Károlyi Gábor mellé, és fogd egy kicsit pórázon. Én nem tehetem… tudod presztízsem fölfelé… népszerűségem lefelé… mikor az ember nem a magáé...
– No, gróf – telepedik Balázs bácsi Károlyi Gábor mellé –, máma az enyém vagy. Eladtad nekem a lelkedet. Én most nem mozdulok mellőled, amíg Tisza beszél.
És Tisza beszélt. A szélsőbalon síri csönd. Az elnök fejét rázza. (Nem beteg ez a Károlyi Gábor, hogy úgy hallgat?) A karzaton egy hazafi mérgesen mormog. (Ez is beadta már a derekát!) Irányi szeme rávillan lopva Ugron Gáborra, Ugron Gábor rákacsint Balázs bácsira, Balázs bácsi megsodorja bajuszát és visszaküldi a rejtélyes pillantást Ugronnak, Ugron Irányinak...
– Hogy mi ne tudnánk sikeresen kormányozni?
És Tisza beszél. Még a mamelukok szíve dobogását is meg lehet hallani. (Hajh, de szépen beszél a generális!) Egyszerre a csöndet egyetlen egy hang hasítja át:
– Hehehehe…
Mi volt e hangban? Békabrekegés, kecskemekegés, egy ligó erdei manó hahotája, egy egész hanglétra, egy egész zenemű csupa pokoli ráspolyozásból és »e« betűből… A Ház ijedten rezzen össze és aztán felviharzik jobbról, balról a kacaj.
– Gábor öcsém, az istenért!
– Bátyám, bátyám, Balázs bátyám…
– Kedves grófom, hát ez az ígéret?
– Hiszen én csak azt ígértem, hogy nem szólok közbe. Közbenevetnem szabad!
*
– Dani barátom (intett Irányi otthon a tükörben a szemben álló Irányinak), mégiscsak sikerült megrendszabályoznunk ezt a Károlyi Gábort.
