A TEKINTETES AKADÉMIÁBÓL
A TEKINTETES AKADÉMIÁBÓL
– Szily vagy Beöthy?
Ez a kérdés. Két olyan derék, tekintélyes, kedves ember áll szemben egymással, hogy nehéz napja lesz az Akadémiának a jövő hétfőn.
Egy hajdani alispánválasztás sem verhetett volna nagyobb port – mint most a főtitkáré.
Fölkerekedének az összes fegyverfogható elemek: jó öreg Salamon, a »vasszorgalmú«, ki a »Budapesti Közlöny« szerkesztése mellett még az egyetemi tanárkodásra is ráér. Pulszky, az öreg »csataló«, ki minden csatában ott terem. Ott volt a lírai kedélyű Zichy Antal, a mézszavú Szász Károly, a jámbor arcú Hunfalvy, a száraz, vézna Szarvas Gábor, a fakó Than, a klopstockképű Schvarcz Gyula és a többi helybeliek. Még a levelező tagok is berukkoltak. S ádáz harci tűz égett valamennyiben.
– Itt ma nagy ütközet lesz
Gyulai Pál fölpaprikázva ült az elnöki asztalnál, farkasszemet nézve a kis termetű Szabóval. Mindketten úgy tűnnek fel, mint elaggott apródjai az elnöklő Eötvös Lorándnak, kinek rokonszenves barna arcára hat gyertya lángja vetette fényét.
A mennyezetről ragyogó csillárok világoltak a kopasz tudósok fejére, kik közül kirítt a Wlassics és a Hampel dús hajzata és az Acsády szép választéka.
Természetesen az elnök nyitotta meg az új ülésszakot egy olyan meglepetéssel, ami testvérek közt megért egyiknek-másiknak vagy tízezer forintot.
Bemutatta ugyanis Semsey Andor levelét, melyben az százezer forintot ajánl fel tudományos célokra.
Éljen-zaj tört ki a teremben, mely több ízben megújult, amint az elnök részletezte a tíz-tízezer forintos pályadíjat. Ünnepélyes hangulat ömlött el a tekintetes Akadémián.
Széchenyi István óta nem hangzott itt ilyen frappáns szó. Százezer forint! Tíz tudományos munkára! Királyi bőkezűség.
A fiatal elnök eltalálta az alkalomhoz méltó formát:
– Felállással fejezzük ki köszönetünket, t. Akadémia. (És ő maga is felállott.)
Az akadémikusok mind fölemelkedtek, s még egyszer fölhangzott a terem boltíveit megrázó éljen. Csak egyetlen alak maradt ülve, aki Schvarcz Gyula és egy újdonsült levelező tag közt ült; egy fakószínű kopasz ember, szelíd kék szemekkel, egyszerű közömbös arccal.
– Miért nem állt fel? – mordult rá szomszédja, az újdonsült levelező tag.
– Nem illik – felelte az szerényen.
– Hogyhogy, uram? – szólt emez ingerülten.
– Mert hát én vagyok az a Semsey.
Valóban ő volt, ott ült csendesen, összehúzódva, majdnem röstelkedve a tudomány lelkes barátja, kit e közömbös kor szült annak jeléül, hogy az igazi hazafiság még nem vesztette el termőerejét, csak ugaron van.
* *
*
E megható, de mégis egyszerű jelenet után (mely valaha történelmivé lesz) Munkácsi Bernát vitt el bennünket a vogulok és osztjákok közé.
Munkácsi Bernátról nem tudom, nagy tudós-e, de hogy okos ember, állíthatom, mert terjedelmesen leírt útjában villámvonaton cipelt, átugorván imitt-amott tíz-húsz lapot; minthogy a százezer forint furkálta a tudósok fejét, és senki sem törődött a vogulokkal.
Annyit azonban mégis megtudtunk az értekezésből, hogy az orosz cár igen tekintélyes úriember, s miután Munkácsi Bernátot erősen a pártfogásába vette, az Ural vidéki hatóságok roppant reverenciával viseltettek iránta, és a voguloknak ekképpen parancsolgatott:
– Mondjátok el népmeséiteket a cár nevében!
A kis Gyulai büszkén nyújtogatta a nyakát kifelé fehér puha inggallérjából arra a tudatra, hogy a fehér cárnak is imponál a magyar Akadémia.
A tudományos kirándulás után jött a kedélyes kortesvilág. A mai ülés harmadik felvonása.
Az Akadémia zárt ülése volt ez.
A hölgyek és reporterek eltávoztak, s kezdődött a választási erőpróba annyi rafineriával, hogy szinte megcsodálja az ember. A Szily-párt az inkompatibilitás kérdését vetette föl, ravaszul megkerülvén a kérdés személyi oldalát.
Szily ugyanis hajlandó elhagyni tanári székét, ha megválasztják; Beöthy ellenben bele van szeretve az egyetemi katedrába, melynek kiváló dísze, s nem szándékozik azt elhagyni.
Nosza fogja magát a Szily-párt, s megindítványoztatja a kiküldött bizottsággal, hogy a főtitkári állás minden más hivatallal inkompatíbilis legyen, minélfogva az állás javadalma is háromezer forintra emeltessék.
A Beöthy-párt összesúgott: Zichy Antal halasztást kér az indítvány tárgyalására, mert hát nincsenek itt a vidéki tagok. A szegény jó vidéki tagok! Csakhogy valahára őket is szóba hozták! A Beöthy-párt gazdag fantáziával látja őket, amint a hívó szóra jönnek kopott kofferjaikkal a zónatarifával… s pár napi halasztást kér.
Mert rettenetes dolog volna, hogy a vidéki tagok joga meg legyen csorbítva. Mit szólnának ahhoz a becsületes vidékiek, e jámbor tudósok, kik csak akkor jönnek tapétára háborútlan időkben, ha a fekete lobogó nevükben leng a palota homlokzatán.
A Szily-párt vezére nem engedi a halasztást. A kérdés egyszerű, mindenki megértheti, minek azt tanulmányozni. E mellett szól Pulszky Ferenc és Gyulai Pál is.
Szász Károly a higgadtság nyergére ülve tör lándzsát a halasztás mellett. Schvarcz Gyula vehemensen lép a sorompóba, Szász segítségére rohanva, de az ellenzék ingerülten zúgja: »Szavazzunk!«
Eötvös fölteszi a kérdést:
– Elhalasszuk-e az ügyet vagy nem?
– Titkos szavazást kérünk! – kiáltja Schvarcz Gyula.
A parlamenti viharokban és a 25. § megszavazásában megedzett Vadnai gúnyosan vág közbe:
– Még erre se mernek nyíltan szavazni?
Csakugyan titkos lett a szavazás. Tizennyolc igen döntötte el a dolgot, hogy most kívánja tárgyalni az Akadémia az indítványt.
– Ez a Beöthy-párt veresége!
Ettől a perctől mind nagyobb-nagyobb erőre kaptak Szilyék. Than igen ügyesen fejtette ki – a választási finesz taligáját tolva -, hogy az Akadémiának »egész ember« kell (ez volt a Szilyék főérve), mire az inkompatibilitás és a háromezer forintnyi főtitkári fizetés már egyhangúlag ment keresztül, de ami különös, mind a két pont dühös elkeseredett vita után, mely hol részletessé, hol általánossá vált – amint a filozófusok vagy történettudósok beszéltek.
Pulszky Károly meg is oktatta őket, hogy a »Házban« ez sorba szokott menni, mégpedig előbb jön az általános vita, aztán a részletes.
De nem volt igaza, mert a tekintetes Akadémia nem tanulhat a tisztelt Háztól semmit, míg ellenben a tisztelt Ház megtanulhatja a tekintetes Akadémiától, hogy egy kis jó taktika mellett személyi dolgokat elviekkel lehet eldönteni.
Hát nem elég simaság ez ilyen kálvinista atmoszférában. Az ülés 5 órától 9-ig tartott, ami nagy dolog, ha meggondoljuk, hogy Thaly nincs is idehaza.
