A MULATSÁGOS KABÁTOK

Teljes szövegű keresés

A MULATSÁGOS KABÁTOK
Ma, a Házba menve, a legelső dolgom volt megtudakolni a teremszolgáktól:
– Merre van a Csatár képviselő úr ruhaszöge?
– Legbelül az első szakaszban.
– Ott lóg már?
– Ki? A Csatár úr?
– Nem, nem, hanem a télikabátja.
A szolga beszaladott és megnézte.
– Nem, még nincs ott a kabát. (Ami azt jelenti parlamenti nyelven, hogy Csatár képviselő úr sincs még bent a Ház helyiségeiben.)
Pedig szerettem volna megnézni a bekecsét, melyet a tegnapelőtti ülésben felajánlott a hazának. Tisza mosolygott, és azt gondolhatta magában: »Mindjárt délután elküldöm vele Wekerlét a zálogházba, s törlesztünk vele valamit az államadósságból.«
Azóta közbeszéd tárgyát képezi a nevezetes téli kaput. Azt mondják, egyszerű szürke krispin, rókatorokkal, de már meglehetősen viseltes. Mások kéknek állítják, és hogy egykor az újságok kishirdetési rovatja útján jutott Csatárhoz, hol »gavalléroktól levetett öltönyök« cím alatt szerepelt.
Teringettét, okvetlenül látnom kell. Már csak azért is, mert láttam a Szent István palástját annak idején, láttam a Ház utolsó jegyzői atilláját Fenyvessy Ferencen, csak éppen a Csatár kabátját ne lássam? Hátha ez is a klenódiumok közé fog valamikor tartozni?
De Csatár nem volt bent a teremben. Általában üres volt a Ház. Valóságos végelgyengülés mutatkozott. A 11-ik §-nál annyira megfeszült a figyelem, hogy utána szükségképpen egy nagy kimerültségnek kellett bekövetkeznie.
Be is következett. A nagy szónokok megcsillogtatták elméjüket a nagy paragrafusoknál, a jelentéktelenebbeknél többnyire Gyulai Andrások beszéltek. A mezei hadak szétszaladtak az ünnepekre. Nem maradtak itt csak a csökönyös honatyák, akik a délelőttöt nem tudják másképp agyonütni, és azok, akik valami módosítványt hordoztak a keblükben.
Az utolsó időkben már olyan kevés volt a képviselő, hogy alig lehetett az üléseket megnyitni. Vagy pedig, ha megnyithatták, minden percben félelem szorongatta Péchy Tamást, hogy a Ház határozatképtelenné válik, ha valaki elmegy. (Nagyon meglátszik a Vizsolyi betegsége a párton.)
Napok óta semmi érdekes mozzanat nem zavarta a monoton unalmat. Gróf Csáky László viaskodék az almabor mellett. Valamelyik képviselő a kerti borokat magasztalta. Ez volt talán az egyetlen pont, amelynél a megbotránkozás jelei látszottak a képviselők arcán.
Én egy hátulsó padba vontam meg magam, a Csatár kabátjáról gondolkozva, mely végre is jó téma volna a lapba; mellettem édesdeden aludt Dániel Pál, s jóízű hortyogása félig álomba ringatott. Gépiesen keltem fel egy-egy módosítvány mellett, ha a mieink fölkeltek, anélkül hogy tudnám, miről van szó.
Egypár szomszédomat időnként megkérdeztem
– Miről van szó, kérlek?
– Nem tudja azt a világon senki ebben a roppant morgásban, csak Tisza és az elnök.
Ebbe aztán belenyugodva, szenderegni kezdtem, midőn nagy kacagás riaszt fel.
– Mi az? Mi?
Szétnéztem. A jegyzők szakaszonkint olvastak bennünket. Minden ábrázaton a mosoly derűje ömlött el szélesen.
– Mit nevetnek?
– A kabát! – mondják. – A télikabát!
S egyszerre tíz kéz is Jónás Ödönre mutatott, aki ott állt az elnöki emelvény előtt, nyakig begombolkozva, télikabátban.
– Aha, értem már. Ez az a »haza kabátja«, amit Csatár ajándékozott. S most Jónás, mint afféle daliás legény, a saját termetén mutatja be a nemzet képviselőtestületének. De hisz ez egészen jó öltönydarab.
– Dehogy az, dehogy – világosítottak fel. – Hanem a Neppel módosítványára van a szavazás, s a villanyos csöngettyű olyan ijedősen riadozott a folyosókon, hogy a hű Jónás Ödön télikabátostól rohant be szavazni. Ezen nevetnek a képviselők.
– Úgy? Hát nem a Csatár télikabátja?
– Ugyan! De naiv vagy; hiszen Csatárnak nincs is télikabátja.
– Úgy?
Ezzel megint elszenderedtem. Két óra felé oldalba lökött a szomszédom.
– Ébredj fel. Vége a regálénak. Le van tárgyalva egészen.
– Hála Istennek.
Annyira megörültem, hogy most hálából egyetlen sor kritikát sem írok azokról a szónokokról, akik elaltattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem