A MAI ÜLÉS [nov. 13.]
A MAI ÜLÉS [nov. 13.]
Ma volt az első »tíz órakor« kezdődő ülés. A Ház tagjai derekas számmal jöttek össze. Erdély itt van egészen, és a regáléra feni a fogát, a felső megyék hegyi lakói is beállítottak, mert már otthon tél közepe van. Az Urbanovszky csalóka nyaka az egész ülés alatt a »nem«-et jelezte. A Szitányi bonbonszelencéje megkezdte működését.
Kemény János, a fejedelem, örvendezve rázogatta a padból kilógó lábát, hogy »Pál urat mégis sikerült felhozni«. Wahrmann önérzetesen düllesztette ki mellét, mintha mondaná örömtől ragyogó arca: »Ma Márton napja van, a király libamájat fog ma vacsorálni.«
Általában minden a régiben van. Az emberek mindössze egy vonalnyival lettek öregebbek. Tisza mintha még szikárabb lenne egy kicsit, Fabiny határozottan kövérebb, Beöthy Ákos torzonborzabb, Vadnay egyre szőkébb, Péchy Tamás halaványabb, Fenyvessy Ferenc szebb. Egyszóval minden jól megy. Szilágyi Dezső megszegi nyakát, mint egy megvadult bölény, aki »ketrecbe jutott«; Mocsáry is sokkal törődöttebb, mint magyarember korában volt; Jókai megnövesztette a parókáját az idénre, Lukács Béla pedig Szerb Györggyel cserélt termetet.
De térjünk a napirendhez.
A karzaton egyetlen asszony sincs, tehát száraz téma van.
Az előadói széken Hegedüs ül. A hírlapírói rekeszben Enyedi Lukács, tehát pénzügyi dolog van.
Igen, a konverzió-javaslat.
Most már hát azt is tudjuk, kik fognak beszélni. Minden pártnak megvannak a maga »pénzügyi lumenjei«. A nagy lumenek és a kis lumenek.
A nagy lumenek mennek be először a csatatűzbe. Ez az ősi szokás. Ezek költik ki a keretet számokból. Az apróbb lumenek aztán e keretben ugrálnak, vickándoznak tovább.
Természetes az, hogy Horánszky és Helfy beszélnek ilyenkor. Csak az a kérdés, hogy melyik beszél előbb és melyik utóbb. Mert, aki előbb beszél, az az eredeti. A másik kopizál.
Ma is így volt.
Hegedüs ösmertette a javaslatot, utána Horánszky állt fel s előadta az ő keserű arcával, hogy a javaslatot nem fogadja el, mert az eredménye rébusz, s mert az állam tőketartozása még szaporodni fog általa.
Erre felállott Roszner Ervin, és rögtönözve ügyes beszédben cáfolta meg a Horánszky állításait.
Károlyi Gábor csodálkozva pislogott az új pénzügyi emberre:
– Ejnye, de furcsa báró!
Sal polgármester a karzatról atyailag bólingatott neki keskeny madárfejével.
Látván Helfy, hogy a Horánszky beszédje meg van cáfolva, elmondta még egyszer, hátha az ő előadásában jobban venné ki magát.
Tisza nyomban megfelelt mind a kettőnek, kimutatva érveik gyöngeségét, s a konverzió szoliditását. Asbóth János pedig a »rébuszt« magyarázta meg neki.
Azután jöttek a »mellék lumenek«. Hoitsy Pál előkerekedék rettentő számaparátussal. Noha kimondta Helfy, hogy a javaslat oly homályos, hogy semmit sem lehet benne látni, Hoitsy meglátott mindent. Hoitsy a sötétséghez van szokva. Ő az éjszakába is belát a teleszkópon.
Orbán Balázs volt a végső szónok. Nagy haraggal bömbölt a javaslat ellen.
De hogy is ne keserednék el hazafias lelke, mikor Tisza a vasutakat odaadja kézi zálognak.
Boldog ember – jegyzé meg Vadnai Károly –, ez még sohase csapta be az óráját, mert akkor tudná mi az a kézi zálog.
Orbán is azt hajtotta egyre, hogy a javaslat homályos és az eredmény rébusz, ami pedig nagy meggondolatlanság őtőle. Mert ha kitudódnék egész világosan, mi a deficit, akkor neki is egy ugyanazon numerushoz kell tartania magát a falusi kortesbeszédjeiben. Azt pedig ő ki nem állja.
