KÉT NYERGEN
KÉT NYERGEN
(Egy kis elmélkedés)
A legrokonszenvesebb a szélsőbalpárt lenne, ha tudna rokonszenves lenni.
Az ő zászlója a legtetszetősebb, de nem jól fogja a kezében.
– Nincs vezér! – panaszkodnak már ők magok is.
Irányi a felhők között jár – Ugron meg a saját szántóföldjein. Mocsáry kiérdemülvén bejutott nem a főrendiházba (ahova az elavult mamelukok kerülnek), hanem a főrendi karzatra a képviselőházban. Onnan nézi búsan az idők szomorú folyását.
Helfy? A derék jó Helfy minden esztendőben kizarándokol Kossuthhoz, szerény, nem akar több szerepet, mint amennyit eddig vitt, beelégszik azzal, ha tőle tudakolják: »Kossuth Lajos mit üzent?«
De hát az öregeket kár csipkedni. Azok már meg nem változnak az én kedvemért, pedig igazán nem ártana egy egészen rokonszenves szélsőbal.
Azért hát az Ugron Gábor nyakába kell sózni, ha nem jól mennek a dolgok. Ő az oka. Ő kezeli rosszul a vezérséget – csak úgy mellékfoglalkozásképp, pedig úgy neve, mint fényes talentuma, természetszerűleg őt állítja a párt élére.
Éppen a tegnapi ülés alatt gondolkoztam ezen, s összekombináltam a motívumokat, amik Ugron Gábor egyes föllépéseit eredményezik.
Nem lesz egészen érdektelen, ha lerajzolom.
Udvarhelyen például esős idő van. Nagy felhők gyülekeznek. A gazdatiszt beállít Ugronhoz.
– Milyen az idő odakünn? – kérdezi Ugron Gábor.
– Ölbe kell vinni maholnap a kutyát, hogy ugasson.
– Mit gondol, meddig esik?
– Ez bizony országos eső, ahogy nézem. Eltarthat az egy hétig is. A kalendárium is azt mondja.
– Akkor hát semmi munka?
– Éppen semmi.
– Akkor hát leszaladok egy kicsit Pestre.
És leszalad.
Útközben az állomásokon összeszedi az összes kapható lapokat. Mert most már ő nem gazda, de politikus. Megveszi még a tegnapi, tegnapelőttieket is, ha megkapja, mert otthon rá nem ért elolvasni, minthogy ő otthon gazda és nem politikus.
Az út hosszú, a kupé kellemes, útközben tehát »offé« lesz az eseményekkel – kivévén azt az esetet, ha valamelyik napról nincsenek lapjai. Ha a hiányzó számokban nagy esemény történt, biz az el van veszve a fiatal vezérre nézve. No de a nagy eseményeket mindig ki lehet találni a következményeikből. S így Ugron Gábor mégis mindent tud.
Amit a Ház két hétig tárgyalt, azt ő egyszerre kapja. Kolozsvártól Váradig mind átéli. Néha ugyan megesik, hogy valamelyik párttagja után tudakozódik: »ejnye, mért nem jár most ez a Pali vagy Feri az ülésekbe?«
– Hiszen meghalt – mondják neki.
– Lehetetlen! Mikor?
– Már egy féléve. Hát nem tudod?
– Nem én. Bizonyosan nem bontottam fel aznap az újságomat.
Hát Váradig, amint mondom, elolvassa a lapokat, a politikai híreket, a pletykát, az országgyűlési tárgyalásokat, egyszóval mindent. Akkor elkezdi magát unni és végignézegeti a kupékat: ismerősöket keres.
Talál is rendesen. Az Alföldön nagy a forgalom, örökké járnak-kelnek az emberek. Megszólítja őket, s ki ne beszélne Ugronnak szívesen?
Megindul a diskurzus, a magyar ember mind egyforma, mind ellenzéki a vasúti kupéban s mind kormánypárti odahaza, mikor magában gondolkozik.
Az is jellemző sajátsága a magyarnak, hogy örökké a gravámeneket keresi, s mindnek van valami fontos panasza és a kormánynak valami különös turpisságára mindnyája rájön.
Természetesen telebeszélik az Ugron fejét. Ilyenkor megnyílik a magyar szív, s kicsordul belőle, ami a fenekén van. Szó szót szül. És e szavak nem nélkülözik a nemzeti sujtást.
A vonat eközben begurul a pesti indóházba.
Ugron kocsiba ül, és a Házba siet. Hadd lássa a párt, hogy itt van.
Mire az országház kapujához ér, a nap aranyos sugarakban mosolyog. Az égbolt tiszta, felhőtlen.
– Teringette! – morogja. – Kiderült, haza kellene mennem. Megyek is holnap okvetetlen. Föl kell használni ezt a szép időt.
De azután így okoskodik tovább:
– De ha már eljöttem, hát ne legyek itt hiába. Hadd lássa az ország, hogy itt voltam. Valamit csinálni kell, mert elfelejtik az embert, ha nem beszél.
Elgondolkozik.
– Mit is fecsegtek csak azok az én útitársaim? Igaz! A Pallavicini-dolgot szellőztették a kataszterrel. Hát ez éppen jó lesz, Tiszát dühbe hozom vele, s pártomat fölvillanyozom. Jobb volna ugyan más nagyobb beszédet mondani a tárgyalandó javaslatokról, de nincs időm hozzá, csak nem leshetem itt hetekig.
Ugron tehát bemegy a terembe, s bevárván míg az éppen beszélő szónok abbahagyja, feláll és a vasúti kupéban hallott témát, sziporkázó elméjével, mérgezett tőrré idomítva, beledöfi a kormány szívébe.
A témáról aztán kisül, hogy egészen a légből van kapva; Ugron fejet csóvál: »Ej, ej, hogy felültettek azok a becsületes képű derék utasok!… Csak már legalább arra emlékezném, hogy melyik mondta!«
De nem sokáig bánkódik, mert egypár perc múlva úgyis vége az ülésnek s ő már akkor nem politikus többé, de gazda; re bene gesta rohan az indóházba – hazafelé.
…Azért nem lehet az Ugron Gábor dolgait rossz néven venni; nem csoda, ha elhamarkodja, abban a rettenetes sietségben…
