A T. HÁZBÓL [okt. 20.]
A T. HÁZBÓL [okt. 20.]
Sok tarka jelenete volt a mai ülésnek. Eötvös, aki tegnap vehemensen kergette a habarékokat az üres fazekak mellől a húsosfazekakhoz, ma az Apponyi tegnapi lendületes visszavágására válaszolt, új pótvitát provokálva. Az előadók apró-cseprő dolgokról jelentéseket tettek. Általában nagy nyüzsgés-mozgás észlelhető a földszinten. Haluska Jánosok, szép asszonyok és érdeklődő fiatalság tömte meg a kakasülőket. Nehány főispán kis eljött, mert hiszen éppen főispánakasztásra folyik a készülődés.
De még addig sok cigarette fogy el a folyosókon, hol mosolyogva nézegetik a szerencsétlenül járt Gosztonyi kiragasztott kiáltványát: melyben szomorodott szívvel jelenti, hogy ötszáz osztrák forintokat elvesztett a Ház helyiségeiben, s kéri a megtalálót, adja vissza nevének titokban tartása mellett, az összeg felét.
E manifesztumban sok a humor. Mert az az eset, amit Gosztonyi képzel, éppenséggel lehetetlen. Miután csak kétféle megtaláló van.
A becsületes, aki visszaadja az egészet.
Van aztán a nem becsületes megtaláló, aki vissza nem ad egy garast sem.
Hanem olyan megtaláló, aki becsületes is legyen, de csak kétszázötven forint erejéig, és aki gazember is legyen, de szinte csak kétszázötven forint erejéig, olyan naiv megtaláló ma már nincs.
Csak olyan naiv vesztő van még.
Eközben bent a teremben megválasztották a delegátusokat, Fenyvessy Ferenc interpellált, elmaradt bíráló bizottsági tagok esküt tettek, kivévén a magyar Bradlaughot, Baranyi Ödönt. Azt sehogy se tudja megkapni Péchy Tamás, s még őneki áll feljebb, hogy micsoda – hát nem bíznak őbenne, vagy mi?
Végre elérkezett az ünnepélyes pillanat.
Felállott halovány arcával báró Orczy Béla, a belügyminiszter, e nemes tisztes alak, Wenckheim Bélára emlékeztető. Gentleman tetőtől-talpig, akit tisztességtelen dolognak még az árnyéka sem érhet.
– Helyre, helyre! – Kiáltják mindenünnen. Úgy ül ott a többség, mint egy sötét erdő. Maga a kormánypárt is komor és aggodalmas. Nehéz a felelet ebben a dologban. A főispán kétségkívül hosszabbra írta a levelet, mint kellett volna. Egypár sor innen-onnan bízvást elmaradhatott volna. De olyan derék ember, annyira szükséges azon a pozíción, hogy nagy kár volna érte.
– Halljuk, halljuk!
Megremeg a csöngettyű a Péchy kezében.
Ez a lélekharang egy főispánnak szól.
– Nem az – mondják a beavatottak –, nem fogja elejteni a főispánt.
– De hát akkor kit fog elejteni? Valakit okvetlenül kell.
– Úgy van, mert akörül forog a kérdés, hogy valódi-e a levél, s mihelyt valódi, lehetetlen rá ki nem mondani az anatémát.
De már nincs idő viatkozni. Síri csönd támad a teremben. Orczy már olvassa a kérdést, s így adja meg rá a választ:
– Tisztelt Ház! Az interpellálók azt kérdezik tőlem, valódi-e ama közlemény, mely az »Egyetértés«-ben jelent meg?
– Halljuk! Halljuk!
– Ezt, tisztelt Ház, csak akkor tudnám megmondani, ha az eredeti levél megvolna, hogy azzal összehasonlítsam, de nem vagyok abban a helyzetben, mert az, sajnálatomra, eltűnt.
Huh! Micsoda tombolás lett erre. Az ellenzék mozogni kezdett, mint a viharcsapkodta nádas. Vegyítve kitört a derültség és a taps. Percekig zúgott, morajlott a helyeslés a kormánypárti patkós vonalon. Gúnyos sziszegés hangjai hasadtak bele túlfelől.
– Ez nem válasz! – kiálták a szélsők. – Ez egy tréfa! Igent vagy nemet tessék mondani!
– Majd ha az eredeti megkerül – feleselték vissza jobbról.
A meglepetés frappáns hatása nyilvánult mindenfelől. Erre nem volt senki sem elkészülve.
Sorba ugráltak fel: Eötvös, ki szellemesen, pompásan beszélt a maga álláspontjából, majd Szalay Imre, de a csatát már akkor megnyerték a mieink, Orczy, mint a kísértetek elől szokás, egy bűvkört csinált maga körül ezzel az ötlettel, s noha még belekényszerítették egy felszólalásba, nagy óvatosan nem hagyta magát onnan kicsalogatni.
Igaz, hogy csak egy ötlet volt. Majdnem furcsa fegyver egy miniszter kezében.
De hát ki mondhatja, hogy oly fegyver ellen, mely gyalázatos módon éppen az illető miniszter fiókjából lett elcsenve, nem-e elég jó minden fegyver?
Egy rossz tréfát kiparíroztak egy jó tréfával… Ez volt a mai nap története.
