JÓ ÓMEN
JÓ ÓMEN
(Külpolitikai csevegés)
A Nándorok nagyon szerencsés emberek. Itt van például Szederkényi Nándor, aki megbuktatta Jókait, itt van Sir Nándor, aki megnyerte a sorsjegyet és itt van Koburg Gotha S z á s z Nándor, aki elnyerte a bolgár koronát. Azért írom a »Szász« nevet ritkítva, mert előre tudnivaló, hogyha valami üresedés van, azt okvetlenül egy Szász nyeri el. (Ha mindjárt nem is Károly vagy Domokos.)
Mondom, lehet, hogy a Nándorok szerencsés emberek, de mondhatnám azt is, hogy szerencsétlen emberek. Mert Szederkényi Nándor egy olyan nyilatkozatot írt a választás után Jókai ellen, amivel tökéletesen tönkretette magát, mert Sir Nándor olyan bajokba bonyolódott a nyereménye miatt, hogy egész élete meg van keserítve, és mert Koburg Nándor olyan koronát kapott, hogy nem tudom, miképp teszi fel a fejére.
Vagy talán nem is teszi fel semmiképp. Elvesz korona. A feje nélkül. Lehet, hogy a fejére teszi és akkor elvész a feje is a koronával együtt. Denique semmi sem bizonyos.
Csak egy bizonyos, az, hogy immár elutazott.
Először a pakktáskái mentek el. Maga a herceg anyja intézkedett a csomagolásnál.
– Ötven inget tegyetek – rendelte az ebenthali frajjoknak –, hogy ne kelljen a fiamnak Bulgáriában mosatni. Nem, nem, tegyetek mégis hatvan inget – hátha két hónapig is eltart az uralkodása.
Azután a szakácsot látták elutazni a szemfüles reporterek.
De még akkor sem volt bizonyos. Hátha a szakács csak arra való, hogy még egy hétig tartsa féken a bolgár közvéleményt.
Bizonyos a dolog akkor lett, mikor végre megjelent a »Budapesti Közlöny«–ben a herceg leköszönése a főhadnagyi állásáról.
No, ha már Salamon Ferenc bátyánk is kioldozza a honvédségi kötelékből, akkor okvetlenül lesz valami.
Jól okoskodtunk, a herceg ma végre elment. Az ebenthali kastély megint csöndes lesz és szomorú. Senki sem fog beleskelődni többé a rácsokon.
A mama könnyezve búcsúzott el fiától, s még az utolsó percben is marasztalta:
– Ne menj el. Majd meglátod, nem jó vége lesz. Rossz álmaim voltak.
– Megyek anyám. Mennem kell.
– Hasztalan lesz az utad, édes fiam.
– Én bízom, anyám. Ámbár az mellékes, mert nem annyira a bolgár trón miatt megyek én, hanem az élclapok miatt.
– Nem félsz a muszka cártól?
– Félek, de az élclapoktól még jobban félek.
– Legalább eredj be Bécsbe Kálnokyhoz és konferálj vele még egyszer: kérdezd meg, fürkészd ki, vannak-e kilátások. S ha nincsenek, fordulj vissza, fiam! Megígéred?
– Jól van, megígérem.
S aztán csakugyan találkozott a herceg egypár percre Kálnokyval, ki titkon, álruhában a vonathoz érkezett, és a kupéjába osont.
– Hogy állunk? Mit gondol ön?
– Én semmit sem gondolok – mondá Kálnoky. – Tehát ön megy, hercegem?
– Igen, megyek. S mit mond ön ehhez?
– Hm.
– És a hatalmaknál állott-e be valami változás?
– Nem gondolnám.
– Mindegy, én megyek.
– Elmenni könnyű, hercegem, de visszajönni.
– Nos, visszajönni?
– Visszajönni is könnyű – jegyzé meg a nagy külügyér –, de …
– De?
– De ott maradni…
– Nos, ott maradni?
– Ott maradni is könnyű.
– Ön szerint tehát minden könnyű. De legkönnyebb, úgy látszik, külügyi politikát vinni.
– Nem éppen. Egy külügyérnek sajátságos ösztönének kell lennie. Ezt szerezze meg a herceg. Én egész külügyminiszterségem óta kabalákkal dolgozom.
– Mik azok a kabalák?
– Megmagyarázom önnek.
– De siessen ön, mert már csengetnek.
– Nos lehet, idehallgasson. Vegyük például a fenséged dolgát. Biz az meglehetősen bizonytalan. Hanem hát mégis megvan a módja megtudni a titkos jövendőt: lesz-e ön bolgár fejedelem vagy nem?
– Hogyan?
– Ön keresztül fog utazni Pesten.
– Nos, igen.
– Pesten a bolgár fejedelmeknek van egy permanens barátja. A fejedelmek változnak, de az ő barátsága nem változik a fejedelmek iránt.
– Ki ez a derék ember?
– Ez gróf Zichy Jenő.
– Ah.
– Ha tehát fenséged Pestre ér ma, nézze meg az indóháznál, hogy ott van-e Zichy jenő vagy nem. Ha nincs ott, forduljon vissza. Akkor önből sohasem lesz fejedelem. Zichy ezt nem tudja, de megérzi. Ez az én kabalám.
– Köszönöm, gróf.
Mikor a vonat ma délután berobogott a pesti indóházba, a herceg izgatottan szólította be Dobnert:
– Hajoljon ön ki, nézze meg – szólt a fejedelem lázas hangon. – Itt van-e gróf Zichy Jenő?
– Itt van, fenség. Velünk fog utazni.
– Hála Istennek! – kiáltá Nándor herceg. – Most már remélek.
– És itt van Futtaki is.
– No, ez derék.
– Sőt Pálmai Ilka is velünk jött.
A herceg kacagva, vidáman dőlt hátra a vörös bársony kupé-pamlagon.
– Teringette. Hiszen ilyen fölséges szimatoló! Hiszen akkor egészen bizonyos a dolgunk, kedves Dobner. Gyújtsunk szivarra és menjünk tovább.
