HERMAN OTTÓ ÉS A VASÚTI BAKTEROK

Teljes szövegű keresés

HERMAN OTTÓ ÉS A VASÚTI BAKTEROK
A kiérdemesült néptribun és jeles tudós az ő emlékezetes bukása után ismét a tudományhoz fordult.
A nagy természet, melyet búvárol, méltóbb is az ő érdeklődésére, mint a fölséges nép. A természet hű és változatlan, minden évben egyformán öltözködik, egyformán vetkőződik, ugyanúgy virul, hervad, érez és gondolkozik, mint az előző évben s az előző országgyűlési ciklusok alatt; ellenben a tisztelt választóközönség ingatag, köpönyegforgató s minden évben jobban szereti a potyát, mint az előző országgyűlési ciklusok alatt.
Mily szeszélyes a sors. Egész addig, amíg a népszerűtlen pókokról, az állatvilág e zsarnokairól írt könyveket, igaz, hogy megvolt a »pókász« cím is, de megvolt a szegedi mandátum is. S íme, hogy a demokrata halakhoz fordult, elhagyták a választói. Pedig a hal mint kiválóan szegedi termék, alkalmasabb volt arra, hogy népszerűségét emelje a cívisek előtt, mint a pók, mely csak abban a színdarabban nyer szegedi polgárjogot, melynek címe: A szegedi menyecske és a pók. (Nem ismervén a darabot, magam is kíváncsi vagyok arra, miképp idézett elő a szerző drámai jeleneteket a menyecske és a pók között.)
A volt képviselő úr legutóbb éppen Felső-Magyarországot járta be, hogy új halászati műve számára adatokat gyűjtsön.
A csörgő kék színű patakok a habjaikban úszó virgonc pisztrángokkal, az acélos nyugodt vizű tavak az iszapot túró ezüsthasú pontyokkal, márnákkal, a zuhatagok víg csík- és angolna-faunáikkal, a szomorgó nyírek, a pirosas hársak, az ünnepélyes fenyük, – mindez igen alkalmas környezet arra, hogy feledtesse a bukást.
Feledni jó! Kivált a kibukott képviselőknek, mert íme itthon őróluk is megfeledkezett már a hálátlan világ. A vak csillag, ez a vén föld nyugodtan tovább forog keserű levében, mintha mi sem történt volna a kimaradt képviselőkkel, az elröppent mandátummal, meg a szegény hazával.
Csak a Hanglban merül fel néha hazajáró lélekként egy-egy megbukott képviselő emléke, s a pártklubokban bukkan föl néhány igen búskomor s többnyire megriadt alak, aki a dupla kerületekre vadászik. (Drága vadak azok az idén!)
Feledni jó! Azt tartotta Szeged volt érdemes képviselője is, mikor fönn járt a fenyvesek közt. De neki nem lehetett feledni. Nem azért, mintha az ő sebe mélyebb lenne a többi százhatvanénál, hanem egyszerűen azért, mert akármerre járt, akár a legvadonabb vidéken, akár csupa sült tót közt, mindenütt ráakadt az ő szegedi polgártársaira, akik őt megbuktatták.
Ezek az ő szeretett (no nem tudom bizonyosan, »szeretett«-e?) polgártársai – a vaspályák bakterei voltak.
A dolog megértésére tudni kell, hogy Szegeden mintegy háromszáz vasúti munkást és alkalmazottat bevettek a választók közé, lefizettetvén velük egy évre a kívánt adót. Ezzel az egyszerű eszközzel, melybe még bele se lehet kötni, meg lehetett törni az ős szélsőbali kerületet. A vasutasok időközben a pályák irányában széthulladoztak (minek Szegedre annyi vasúti őr!), s csak a választásra vitték őket vissza.
Ezért bukkant folyton a derék Herman Ottó a vasutak mentén az ő szeretett polgártársaira. De ha már rájuk bukkant, hát meg is bosszulta magát rajtuk.
Mikor Znióváralján járt, hogy megtekintse az ottani pisztrángtenyészetet, tisztelői, akik körülvették, azt mondták neki:
– Nem csoda ám, ha az úr megbukott Szegeden.
– Miért?
– Mert még a mi állomásunk bakterját is elvitték az úr ellen szavazni, pedig mennyire van Znióváralja Szegedtől!
Herman Ottónak nagy kedve kerekedet meglátogatni a polgártársat.
– Hm, merre van az a bakter? Meglátogatjuk.
Úgy is lett. A szegény bakter ijedtében majd lenyelte a bécsi bicskát, amivel szalonnázott, mikor mint valami kísértet, szobájába látta lépni a Herman Ottó urat.
– Adj' isten Gubacs Pál uram! – köszönté a belépő a baktert. – Régen vágytam látni egy önzetlen kormánypárti embert, hát eljöttem megnézni magát.
– Mármint engemet? – nyögé a bakter.
– Magát, Gubacs Pál barátom. Mert hiába, meg kell adni, szép az, ha a szegény ember annyi áldozatot hoz az elveinek, hogy Znióváraljáról Szegedre utazik polgári jogait érvényesíteni.
– Iszen kérem alássan – szólt a bakter mentegetőzőn –, tetszik tudni, már csak kimondom, hogy meg ne haragudjon, nem az én költségemen utaztam.
– Nem-e? Ej, ej Gubacs Pál, Gubacs Pál! Hát talán maga nem is kormánypárti érzelmű ember?
– Nem én. Sohase is volt semmiféle fajtám az.
– Hm. Hát ilyen hazafi maga, Gubacs Pál barátom? Balpárti és mégis a jobbpártra szavazott!
– Muszájból mentem, kérem alássan, nem az én akaratomból – mosogatá magát szorongva a szegény bakter, aki azt hitte, hogy már elvonult a vihar az érzelmei beismerésével.
Herman Ottó azonban nem hagyta az áldozatát.
– Muszájból? Hát aztán tudja-e maga, Gubacs Pál barátom, ki az a Kossuth Lajos?
– Hogyne tudnám, kérem alássan. Ott van az arcképe a falon. Tessék csak megnézni.
– Szép, szép, Gubacs Pál uram – folytatá kérlelhetetlenül a vallatást Herman Ottó. – Ha azt tudja, ki volt Kossuth Lajos, talán azt is tudja, mit tett ő a népért?
– Igenis, könyörgöm, azt is tudom. Még az apám mesélte.
– Hát azt mondta-e az apja, hogy ha Kossuth Lajos föl nem szabadítja a népet, hát akkor magát most akármelyik nemes úr lehúzathatná a deresre és huszonötöt hegedültethetne a másik felére?
– Azt is beszélte az öreg – mormogá a szegény ember, nem tudva, mi sül ki a dologból.
– Meg hogyha Kossuth Lajos föl nem szabadítja a népet, akkor maga sose kapott volna szavazati jogot.
– Igenis, úgy igaz.
– No már msot Gubacs Pál, magának rettentő nagy szerencséje van, hogy Kossuth Lajos nem tudta, hogy maga muszályból fog szavazni.
– Miért, instálom?
– Mert akkor úgy szerkesztette volna a törvényt: és az egész nép fölvétetik az alkotmány sáncai közé – kivéve Gubacs Pált.
A szegény bakter amúgy is meg volt rökönyödve a rettentő ember alkotmányos ekzámentjétől, még csak az kellett neki, hogy Kossuth Lajost is ellene ingereljék. Fogadkozott, hogy őt ugyan többet rá nem szavaztatják a kormánypártra, csak most az egyszer nézze el a nagyságos úr a hibáját.
S másnapra az egész vonalon el volt terjedve a vasutasok közt az a rémhír, hogy jön Herman Ottó, jaj azoknak, akik ellene szavaztak.
Az érdemes tudós már visszaérkezett a napokban a fővárosba.
– Fogtál-e sok pisztrángot? – kérdezgették az ismerősei.
– Fogtam, de még több baktert.
– Micsodát?
– Vasúti baktert, aki ellenem szavazott. Az én egész alföldi ellenpártomat megtaláltam a tótok közt. Egy vigasztaló mégis van benne.
– Micsoda?
– Mégiscsak jobb tudni, hogy nem a szegedi halászok buktattak meg engem, hanem a vasúti bakterok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem