A KRAKKÓI ÚTRA

Teljes szövegű keresés

A KRAKKÓI ÚTRA
(Gyerektörténet)
Éppen a héten fordult meg a lapokban elmésségnek, hogy valakitől azt kérdezték: »Tudna-e olyan szépen írni, mint Jókai?« – mire így felelt volna az illető: »Tudok biz én még szebben is, csak akadjon, aki diktálja.«
Hát én találtam ilyen diktáló zseniket. A gyermekek azok. Csak aztán akadjon, aki tud diktandó írni.
Igazán mondom ezt a gyermekekről. Nagyobbak a költőknél. Üdébb, ragyogóbb a fantáziájuk, kedvesebbek az ötleteik. A költők gondolatai bármilyen szűzek legyenek, mégis meg vannak már hempergetve a földön, de a gyerekek a magukéit egyenest az égből hozzák.
Innen is van, hogy míg a gazdaságnál csak tizenötéves korában kezd a gyerek segíteni, a csizmadiaság és lakatosságnál is legfeljebb tíz éves korában, akkor is a lábszíj és a fülhúzogatás ádáz nyomása alatt, addig az írómesterember már a hároméves gyereket is befoghatja, hogy a pegázusnak abrakot adjon.
Lakik a mellettünk levő udvari lakásban egy nagy szakállú bácsi, aki foglalkozására nézve francia nyelvmester, de az üres óráiban lengyel mártír, s mikor más idevaló ember úgy vasárnap délután egy-két víg órát csinál magának, borozgatás mellett szidván a kormányt és a közös ügyeket, ő söröcskét iszik és hazafias lengyel dalokat énekel olyan szomorúan, érzékenyen, hogy néha zokogásba tör ki, s könnyei végigperegnek deres mikulási szakállán.
A kis Lacika is mulat ilyenkor: két nádszéket fog be az ambituson, s lógatván a madzag-gyeplőt, utazik a »cocókon« városról-városra, most a nagymamához Mohorára, majd a király bácsihoz Bécsbe, hogy az eltört fejű katonájáért adjon egy egészségeset, de akármilyen messze földre ért is, azért a vajas kenyér-osztogatásnál mégis itthon terem, s mialatt a kenyeret majszolja nagy megelégedésében, nem szívelhetvén a búsuló embert, odaáll a nyelvmester kinyitott ablaka elé és megkérdi:
– Ki verte meg, bácsi?
– Senki, fiacskám.
– Minek bőg hát, bácsi?
– Nem bőgés az, te kis golyhócska, dal az.
A gyermek a fejét rázza:
– Hogy lehetne az dal, mikor németül van.
– Lengyelül van az, édeském.
– Mi az a lengyel? – kíváncsiskodik a fiú.
– Az egy nép, sok, sok ember együtt.
– Azokról van az az ének?
– A szabadságról és őróluk.
Lacika gondolkodva ráncolja össze homlokát, melyre kuszán omlanak szőke fürtjei.
– Mi az a szabadság, bácsi?
Az öreg nyelvmester zavartan keresi egy percig a szavakat.
– Hej, ha én azt meg tudnám mondani! Ej, ha te azt meg tudnád érteni… A szabadság, látod, valami nagyon szép, nagyon drága és kedves, amit a világon a legjobban szeretünk. A lengyelek elvesztették és most keresik… keresik…
A gyermek közbevágott:
– Aha, tudom már bácsi, az az ő édes mamájuk.
Ördög adta kölyke! Hát honnan szedi ez az ilyen veszélyes ideákat hároméves korában? Az egész ambitus elérzékenyült és elhatározta, hogy a kis Laciból nagy hazafi lészen, és hogy ő fogja felülmúlni Madarász Józsefet, ha az isten megélteti.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem