AZ ÁLMOS DADA
AZ ÁLMOS DADA
(Rendőrtörténet Göndöcs Benedeknek ajánlva)
Azért ajánljuk Göndöcs Benedeknek ezt az esetet, hogy a főtisztelendő úr jóízűt mosolyogjon rajta, mire viszi az embert némelykor az álmosság.
A rendőrtörténetnek voltaképpen hőse nem az álmos dada, hanem egy féléves csecsemő. De azért ne tessék megijedni, nem lesz benne semmi sírás-rívás.
A csecsemőt »Baby«-nak hívják, és igen jóízűeket tud aludni. Mama és papa nagyon szereti a kis Babyt, és ő velök hál egy szobában. A szép zöldernyős bölcső oda van húzva a mama ágyához. Dada ellenben (minthogy mama és papa még nagyon fiatalok) a szomszéd benyílóban alszik, álmodván szebbnél szebb huszár káplárokról – ámbár a bakaőrmester is elég szép téma egy-egy gyakorta megszakított álomhoz.
A Baby, ki némelykor egész éjjel nyugodtan szuszog kis vánkosa között, a múlt éjszaka váratlanul felriadott és sírni kezdett.
A mama föl nem ébredt, sem a dajka a szomszéd szobában; rémségesen mély álmuk volt.
Tehát a papa volt kénytelen felkelni, felhúzni a papucsait és betopogni a dada szobájába.
– Julcsa, jöjjön a gyereket megszoptatni.
De Julcsának ennél sokkal édesebb szavakat susogott most az álombeli káplár, és csak fület repesztő hortyogással felelt a nagyságos úrnak.
Mire az kénytelen volt odamenni és felrázni a dadát.
Dada rettentő álmosan fölcihelődvén becammogott a szobába, mint az álomjáró, fölvette a kisdedet, lekuporodott vele a sötétben egy székre a nyitott siffonérkasznyi mellé, és elkezdte szoptatni.
A papa visszafeküdt, és egy darabig még hallgatta félálomban a csecsszopó csámcsogó édes szuszogását, s aztán elnyomta az álom. A dada is lezárta szempilláit, s feje lankadtan lógott lefelé.
Csak a nagy csendből, midőn a gyermek is elaludt, vélte érezni, hogy ő voltaképpen nem ennek a széknek a hozzátartozandósága, s hogy a kezében levő tárgy akadályozza a pihenés kényelmességében. Morpheusz azt sugdosta neki: »Terpeszkedj el, Julcsa, takaróddz be, Julcsa!«
Minélfogva ösztönszerűleg letette a kezében levő tárgyat a – siffonérba; rázárta az ajtót s egész gépiesen, öntudatlanul visszakullogott az ágyába.
Reggel fölébredt a mama, mosolyra nyílik a szája, jó reggelt akar kívánni a Babynak, széttárja a bölcső függönykéjét, s ijedten kiált fel:
– Szent Isten, hol a gyerek?
Felugrik az ágyból, bekiáltja Julcsát. Julcsa berohan.
– Hol a gyerek?
– Hát a bölcsőben.
– Nincs – kiáltja az anya és felsikolt.
A dada megnézi a bölcsőt, s sóbálvánnyá rémülve áll felette.
Az úr is felriad. De a gyerek nincs. Nincs, nincs sehol. Az egész háznép összeszalad. A gyermek odavan.
Az úr emlékezik, hogy éjjel felköltötte a dadát, a dada emlékezik, hogy éjjel megszoptatta a gyereket, s aztán letette a bölcsőbe. Minthogy nem is történhetett másképp.
Az ijedelem a tetőpontra hág, a szülők kétségbeesetten jajveszékelnek.
– Valaki bejött, és ellopta a gyereket.
– De lehetetlen az, nagyságos uram. Ajtó, ablak, minden zárva volt. Nem jöhetett ide egy lélek sem.
– És mégis ellopták.
– Ugyan, ugyan, az csak a mesékben szokott előfordulni, nagyságos asszony. Ki lopna el egy gyereket?
– De mikor olyan csodálatos szép és kedves volt!
A rejtély megfejthetetlen.
– Hamar, rohanjatok a rendőrséghez. Mert bizonyosan ellopták. Hogy miképpen, emberi agy azt fel nem foghatja, de mégis odavan. Tény, hogy megvolt tegnap, tény, hogy ma nincs meg.
A rendőrséget már korán reggel fölzaklatták a gyerek miatt. Az volt mai nap az első panasz. Egy eleven gyermek ellopása.
A rendőrségi tiszt jegyzőköynvet vett fel róla, s azután elküldött egy András bácsit a hely színére.
András bácsi nagy morogva távozott.
– Hát hol találjam én meg az ebugattát?
Kedvetlenül csoszogott fel a lépcsőkön, s beállított a szerencsétlen családhoz.
– Hát mért nem tudnak a gyerekre vigyázni, he? – mondá belépve az ajtón. – Hm, az állam csak a hét éven felüli gyerekekre tartozik felügyelettel. No, ne bőgjenek hát. Mondják meg, honnan veszett el?
– Itt volt, itt feküdt – zokogta az anya a bölcsőre mutatva.
– Hadd lám, hogy nincsenek-e onnat valami tolvaj nyomok? – szólt András bácsi műértő arcot vágva, s nagy patkós csizmáival roppant robajjal lépegetett a bölcső felé.
A nehéz, idomtalan lépések rengésétől fölébredt a kicsike a kasznyiban és fölsírt.
– Ahun van, ni! – kiáltott fel András. – Megérezte az a kis jószág, hogy a hatóság keresi.
Nosza lett nagy öröm. A szülők odarohantak a kasznyihoz és kivették a gyereket, aki rózsaszín pirosra izzadt a hosszú édes álomtól.
András bácsi is régen kapott olyan borravalót, mint ma reggel, hogy az elveszett tárgyat olyan ügyesen legott megtalálta.
