TABAJDY KÁROLY MEGHALT
TABAJDY KÁROLY MEGHALT
Kevés miniszternek van olyan merész keze, mint Tiszának emberei megválasztásában.
Más minisztereknek e tekintetben az volt a jellemző oldaluk, hogy négy ember közül mindig ki lehetett biztosan találni, kit nevez ki erre vagy arra az állásra – Tiszánál abszolute lehetetlen kitalálni. Az ő kinevezései a legmeglepőbbek. Horvátország bánjának egyszerre csak előrántja gróf Héderváry-Khuent. Mindenki azt kérdezte: »Ki az?« Hanem ’iszen aztán meg is felelt Héderváry-Khuen derekasan.
Városi főkapitánynak elhozza az ismeretlen Török Jánost, intendánsnak kinevezi Keglevichet. Mind egy-egy meglepetés. A főispánoknál pláne nemcsak merész, de szerencsés keze is van. Hertelendy, Kállay, Tallián kinevezése, mind, mind arra vall, hogy roppant élesen lát azon a kék pápaszemen keresztül. (Kár, hogy akkor mindig leteszi, mikor a saját kabinetjéről van szó.)
Ama szerencsés kinevezések közül való volt a Tabajdy Károlyé is.
A 60-as évek óta egy fiatal ügyvéd kezd feltűnni Aradon. Egyszerű család sarja, a nagyzerindi nótárius fia. Részt vesz a közügyekben, beszédeket tart, a bizottságokban erélyt fejt ki. Tehetséges, ügyes embernek van elismerve odahaza, méltányolják, főjegyzővé választják, s midőn az előbbi alispán, Nagy Sándor törvényszéki elnökké neveztetvén ki, lemond ez állásáról, a közönség Tabajdyt választja meg helyére.
Mint alispán csakhamar országos hírre tesz szert, a községek rendezésével s a magyar állameszme érdekében kifejtett lázas tevékenységével.
Tisza nem reflektálva a főispánkodó megyei családokra, a fiatal alispánt nevezi ki a megye kormányzójának 1879-ben, ugyanaz a Tisza, aki egyéb megyékben mereven látszik ragaszkodni a családi tradíciókhoz s úgyszólván a telekkönyvi tabella és a grófi címer ódonsága szerint ülteti be az egyes családokat a főispáni székekbe, nem is annyira az egyént, mint inkább a családot tekintve.
És ez onnan van, mert Tisza mindenekelőtt taktikus ember. Vannak megyék (pardon: vármegyék), ahol egy gazdag és tehetségtelen gróf nagyobb támasza lehet a kormánynak és a rendszernek, mint akár ha Bismarckot tennék oda szegényen, míg viszont vannak vármegyék, ahová okos, kemény ember kell. S Tisza éles elméje jól ismeri azokat a pontokat, hogy hová melyik szükséges – s ott aztán nem enged.
Arad megyébe ész kell. Azonfelül erély is. A nemzetiségek itt a legelevenebbek. Itt nem elég a főispánnak, hogy a mente jól álljon rajta.
Tabajdy Károly kitűnően felelt meg feladatának, nemcsak betöltötte a nehéz állást, nemcsak féken tartotta a nemzetiségeket, hanem amellett békítette is őket.
Az pedig nagy dolog és csak úgy hasznos működés, ha a főispán amellett, hogy a rendet fenntartja erős kézzel, egyszersmind munkálkodik a jövőn is, hogy majdan egy gyengébb kéz is vezethessen.
Ezt azért jegyzem meg, mert a nemzetiségi megyékben legtöbbször csak mesterséges úton, sokszor furfanggal és erőszakkal kormányozzák a megyét.
Vannak megyék, hol a főispán csak a választásokra fekteti a súlyt. Egész működése csak oda megy ki, »magyar követeket választatni«, hadd lássák ott fent (ti. Pesten), hogy minden rendben van. Pedig, dehogy van rendben. Őméltósága csak a látszatnak dolgozik. Azalatt a nemzetiségi eszme egyre jobban terjed és erősödik otthon, a községekben; sőt némelykor még némi kedvezményeket is tesz őméltósága a nemzetiségieknek, hogy a követválasztásoknál ismét azok tegyenek neki kedvezményeket. Kéz kezet mosván.
Tabajdy egyike volt azoknak a keveseknek, akik feladatuk magaslatán állva, valóságos missziót teljesítenek, mert mindig a lényeget tartják szem előtt. A szigort párosítani tudta az igazságossággal. Nem mutatott gyűlöletet a nemzetiségek iránt, nem üldözte őket, hanem csak azt üldözte és irtotta bennök, ami a magyar állameszmének meg nem felelő. Méltányos volt, hogy igazságos lehessen és békülékeny, hogy szigorát megtűrjék. Magyar iskolákat állíttatott, a nemzetiségi iskolákra éber szemekkel vigyázott. A nemzetiségi vezetőket ildomos politikával tudta megnyerni. Azon néhány év alatt, mióta Arad megye főispánságát viselte, olyan erős közszellemet teremtett, aminő ott azelőtt sohasem volt. A közigazgatást is olyan jó karba hozta, hogy első megyének kezdték tekinteni Aradot, s a legkiválóbb főispánok egyikének az egykori ügy védet úgy, hogy midőn két év előtt a belügyminiszteri államtitkári szék betöltéséről volt szó, az országos közvélemény immár az ő nevét kezdte hangoztatni e fontos állásra.
De most az egyszer nem az történt, ami különben nálunk majdnem rendszer: amint valakinek az a híre, hogy kitűnően tölti be állását – rögtön fogják, elviszik onnan egy más állásra, aminek aztán meg nem felel.
Tabajdy sehol sem lehetett fontosabb állásban, mint Arad megye élén. Sajnos, hogy az utóbbi évben súlyos betegség nehezedett a munkás, tevékeny férfiúra, s ágyba döntötte.
Betegségéről egyre aggasztóbb hírek jöttek, majd ismét javulás állott be rövid időre, mígnem beállott a katasztrófa: a java korában levő, deli férfi (1833-ban született) hosszas szenvedés után kimúlt.
Nagy veszteség ez nemcsak Arad megyének, hanem az egész országnak, mely méltán gyászolhatja a nagytehetségű férfiút, akiről csak azt tudja, hogy vele sokat vesztett, de hogy mennyit, azt még ma, munkássága delén kiszámítani sem lehet.
