EGY HALOTT
EGY HALOTT
(Egy kis hír)
Nem arról a nevezetes »egy halottról« lesz szó, akit évek előtt annyit emlegettek a muszka telegramok, hanem egy másik halottról, akinek az jutott osztályrészéül a halála után, hogy a legnagyobb közszemlére legyen kitéve, ami csak érhet egy halottat.
Ott fekszik délelőttől kezdve a Váci utca legnépesebb részében végigterülve az aszfalton: négy lába égnek meredve, feje búsan, meredten leeresztve, nagy kékes szemei kinyitva, de az élettelenség homályos hályogával bevontan.
Nagy hasa felpuffadt (affektálja a holta után, mintha jól volna lakva) lompos farka a bal lapockája alá jutott, amidőn összerogyott s onnan feketedik elé. A halál dermesztő lehelete megfagyasztotta a hullát, az élettelenség merevsége megborzongtatja a járókelők hátát. Rossz érzés egy dög mellett járni. Szaga talán még nincs, de az idegesek érzik már. Ámbár azóta alkalmasint szaga is van már.
A megboldogult, amíg élt, foglalkozására nézve komfortábli ló volt. A teljesített munka közben esett el, összerogyott, páráját kilehelte, vége volt. Szépen halt meg. Megszabadult földi terheitől.
A halál megállította a komfortáblit; azt mondta »állj meg, erre a lóra nekem van szükségem«. De a »nagy megszabadító« ahelyett, hogy ráült volna és elnyargalt volna rajta tisztelkedni dr. Gebhardthoz, »a bonorum direktorához«, ott felejtette az utcán.
A komfortáblis-kocsis sóbálvánnyá válva maradt ott és ekképp gondolkozott:
– Már most mi az ördögöt csináljak? Eddig a ló húzta a kocsit, én hajtottam a lovat, most már én fogom hazahúzni a kocsit, de engemet ki fog hajtani?
A lórul ő is megfeledkezett.
Mert a ló bőre csak két forintot ér, a hazaszállítása pedig belekerülne ötbe.
Eszerint ott maradt a ló és ott van még e percben is, midőn e sorokat írjuk. Pedig most már sötét este van.
Előkelő közönség rajzik a fényes kirakatok utcájában. Az elköltözött hű párát kíváncsi gyermekraj veszi körül, akinek tetszik, hogy szabadon végignézhetnek egy ilyen imponáló állatot, anélkül, hogy az megrúghatná őket.
Ideges hölgyek összerándulnak; a szomszéd utcák kutyái gyülekezni kezdenek és oldalogva settenkednek, bujkálnak a járókelők közt. Néha felvakkan egyik-másik. Értekezletet tartanak, hogy »ki kezdi meg?«
Igazi keleti nép. Bagdad egyik mellékutcáján éreztük magunkat Hassan Assasid kalifa idejében.
A rendőrök fel s alá járnak, futkároznak a csillogó utcában, de a ravatalon fekvő halott álmait megháborítani egyik se meri.
Valóban megható kegyelet.
Minden jel oda mutat, hogy a rendőrség három napig akarja közszemlén hagyni a megboldogult állatot, hogy a közönségnek alkalma legyen a mulandóság felett gondolkozni.
