NEMÉNYI AMBRUS
NEMÉNYI AMBRUS
Sokszor gondolkoztam a kiváló emberek életfolyásán. Mi hát fáradalmaikból, küzdelmeikből az ő tulajdonképpeni osztályrészük – in ultima analysi?
Az a nehány sor, amit a haláluk után írnak róluk. Az a nehány sor, amit ők már el sem olvasnak.
Minden pályának, bármily fényes volt is, ez a vége. Ezen keresztülmegy minden kiváló ember, aki a közügyekben dolgozott; a nagy rőföt ráteszi a közvélemény szolgája: a sajtó, s megméri betűkben és sorokban, hogy mekkora volt.
Egynek nem jut csak tíz-tizenöt sor, mert csak annyit ért a világ szemében, a másik fölvitte ötven sorig, a harmadik talán egy egész tárcát kap (a tárcánál kezdődik a nagy ember), a negyedikről három napig írnak az újságok. Vannak aztán »egész hetes« emberek. Ezek a ritka hollók már a történeleméi. Ezek a halhatatlanok. Halhatatlanok, de mégiscsak egy hetesek.
Annyira megszoktam ezzel az újságírói mértékkel járni az emberek közt, hogy mihelyt bemutatnak valakit, mindjárt az van eszemben »hány soros« az illető.
Mindezeket azért bocsátottam előre, mert olyan embert akarok bemutatni (azaz dehogy bemutatni, hiszen régibb ismerőse ő a közönségnek nálamnál), jobban mondva olyan emberről akarok fecsegni egy kicsit, aki már fölvitte egy tárcáig s akiből könnyen lehet még három napos ember is.
Dr. Neményi Ambrusról van szó, kinek rokonszenves vonásait képünk tünteti fel. Fiatal ember, 1852-ben született, még csak harmincnégy éves. És már híres író, képviselő.
– No bizony – fogják mondani a bájos olvasónők (mert tegyük fel, hogy önök bájosak) –, a Feri gróf vagy a cher Muki már huszonöt éves korában képviselő volt. Hát mi van abban?
Igaz, de gondolják meg, hogy Feri grófnak csak az ablakon kellett kihajolni a mandátumért (mert a pinceajtót kinyitni már a kasznár hajolt le), hanem Neményinek ugyancsak hosszú utat kellett tennie a péceli szegényes házikóból, ahol született, a Sándor utcai palota tanácsterméig.
Hosszú út az onnan, de hosszú utakat is könnyen lehet megfutni néha. Csak attól függ, kinek milyen paripa jut a sorstól. Némelyik egy-egy patrónus hátán lovagol, másik a véletlen gőzmozdonyán rohan. Neményinek azonban sovány csikó jutott – az írótoll; jó pára, sokat vickándozik, de nem hosszában indít, hanem fölfelé. A felhőkbe fel lehet jutni vele, de a szárazföldön nagyon csökönyös.
Ő alatta, mint ahogy a mesékben szokta tenni, megrázkódott a kis csikó és úgy vitte gazdáját, amint az akarta. Mert fényes tehetségeivel szorgalom, jó modor párosult. E harmónia eredményezte gyors feltűnését és sikereit.
A napisajtó munkásai közt csakhamar kivívta magának az első helyek egyikét. Sehol a világon nincs olyan helyén ez a »kivívta« szó, mint itt. Mert az újságíró se nem szerzi, sem nem kapja, sem nem nyeri a maga pozícióját, azt ki kell vívni. Az egy harc, de milyen harc.
Ámbár elismeri ezt a közönség is, mert a katonától azt kérdezi »hol fekszik?« a hordártól »hol áll?« a képviselőtől »hol ül?« és csak az újságírót szólítja meg azzal, hogy: »hol dolgozik?«
Korán szerencsés volt a »Pester Lloyd«-hoz bejutni, melyet Falk Miksa oly páratlan tekintélyre tudott emelni. – E lapnál nőtt meg Neményi, e sokoldalú tehetség.
Nota bene Magyarországon sok az olyan többoldalú tehetség, kikről mindig azt hiszik azok, akik egy ágban dolgoznak velök, hogy a másik ágban jelesek. Neményivel éppen ellenkezőleg történik. A szépirodalmi írók és esztétikusok mások közé számítják. Hiszen annyi sok szép tárcát írt a Lloydban, s nem ide kapcsolja-e a híres tanulmánya, a »Rabelais és kora«?
De a potitikusok hallani sem akarnak arról, hogy Neményi szépirodalmi író is lenne. Hisz már nyolc év óta írja a Lloyd vezércikkeit és egyéb alapos publicisztikai dolgozatait, melyek gyorsan növelték meg presztízsét a politikai körökben. Idevág a »Parlamenti fegyelem és tekintély« című műve. Míg úgyszólván áthidalják kettős irányban becses működését a »Kortörténelmi tanulmányok« és »A francia forradalom hírlapírói és hírlapirodalma« című, a haza határán túl is méltó figyelmet keltett munkája.
Könyveit, tanulmányait különben mindig magyarul írja. Németül csak akkor, ha valamelyik külföldi német lapban kell védelmezni a magyarokat. S ezt gyakran teszi nagy hévvel és melegséggel. E nemben való működése több mint irodalmi működés. Megannyi nagy szolgálat a nemzetnek.
Nagy sikerei, folytonosan növekvő hírneve és tekintélye nem tették elbizakodottá: míg ily tevékenységet és produkciót fejtett ki, azalatt folyton tanult, időközönként nagy tanulmányutakat tett Európa majd minden nevezetes országaiban, ahonnan, mint egyik életírója megjegyzi: rendesen megrakodva tért haza, mint a méh.
A múlt követválasztások alkalmával a szilágycsehi választókerület magyarsága dr. Neményi Ambrusra vetette szemeit s meg is választá őt képviselőjének a nemzetiségi Papp György ellen.
Azóta megnyílt a parlament ajtaja is Neményi Ambrus előtt. Nagy érdeklődéssel várta a közönség a fiatal politikus szereplésének kezdetét.
Egészen méltó volt az hozzá.
Midőn rendre úgynevezett »nagyszabású« beszédekkel köszöntöttek be a parlament új emberei, mindnyájan a csillogó irányt választva, ő egy praktikus szakkérdésben szólalt fel legelőbb, s ezzel mintegy jelezte, hogy ő nem csillogni, de használni akar.
Pedig csillogni is fog, mert az acélnak is megvan a maga fénye, mely túlragyogja a luxus-fémek zománcát.
