SZÉP ASSZONY KÖNYVE
SZÉP ASSZONY KÖNYVE
(A »Magyarok hazája«)
Sohasem voltam úgy meglepetve, mint mikor néhány héttel ennek előtte Adam asszony szép antik betűs levelét prezentálta az itteni kiadója, melyben engem kér meg, hogy a »Magyarok hazájá«-ról írt munkáját úgy szeretné, ha én fordítanám le magyar nyelvre.
Egy olyan igéző asszony kívánságát nem szokás megtagadni, nem volt bátorságom hozzá, tehát így szóltam:
– Nagyon szívesen, de kérek hozzá egy kis időt, míg megtanulok franciául.
A kiadó kedvetlen arcot vágott arra.
– Megadom az időt – felelte fanyarul. – Ma van kedd… tehát mondjuk szombatig.
– Ön gúnyolódik, uram! Mit szombatig? Hát azt gondolja, hogy én isten vagyok – törtem ki megijedve, s a lefordítás természetesen elmaradt.
Pedig nem volt igazam, mert ha Adam asszony négy-öt napi ittléte után meg tudott írni egy 231 lapra terjedő könyvet mirólunk, intézményeinkről, politikánkról, múltunkról, jelenünkről, jövőnkről, hát nekem akkor aránylag egy nyelvet megtanulni elégnek kellene lenni annyi időnek, amennyit az ember a hajó födélzetén tölt egy az Eskü tértől a Margitszigethez utazó francia nyelvmesterrel.
Valóban arra nézve, hogy ezt a könyvet egy hölgy írta, és arra nézve, hogy ez a hölgy alig töltött itt egy hetet, a »Magyarok hazája« bámulatos munka. A szellem annyi szikrája világítja meg a találó leírásokat a pusztáról és a magyar életről, éles megfigyelő tehetség erős ítélettel párosulva nyilatkozik ott, ahol viszonyainkról szól. Itt-ott egy-egy remarque-je még minket is megragad újdonságával, akik pedig a bölcsőtől a koporsóig mindig erről a hazáról beszélgetünk és gondolkozunk.
Különösen jól jellemzi a pórnépet. Van rá tehetsége, azonnal felfedezni az érdekest, s tudja azt ízléssel kidomborítva előadni. Finom és mégis erőteljes. Színekben gazdag és friss: minden sorát a rokonszenv melege eleveníti.
Hanem sok ember utazott már Magyarországon, köztük nagy államférfiak, hatalmas befolyású emberek, de azt még senki sem merte megtenni, amit Adamné, hogy itt keresztülmenve azon melegiben idegen létére hazai politikát csináljon.
Ahhoz egy asszony merészsége kellett! Mégpedig egy francia asszonyé.
Kötete végén maga is beösmeri, hogy információit függetlenségi forrásból vette.
S ez nem lett volna könyvének, a magyar kiadását tekintve baj, (a franciára nézve az is baj lett volna, mert ott nekünk legtöbbet használ a tárgyilagosság: a legmagasabb szempont), hanem az a hiba, hogy Adam asszony nem indult ki egy szempontból, hanem meglehetősen összezavarta azt, amit Apponyitól, Pázmándytól és Horváth Gyulától hallott, kik valamennyien talán nagyon is eredetiek igyekeztek lenni őelőtte.
Adam asszony könyvében mindjárt első pillanatra meglátszik, amit ő maga tapasztalt, s amit másoktól hallott.
Mindaz jó, becses, amit ő észlelt, de amit mások észleltek számára, amit, hogy úgy fejezzem ki, meg nem markolhatott (pedig ugyancsak sok befért abba az ő piciny fehér kezébe), abban eltévedt, mint járatlan úron, ködben az idegen.
Nem az olyan aprólékos dolgokról szólok, melyeknek nagy része úgyis ki lett javítva a magyar kiadásban: az olyanok sem nagy hiba, hogy az antiszemitizmus csak a Tisza elleni oppozíciónak egy neme (mert ilyen mondás itthon is megterem a vidéki kaszinókban), de szólok a ferde szempontokról, a homályos és hamisnak nyújtott összkép s az abból levezetett következtetésekről.
Aki Magyarországot e könyv után ösmeri meg, az megint egy »érdekes« országot lát (pedig elég volt már: köszönjük alássan azt az »érdekesség«-et), tele enthuziazmussal, idealizmussal, európai törekvések és ázsiai maradiság között ingadozón.
Nem vagyunk olyan jók, aminőknek minket Adam asszony festett, sem nem vagyunk olyan rosszak. Egyszóval, nem mi vagyunk azok.
Íróinknak, politikusainknak bőven osztogatja az epithetonokat, s meglepő hűséggel jellemzi néhányát, főleg a derék Apponyiról szól nagy méltánylással, aki különben teljes mértékben megérdemli, Kossuthot egy-két vonással bravúrral állítja elénk, hanem a szegény Tisza Kálmánnak bezzeg kijutott.
Őiránta igazságtalan volt a szép asszony.
Mert ha már a dolog úgy áll, hogy neki van többsége ebben az országban, hát mégiscsak az a magyar politika most, amit ő csinál. S ha arról a politikáról leszedi a keresztvizet Adam asszony, szolgálatot tesz vele talán a pártoknak itthon, de a külföld előtt nem sok becsületet nekünk, akik ezt a »tirannus«-t tűrjük a kormány élén.
De hát a könyvnek éppen ez a része mutatja, hogy a szellemes szerző dacára annak a jelentős szerepnek, melyet visz, mégis igazi nő tud maradni.
Tisza iránti lelkesedéssel jött ide. Azt mondta barátai előtt, hogy ő valóságos Bismarcknak képzeli a magyar kormányelnököt.
A fáma azt beszéli, találkozni akart vele, de Tisza visszatartotta magát az ünnepélyektől, melyekre az Adam asszony iránti hódolat adott itt alkalmat.
Innen származott a hidegség. – Innen az is, hogy a könyv kevésbé tárgyilagos, mint kellene.
Tiszáról azok, akik humorizálni szeretnek, azt híresztelték: azért nem vett részt Adamné ünneplésében, mert a burkus-szövetség iránti tekintetek kívánták tartózkodását.
De akármiért nem vett részt Tisza, mi nem tudjuk azt megóvni.
Igaz, hogy Adamné megérdemli rokonszenvünket és hódolatunkat minden tekintetben, de nem bánjuk, ha már egyszer vége szakad azon – primitív nemzeteknél szokásos – láznak, mellyel idegen nagyságokat ünnepel, s a maga nagy embereit lenézi.
Ha a magyar miniszterelnök megfordítva teszi ezt, okosan teszi.
Az az igazi. Mert idegen nagy embereket ünnepelhetnek az oláhok, meg a szerbek is, sorra szedvén a világ jeleseit, azt nem mindenki teheti. Mert nemigen telik mindenütt otthonról.
Mi azonban nem megyünk a szomszédba kérni kölcsön nagy embert. Hiszen a Hungária kellnerei talán még ma is eszik a maradékokat a Munkácsy lakomáról! No, az ilyen helyt aztán meg lehet kívánni, hogy a magyar miniszterelnök jelen legyen.
De ha nem volnának is nagy embereink, még akkor is minek elárulni a szegénységet, úgy kell tenni, mint ahogy Simonyi óbester rendelte a Párizs városán keresztül vonuló huszárainak: »Osztán ne bámészkodjanak kendtek a házakra, mert még majd azt hiszik itt, hogy otthon sohasem láttunk ekkora várost«.
*
Ahogy volt, úgy volt. A könyv megjelent, ami benne van, azt már a macska se kaparja ki onnan.
Jobb is lehetne, de elég jó így is, mert körülbelül a legjobb, legelevenebb az eddig rólunk megjelent könyvek között.
Legnagyobb hibája az, hogy a fordítása látszik lenni az eredetinek; mintha magyar toll írta volna – a választások előtt.
Fogott Adamné asszonyon a szegedi keresztvíz.
