A SZEGEDI SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA
A SZEGEDI SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA
Mit szóljak a mai estéről? Úgy tetszett nekem, hogy az »Utolsó szerelem« egy jelenkorban játszó darab; királyunk fiatalsága idejéről. Maga Nagy Lajos őfelsége ott ül kíséretével a tágas díszpáholyban; a gonosz csont, Laczkfy vajda is bizonyosan ott lesz valahol az országzászlósok között. Csak Drugeth Máriát nem találom sehol.
Egy középkori látvány élvezetét nyújtotta a mai est. Menték, kalpagok, kócsag- és sastollak mindenütt. Igen, a Nagy Lajos udvara ez, úgy hétköznapon. Az illúzió egészen teljes, csak éppen a nevek után nem kell kérdezősködnünk.
A színház sokban emlékeztet díszítésével a budapesti népszínházra, de az elrendezés célszerűbb. A nagy csillár vakító fényt szór szét az ünnepi arcokra. A közönségnek csak az a baja, hogy nincs közötte elegendő hölgy. Virágtalan mező! Marcona arcú városi atyák ülik el jobbadán a helyeket, olyanok, kik még nem láttak soha királyt és színi előadást.
A rózsabimbók legalább ott voltak egy csomóban a Szabados »Prológ«-ja alatt a színpadon, hanem a szegedi rózsákból sokakat kellett nélkülözni. Pedig a »menyecske ábrázatok« talán jobban érdekelték volna a főfő dignitáriusokat és különféle rendű és rangú vendégeket, lévén azok már többnyire túl a »versírás korszakán«.
A földszinten csupa férfiak ültek: a földszinti páholyokban az előkelő küldöttségek, köztük a Kisfaludy Társaság; az Akadémia az első emeleti legnagyobb páholyt kapta.
A Csanád megyei küldöttség volt a legérdekesebb, mert a király a kihallgatáson alkalmasint nagyon megkeserítette őket, így szólván:
Üdvözlöm önöket székhelyükön.
*
De kezdjük a nevezetes színházi est történetét elejéről.
A király pont fél nyolckor jelent meg nagy éljenriadás közt Tisza Lajossal, ki balján foglalt helyet, a jobboldali helyet a miniszterelnöknek hagyván, ki legott átjött a szomszéd páholyból, s a két Tisza egész végig ott maradt mellette. Őfelsége érdeklődve nézegette a terem díszítéseit. Élénken kérdezősködött minden iránt a kir. biztostól.
A prológnak a királyra vonatkozó célzatait több ízben szakítá meg viharos éljen, amikor is egyszerre felugrálnak a rendek, a karok, csatok csörömpöltek, s mennydörögve hangzott a moriamur… vagyis csak az éljen.
A Prolog egy szívből átérzett költői mű, méltó az ünnepélyes alkalomhoz.
A király szobrát megkoszorúzó fehér ruhába öltözött hajadonok leírhatlan hatást tettek, s maga őfelsége is láthatólag meg volt hatva, sietve vivén szemeihez a látcsövet, hogy könnyhullatása ne látszassék…
Jó kis dolog volt, habár tán fölösleges is a Pósa költeménye.
Utána Dóczi darabja jött. Csak az első felvonást látva, nem szólhatunk a műről, de gyönyörű versezete, melyet nagyon is csilingeltettek a kissé gyenge színészek, pompásan mulattatta a közönséget. Mikor a király eltávozott, így szólt az előcsarnokban álló színigazgatóhoz: »Nagyon jó volt!« Hanem egy gyenge előadást talán még királyi szóval sem lehet jóvátenni.
*
Az eső egész nap permetezett, a fogatok nagy keresletnek örvendenek. (Jobb most itt kocsisnak lenni, mint úrnak.) Az előadás után eleven képet nyújtott a zsibongás, a hazaérkezés prózája a sok poézis után.
Szeged nemcsak szebb lett, mint volt, hanem okosabb is. Nagy tapintattal van rendezve minden, s az úgyszólván udvari ceremóniák oly diszkrét alakban folynak le, mintha örökké abban gyakorolta volna magát a cívis város, hogy királyi vendégei legyenek. Íróink jól érezik magukat, szívesen látják őket. Jókait és Falkot ma a bevonuláskor mindenütt éljenezte a közönség.
