A SZEGEDI DUGONICS-KÖR
A SZEGEDI DUGONICS-KÖR
Egyszer – úgy beszélik – Trefort így nyilatkozott volna, mikor a harmadik egyetem tengerikígyóját a nyaka köré kezdték tekerni azok, akik Szegednek gibickednek:
– Szeged nem arra való város, még könyvtára sincs.
Erre aztán megsegítette az isten Szegedet, lett olyan könyvtára, hogy kiállja a versenyt az ország akármelyik bibliotékájával.
Mikor meglett a könyvtár, Trefortnak előhozták.
– No, kegyelmes uram, van már Szegednek is könyvtára, különb, mint a pozsonyiaknak.
Trefort kelletlenül megvakarta az orrát.
– Nem ér az semmit. A könyvtár csak hideg betű. Megeszi azt a penész. Nem látok Szegeden semmi érdeklődést az irodalom és tudományok iránt. Pozsonyban mégis kiüti magát. Avagy nem virágzik-e a Toldy Kör?
Ezek ellen se lehetett szólni semmit.
Azért esik nekünk jól mindnyájunknak, hogy most rájöttek arra a gondolatra (amiben főleg nagy érdeme van a derék Reizner Jánosnak, a Somogyi könyvtár széles tudományú igazgatójának) megalakítani a »Dugonics-kört«.
Ezzel most már mindene van Szegednek, ami Pozsonynak, kivévén Krexelhuber Tobiása. No de ebbe talán nem szerelmes Trefort, de ha igen, akkor is csak titkos szerelem: nyilvánosan nem lehet belefogódzni.
A vidéki irodalmi és tudományos körökre, Pesten, hol az Akadémia és a Kisfaludy Társaság székel a maga arisztokratikus gőgösségében, gúnnyal szoktak lenézni, pedig éppenséggel nincs igazuk, mert ezek a körök ott, ahol megalakulnak is, rendesen kevés tekintélynek örvendenek, bő anyagot nyújtva a fővárosi sajtó közvetlen érintkezése folytán úgyszólván a központtal élő publikumnak a csipkelődésre. Tekintélyüket nagy fáradsággal kell megszerezniök. Annál is inkább utalva volnának a pesti előkelő társulatok támogatására, ahelyett, hogy itt lankasztó mellőzéssel találkozzanak.
Hiszen az ilyen vidéki körök adhatnak egykor nagyobb lendületet az irodalomnak és tudománynak: ezek folyton szélesedő gyűrűben ragadhatják magukkal a közönség intelligensebb rétegeit, melynek egy része talán csak azért nem szórakozik a nemesebb irányban, mert senki sincs a közelben, aki ráterelje. Én sohase ittam volna életemben teát, ha valaki rá nem vesz először és meg nem kóstoltatja velem ez utálatos sárga folyadékot. S ma a legszenvedélyesebb teaivó vagyok.
A vidéki körök éppen olyanok, mint a kisebb vizek: szépek ott, ahol vannak, sőt imponálnak is annak, aki még nagyobbakat nem látott, de a végeredmény az, hogy a nagyobb vizekbe folynak. Ha a vizek érezni tudnának, jót állok érte, hogy a nagy vizek nem becsmérelnék a kisebbeket, ahonnan anyagukat nyerik, hanem szeretettel figyelnék folyásukat.
Miért nem teszi ezt az Akadémia és a Kisfaludy Társaság is, miért hogy nem a közönnyel szigeteli el magát tőlük, s ezáltal megbénítja azokat úgy, hogy csak félmunkát teljesíthessenek?
Jók ezek a körök. Nekik nem jut a dicsőség, csak a munka. A dicsőséget egészen ideadják. Ők csak dolgozni akarnak emezek érdekében. Nem szabad ezeket lenézni.
De ha nem tekintenők is a szellemi eredményeket (mert igaz, hogy egy vidéki városban, Marosvásárhelyt is, ahol a Kemény Zsigmond társaság működik, nehéz valami különös szellemi eredményeket közvetlenül elérni), sőt ha mellőzzük azt a megbecsülhetlen propagandát, amit a közönségben szereznek (mert több újonc jön össze, ha ezer káplár toboroz, mintha csak száz káplár), akkor se feledjük azon úgyszólván testőri szolgálatokat, amit az irodalom és tudománynak tehetnek!
Lám, Pozsonyban is jó volt most a Toldy Kör, mely a Petőfi Társaságot fogadta, s irodalmi ünnepélyét előkészítette. E kör nélkül nem lett volna az se olyan fényes, se hatásában olyan eredményező.
Az egyik szegedi lap méltán panaszkodik, hogy a fővárosi sajtó s ennek munkásai, írók és tudósok közönnyel nézik az ő szervezkedésüket, mely annyi nehézséggel jár, s melynek úgyszólván harmatja lenne a bíztatás és a buzdító szó.
Ez azonban ne keserítse el a szegedieket.
Jó útra léptek. A saját városuk jövője, s mai fénye követeli, hogy e kört megalapítsák. A közöny ne bántsa őket. Az csak a gyengéket zsibbasztja. Ne azért igyekezzenek szövetkezni a nemes kulturális törekvésekre, hogy ezek itt dicsérjék, hanem azért, mert erre a szövetkezésre szükség van. Szeged nagy missziójában – melyben az egész nemzet hisz ma – szép szerep vár a »Dugonics kör«-re. Kár volna azt a szerepet elejteni.
