A MINISZTERELNÖK FLEGMÁJA
A MINISZTERELNÖK FLEGMÁJA
Tisza Kálmán tudvalevőleg szalmaözvegy jelenleg, s odajár enni, amikor itt tartózkodik, a »Deák asztal«-hoz az »Angol királynő«-be, hol Csernátony, Horváth Gyula, Péchy Tamás, gr. Gyürky Ábrahám, Jekelfalussy s több mások képezik társaságát.
A közelmúlt napokban a legkeményebb nap virradt fel a miniszterelnökre. Reggeltől fogva jöttek a rossz hírek. A zágrábi helyzet kétségbeejtő kezdett lenni nemcsak Zágrábban, hanem még Bécsben is. A bán megtagadta az engedelmességet ott, s ennek a szálait kutató elmék és ijedt emberek elvitték egész Bécsig. Aminthogy talán odáig is értek.
Itthon a sajtó kezdte elveszteni a lélekjelenlétét. S azonfelül sürgöny sürgönyt ért az ország minden részeiben kiütödő zavargásokról. Jekelfalussy alig győzte felbontogatni.
A tanácsurak minden új hírnél összenéztek: »Átkozott mulatság készül!« Azután a miniszterelnök arcát vizsgálták aggodalommal. Azon bizony nem látszott semmi. A kék pápaszem mindent eltakart.
Tisza keveset beszélt az ebéd alatt; egy-egy észrevételt tett erre is arra is, de úgy látszott, mintha szórakozott lenne. – Amint a feketekávét megitta, szokása ellenére rögtön felkelt.
– Hova sietsz, kegyelmes uram?
– Egy kis olvasnivalóm van – szólt –, az visz oly gyorsan haza.
De a visszamaradt urak azután találgatták, mi lehet az a »kis olvasnivaló«. Bizonyosan a közjogi kapcsot tanulmányozza Magyar- és Horvátország között. Vagy ki tudja. Ezer baja van annak most szegénynek. Egész természetes, hogy egyedül akar lenni a lelke háborodásaival! Mert hát nagy próba most a miniszterelnökség.
Így gondolkoztak, mondom, s mikor kevés vártatva egy kétségbeejtően sürgős telegramot kapott Jekelfalussy, amit nyomban közölnie kellett Tiszával, azt tanácsolták neki: »Ne háborgasd, nagyon fontos dolgai lehetnek most annak, hogy úgy elment«.
De Jekelfalussy mégiscsak elszánta magát, hogy felkeresi a sürgönnyel.
Tisza a szobájában feküdt hanyatt a díványon, mikor belépett, s egy könyvet olvasott nagy figyelemmel. Lábujjhegyen ment be, s nem mert szólni, csak megállott az ajtónál.
Tisza véletlenül felpillantott, s észrevette, hogy ott áll:
– No, mi történt? – kérdé közömbösen föl sem pillantva. – Megint zsidóüldözés?
– Igen, kegyelmes uram, megint agyonlőttek két keresztényt.
– Minélfogva?…
– Minélfogva nagyobb katonai védelmet kérnek a zsidók.
– Ühüm!
És olvasott tovább.
Jézus Mária, mit olvashat ez most olyan fontosat? A derék Jekelfalussyt majd megölte a kíváncsiság. Illegett-billegett, s mikor a miniszterelnök legjobban elmélyedt, ruganyosan aláhajlott őméltósága (mert egy jó rendőrnek tudni kell mindent), hogy legalább a címét lássa a könyvnek. Hátha ebből egyszerre kiokoskodik a helyzet iránt.
Tisza észrevette a Jekelfalussy szándékát, s összehajtva kissé a könyvet, udvariasan elémutatta a címet:
– Ez biz a Bánóczi könyve Kisfaludyról. Rendkívül érdekes. Nem olvastad még? Ajánlom neked is. Pompás korfestés van benne. Az ember le nem tudja tenni, ha belefogott. Ma az ebédemet is megrövidítettem miatta. Némely hiányok ugyan vannak benne, de egészben mégis szép. Ejnye de kár, hogy nem olvastad.
– Mit tegyek, kegyelmes uram, a sürgönnyel?
– Tedd zsebre, s azután olvasd el egy év múlva megint.
– Hát Zágrábbal mit teszünk, kegyelmes uram?
– Katonabiztost küldünk nekik.
– Nem jobb volna inkább valami magyar ember?
– Nos persze. Ti tudom azt szeretnétek, ha legott rohanna Zágrábba negyvenezer katona, s ha Recsky Bandi vezetné!
Jekelfalussy elmosolyodott.
– Hiszen tulajdonképpen – dörmögé Tisza –, én sem bánnám… Hanem eredj, most hagyj békét… olvasni akarok.
Jekelfalussy távozott, még egy pillantást vetett a könyvre, s ezzel csakugyan kiokosodott a helyzet iránt.
