APRÓSÁGOK A MAI ÜLÉSBŐL
APRÓSÁGOK A MAI ÜLÉSBŐL
[okt. 11.]
Nem minden végződik oly szépen, ahogy kezdődött.
A parlament elhatározta, hogy koszorút tesz a nemzet nagy költőjének, Petőfinek a szobrára.
Ez hát neki a legnagyobb elégtétel.
S lelkes volt minden ember arca, amikor ezt kimondták. A fényes szellem mintha megjelent volna a teremben. Mintha suhogását hallanók.
Csend lett egy percig. Mindenki érezte, hogy hol van…
Hanem el is felejtette azután mindenki…
*
Ónody kitűnő piros színben volt. Attól a sok kotlettől, amit azóta megevett, amióta el volt tűnve.
Istóczy sápadt kissé és izgatott – mint ahogy a vezérek szoktak háború idején.
Sok mindenféle tapasztalással vannak tele – a külföldről.
Istóczy egy képet is hozott magával, melyet kedvteléssel s az amatőr szenvedélyességével mutatott a szörnyülköző honatyáknak.
Egy lány van lepingálva rajta élénk szemekkel, amint hanyatt fekszik, s a sakterek, akik lefogták, nyakát metszik meg, melyből patakban csurog a vér egy rituális edénybe.
– Jó, hogy elhoztad! – mondják neki. – Okos emberek vagytok. Festményekkel csináljátok a hangulatot. Ez egy új parlamenti iskola. Aki ezentúl az adóemelés ellen fog szólani, az ellenzékről, megfestet egy megegzekvált családot s kézről-kézre adja a ház tagjainak. A Rohonczy pedig lefotografíroztatja Szapáryt, könnyezve az üres kassza előtt… A sok beszéd fölösleges lesz… A képek fognak kapacitálni, amelyik tudniillik jobban hat…
– Nem kell viccelni – mondja félharaggal Istóczy –, ez nem tréfadolog… A kép egy híres olajfestmény után van csinálva…
– Micsoda? Hát nem természet után? – kérdé Szalay Imre, naivul. Mert ma mindenki interpellált, beszélni csupán Szalay beszélt.
*
Mikor Tisza beszélt, odalép hozzá a teremőr s valamit súg a fülébe, mire Tisza látszólag elsápadt.
– Szeretném tudni – mondja valaki az írói karzaton –, hogy ugyan mit mondhatott neki?
– Semmi különöset – jegyzé meg ott egy irígy poétánk –, alkalmasint azt kérdezte tőle: prenumerált-e már a Komócsy költeményeire?
*
Maholnap minden képviselőnek lesz már egy »saját külön kérdése« is. Rohonczy Gida még mindig a Hieronymi dolgán nyargalászva interpellált, – végül azonban, midőn fölvette a sablon-kérdést, hogy:
…Mindezeknél fogva, kérdem a miniszterelnök úrtól…
Hátulról súgják:
– Hogy hova lett Solymosi Eszter?
Zavarodottan utána mondja:
– Hogy hova lett… azaz, hogy szándékozik-e, stb.
Ha hirtelen észre nem veszi magát, ővele is megtörtént volna véletlenül az a csoda, ami Péchyvel, hogy viccet mond.
