A TISZTELT HÁZBÓL [okt. 11.]
A TISZTELT HÁZBÓL [okt. 11.]
Karcolat –
[okt. 11.]
A vallásháború lángjai lobogtak ma fel. Simonyi Iván és Ónody Géza ugyanis alágyújtották a »snellzíder«-t – de a víz nem bírt valami nagyon felforrni.
A mai gyűlés már régóta várt napja azoknak, akik felette unják magukat. A minden rendű és rangú karzatok egészen megteltek, s kivált az írói karzat, hol a »leendő ház« mond kemény ítéleteket az »ideiglenes ház«-ról.
Az ég felhősnek látszott. Mindenki várta a villámokat. Pauler összeráncolt homlokkal, szemlesütve ült székén. Wahrmann fumigativ arcot vágva a világ folyása ellenében, úgy tett, mint akit semmi sem érdekel. Ő rettenetesen közönyös. Kemény Gábor elmerengve motyogta:
»Milyen idők! Milyen idők!…
Tisza pislogott és jegyezett. Jókai Móricz Palyával diskurált, Tisza Lajos veres nyakkendőt kötött. Horváth Gyula nagyító üveget tapasztott a szeméhez s azon keresztül nézte nagy figyelemmel Simonyit, mint ahogy a rovart szokás. Ez a superlativus a mamelukságban!
Láng Lajos odahúzódott egészen a miniszterelnök háta mögé, hogy az az imparlamentáris megjegyzéseit neki mondhassa el. Lévén ő olyan, mint a szerkesztői papír-kosár, mely a kiadhatlan dolgokat fölszedi.
Ki hitte volna mindezen előjelek mellett, hogy ennek az ülésnek az lesz a legérdekesebb része, amit Szalay Imre fog közbe-közbekiáltani.
Jegyző olvassa a bejelentett tárgyak között:
…Hegedűs Sándor interpellációja a honalapítás tárgyában.
– Megszűnt! – kiáltja Szalay Imre.
– Mi? – kérdik. – Az interpelláció?
– Ej dehogy! A »Hon«.
*
Simonyi Iván egyhangú szónok. Csak valamivel beszél sebesebben Szana Tamásnál. Hanem azért ki lehet sejteni, hogy a pozsonyi statárium ellen beszél s a Mocsáryéhoz hasonló interpellációt ad be.
Türelmetlenül hallgatják. Csak a főrendek karzatán ül egypár öreg mágnás azok közül, akik még kalodában tartották a zsidót valamikor, ha megharagudtak rá. Ezek a legháládatosabb publikuma. Önkéntelenül bólint egyik-egyik a fejével.
Mikor Simonyi bevégzé beszédét, néma csend lesz, senki sem hallat sem tetszést, sem nemtetszést.
Szalay felhasználja a nyomott hangulatot s közbeszól:
– Zajos helyeslés!
Nagy taktikával arra számított, hogy valamelyik szórakozott gyorsíró odajegyzi a beszéd után zárjelekbe.
*
Élénk nyüzsgés támad a hölgy-karzaton. Csend lesz lent a házban is. Ónody állott fel. Csinos fiatal ember, eléggé rokonszenves hangorgánummal. Valami paksaméta fehérlik előtte messziről.
Általános a vélemény, hogy magával hozta s be fogja mutatni az Eszter arcképét. (Másképp ki sem magyarázható, miért van itt az ülésen Odescalchy Gyula.)
Nyugodtan beszél, de rosszul. Igazi rituális gyilkosságot követ el a grammatikán és a jogi terminus technikusokon. Ami különben, úgy látszik, nem az ő hibája, mert írásból olvassa a beszédét, s ha ott jól volna, ő is jól mondaná… Egyébiránt okosan van kigondolva a dolog. Kiviláglik belőle, hogy a zsidók be akarják záratni Baryt a vizsgálóbírót, a keresztények pedig be akarják záratni Havast, az ügyészt. Tiszta dolog ez nagyon. (Hanem ki bíráskodnék akkor a vádlottak fölött?) Vádolja bűnrészességgel Kozmát – ki lent jártában kíváncsi volt arra, hogy miért nem ütötték agyon az eszláriak az ottani zsidókat, s ki átnézi, hogy hamis tanúzások kieszközlésére történnek kísérletek. Interpellálja Paulert, mit szándékozik tenni.
Hiszen, ha ő azt tudná…
De bezzeg tud ám Csernátony mindent. Fesztelenül gesztikulál s causerie alakban cseveg. Az »apróságok apjá«-hoz ez a stílus illik legjobban. Nagy elszántsággal dobja magát oda a népszerűtlenség karjaiba s egy-két éles kardcsapást ejtve ellenfelein, leül, mert – azt mondja – nincsen leírva a beszédje.
Most Tisza jön. Hát ki is jönne más? Furfangos praktikával meghömpölygeti a zsidó-kérdést, megeregeti frázisait s aztán ráerőszakolja az egész szélső baloldalra, mintha »pártkérdés« lenne.
S ezzel népszerűtleníti ugyan a függetlenségi pártot a zsidók előtt – de a zsidóügynek a nyakába odavarr egy egész pártot.
S a zsidók mégis azt hiszik, hogy oltja a tüzet, nem azt, hogy neveli.
*
Csernátony mondotta, hogy a zsidókérdést nemsokára el fogja fújni a közvélemény.
– Nagy tüdő kellene ahhoz – vág közbe Szalay Imre.
Tisza talán ezért beszélt ma halkabban a szokottnál.
Péchy Tamás úr ma nagyon élénk hangulatban volt.
Ónodyt a »garázdálkodás« szónál megrótta. Megtudtuk tehát, hogy az imparlamentár is.
Csernátonyt azonban az »ostobáskodás« szónál meg nem rótta, miből csak azt lehet következtetni, hogy az elnök úr vagy nem tud jól magyarul, lévén ő úgyis tót ember, »nás cslovek« – vagy pedig azt, hogy az ostobáskodást a parlamentbe valónak találja.
