A TISZTELT HÁZBÓL [okt. 13.]
A TISZTELT HÁZBÓL [okt. 13.]
– Karcolat –
[okt. 13.]
Történt alkalmasint még a bronzkorszak előtt, mikor még a madarak is tudtak beszélni, s nem most, mikor már az országgyűlési szónokok se tudnak. Történt, mondom, hogy egy hiszékeny ember fülemilét fogott, mire a fülemile így szólt hozzá érzékeny, kérő hangon: Ne bánts, jó ember, eressz el; mi hasznod belőlem, ha megölsz? sülve keveset érek – így legalább adok neked két jó tanácsot, ha szabadon engedsz…
– Jól van, tehát mondd el tanácsaidat.
– Hát legelőször is: »Ne higgy a lehetetlenben!« Másodszor pedig: »Ami egyszer elveszett, azt ne kutasd.« Fogadd meg ezt, jó ember, s hidd el, boldogulni fogsz pályádon.
Az ember megígérte, hogy szót fogad s eleresztette a madarat.
Az vígan felszállt s röptében csúfondárosan csipogta:
– De nagy bolond voltál, hogy eleresztettél; egy akkora gyémánt van a gyomromban, mint egy lúdtojás.
Erre a mi emberünk sajnálkozva vakarta meg a fejét s nekiindult lihegve, fuldokolva a repülő madár után, de az hol előtte, hol utána járt mindig, azonban úgy, hogy meg ne foghassa.
– Ej, ej – szólalt meg végre. – Hát így fogadtad meg a tanácsomat? Nem mondtam-e én neked, ne higgy a lehetetlenben. Nos, hát nem lehetetlenség-e az, te balgatag, hogy egy akkora gyémánt legyen a gyomromban, mint egy lúdtojás, mikor én magam is kisebb vagyok? Aztán nem mondtam-e azt is, hogy ami egyszer elveszett, azt ne keresd… én már elvesztem, engem már el nem fogsz, s ha kergetsz, legfeljebb valami mocsárba csallak magam után…
Rohonczy valószínűleg sohase hallotta ezt a bronzkorszak előtti történetet… mert különben nem kergetné a jómadarakat, akik a gyémántot elnyelték s akik lőtávolon kívül vannak már azóta…. kivált nem kergetné az »úgy hallom«, »azt mondják« s több efféle után.
A Ház ma is népesebb volt a szokottnál. A Rohonczy-ügyet ugyan másodrendűvé degradálta a zsidóügy, hanem hiszen akad még meghallgatója… Szép asszonyok a karzaton, nem annyira a Rohonczy-ügy, mint inkább a Rohonczy kedvéért ülik meg az első sor székeit. A Ház tagjai sietnek elfoglalni a legjobb helyeket. A legjobb helyek most a kormányelnök tájékán vannak, mert a mai torna hősei Tisza és Rohonczy közel ülnek egymáshoz… talán ma utoljára. Ónody tetszeleg magának abban, hogy szinte átül a kormánypártra s Falknak közvetlen szomszédságában foglal helyet. Szalay Imre gyanúsító tekinteteket vet rá helyéről…
A vízi biztosok: Tisza Lajos, Horváth Gyula zordonan könyökölnek a padban, mialatt Tisza Kálmán monoton hangon felel a múltkori interpellációra.
Úgy tesz a tárggyal, mint a budapesti tűzoltók, – hogy nekiszegezi a vízipuskáját azoknak a helyeknek, amik úgysem éghetnek el. Beszél, hallgatják. Néhány kisebb rakétát is előszed: ismeretesek ezek már mind. Szólásszabadság, képviselői jogok. Azokat elhelyezi ügyesen a maguk helyeire, mint az ügyes masamód a máslikat. Megtapsolják.
Hanem iszen nem hagyja ezt annyiban Rohonczy… Látszik, hogy nagy dolgokra készül. Tömérdek jegyzet van előtte. Az a bűnügy.
Csinos fiú és snájdig ember. Úgy néz ki, mintha éppen csak az imént szállt volna le a lóról. Rosszul beszél, idegenszerű és kellemetlen a kiejtése, amely úgy látszik a magyarok előtt, hogy tótos, hanem tulajdonképpen csak arisztokratikus.
Behunyjuk szemeinket, mintha a szendergés venne elő a száraz, szaggatott s tökéletesen rugalmatlan előadás alatt. Behunyjuk szemeinket s elfelejtjük, hogy a Házban vagyunk. Azt hisszük, a szérűn beszél valaki a cséplőknek, rettenetes visszaélésekről unalmas dolgokat, melyekbe mindig az »én« van bekeverve.
Mond sok magvas dolgot is, de ügyetlenül… A komikus forma, amelyben elmondja, elveszi élüket. Látjuk úszni az igazságot a tó tetején, de annyi a fölösleges lé, hogy szinte ki sem lehet venni…
Tisza úgy érzi magát, mintha valaki pávatollal csiklandozna az orra alatt s jóformán kéjes érzés ez neki, kellemesen mélyed bele egy röpirat olvasásába, – hanem erre aztán Rohonczy megfordítja a pávatollat s a vastagabb végével kezdi szurkálni. Tisza mindinkább izgatottabb lesz. Már-már bosszankodni kezd. Dühösen jegyezi fel észrevételeit papírra.
De Rohonczy okosan csinálja, addig beszél, míg a Tisza haragja lelohad, a Ház tagjai megéheznek, s még a karzat egy része is megunja magát. Valóban sokáig kellett várni a csattanós poénre, hogy a parlament méltósága csak akkor lesz megőrizve, ha Tisza Kálmán elhagyja helyét.
Ez már mégis sok. Az ellenzék oda van örömében. Éppen elegendő ma a Tisza nevenapjára.
Az öreg feláll. Pislog egyet előbb s azután mint Saturnus megeszi ezt a rossz fiát s kidobja a hajóból – mely a szegedi szádfalban sem akadt fel. A hajó úszni fog az édes vizek felé tovább is… Rohonczy pedig kitétetett a szárazra: hanem iszen méltóbb hely is ez hozzá: mert a maga lábán szeret járni.
