APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
– nov. 25.
Simor kontra Haynald volt ma a napirenden. S a régi hagyományok fölelevenítésével, mikor az egyház nagyjai fejükön sisakkal, mellükön páncélinggel, kezükben karddal álltak ki a csatasíkra: a bíboros két főpap is vasban jelent meg az arénán. Vas-útban tudniillik.
A dolog facitja az, hogy minekutána Kalocsa is kapott szárnyvasutat: dukál Esztergomnak is. Mert az mégis erős vétség lenne a hierarchiai szubordináció ellen, hogy az ország második főpapjának legyen vasútja, első főpapjának pedig ne legyen.
Ennélfogva Horánszky Nándor amellett plaidiroz, hogy micsoda dolog az, a legrövidebb kurtavassal csatolni Bécshez Budapestet, Bián, Bicskén, Tatán keresztül Szőnynek, mikor már úgyis annyi látható és láthatatlan füzérekkel van hozzákapcsolva, – legalább hosszabb legyen az a lánc vagy tizenhét kilóméterrel s haladjon szépen a Duna mellett Esztergomnak, azt kívánja a szimmetria is, levén a Duna közvetlen balpartján úgyis vasút, illő tehát, hogy közvetlenül a jobb parton is legyen.
De ha már olyan erőnek erejével ellenzik a hármas paralelszalagot, t.i. magát a Dunát, az osztrák vaspálya jelenlegi vonalát és az általa javallottat: legalább egy szárnyvonalat csináljanak a buda-szőnyi vonalhoz Esztergomnak, mert ott a prímás és ott a kőszén.
Kemény Gábor meg is ígérte, hogy módját ejti ennek a dolognak. Hogy mikor? azt nem tudja uram de tudta helyette Németh Albert, hogy »majd úgy a választások előtt.
A közlekedésügy miniszterének nyilatkozatára Tisza is ráadván a szentesítő klauzulát – ami nélkül miniszteri nyilatkozat nem ér egy fakovát –, a ház megnyugodott, s át lehetett térni a – tejbe-rizskására.
*
Azaz hogy egy kis appetitórium következett előbb.
A kérvényi bizottság jelentését terjeszté elé az előadó Berzeviczy Albert. A kérvényi bizottság, természetesen, indokoltnak találta, hogy a belügyminiszter az egri érseki nyomdában készült zsidóellenes nyomtatványokat, minők »A tisza-eszlári vértanú leány és az ó-hitű zsidók«, az »Esztergom« című lap néhány számát s holmi fölragasztásra szánt apró tömpölyöket – ahogy a nép a stemplit nevezi –, melyek épületes jelszavakkal és verseményekkel vannak ellátva, rendőrileg lefoglaltatott. Ezt a fölfogást tolmácsolta most Berzeviczy.
De Polónyi Géza a szélsőbalon nem így gondolkozott. A kérvényi bizottságban benyújtott egy kilenc rőfös ellenvéleményt, melyben nyomról-nyomra kimutatja, hogy amit a belügyminiszter ez esetben csinált, az olyan tökéletes törvénysértés, hogy esztergályozni se lehetne jobbat. Az 1848-i sajtótörvény csak a sajtó-bírónak adja meg a jogot, hogy valamely nyomtatványt lefoglalhasson. Ítélet kell ahhoz, nem megy az csak úgy hűbelebalázs módjára; mert itt nagy principium forog szóban, a sajtószabadság. A belügyminiszter abban a közösügyes taposó-malomban jól megtanult taposni, mert a sajtószabadságot, a minden más szabadságok biztosítékát taposta meg. Mit tudja ő, hogy mi volt azokban a lefoglalt nyomtatványokban. Lehet, hogy biz azokban sok csúnya, gonosz, veszedelmes dolog volt. De hisz a sajtótörvény az ilyenekre is megadja az orvosszert; mért nem alkalmazta azt a kormány?
Polónyi szépen, hevesen, tűzzel beszélt. Elmondta, hogy akik ezt a mi sajtótörvényünket csinálták, azok közül már csak az egy Kossuth Lajos él. Batthyány Lajos, Eötvös József, Szemere Bertalan, Deák Ferenc stb. közöttünk nyugosszák a boldogok álmát.
Ezt azonban Lükő Géza nem hagyta szó nélkül.
– Itt közöttünk – úgymond – senki sem aluszik, kivéve az egy – Göndöcs Benedeket.
*
A Polónyi beszédének voltak igen ügyes részei. Ilyen volt, például az, ahol fejtegette, hogy a zsidóellenes zavargásoknak oka nem azokban a lefoglalt röpiratokban rejlik; de igenis ott rejlik abban a propagandában, melyet a miniszterelnök oly sokáig engedett pártjában burjánozni, míg az mély gyökeret vert, s elterjeszté terebélyes koronáját, s Tiszának csak akkor jutott eszébe föllépni ellene, mikor már az egésznek az ellenzék nyakába vélte varrhatni az ódiumát. Odáig melengette, ápolgatta.
Tisza elég röviden válaszolt. No bizony – úgymond –, hát lefoglaltak egy-két nyomtatványt; de máskülönben senkinek sem lett semmi baja.
Hát hisz nem is kellene egyéb, mint hogy egyúttal föl is akasztatott volna vagy egy tucat embert – rendeleti úton, a Ház utólagos jóváhagyása reményében: Mert arról nincs kétség, hogy a többség ez esetben se tagadta volna azt meg tőle – olyan csekélység miatt.
*
A nagy Győzőt is volt alkalmunk hallani: Istóczyt.
Mit? még arra mer hivatkozni a kormány, hogy a salus reipublicae suprema lex? Az ám, az ángyuk térgye! Nem a salus reipublicae, a salus judeorum tinálatok a suprema lex! Ha a kormány magaslatán állana a föladatának, nem azt az egynehány antiszemita füzetecskét, de a zsidó és a zsidók szolgálatában álló sajtót üldözné. Miért nem jutott a kormánynak eszébe üldözni az Ubryk Borbáláról szóló rongyfüzeteket, amikben olyan alaposan van letéve a katolikus vallás?
Az meg már egyenesen ostobaság, amit a szélsőbal mível. Rosszallását fejezni ki a kormány eljárásának, hogy némely nyomtatványt szimpliciter konfiskált; de egyúttal azt mondani, hogy azok a nyomtatványok azt megérdemelték… Hol itt a logika?
Őneki egészen más, határozottabb határozati javaslata van. Ugyanis mondja ki a Ház, hogy a zsidók elleni elkeseredés nem az antiszemita sajtóból, de a zsidók visszaéléseiből következik, s intézkedjék, hogy a zsidók kellő korlátok közé szoríttassanak.
Ez aztán legalább radikális kúra lesz.
*
Denique addig-addig disputáltunk, míg egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy ránk virradt a két óra.
A vita koránt sincs még befejezve. Beszélni fognak még sokan, köztük Szederkényi, Irányi, Szilágyi Dezső.
A tejbekása pedig holnapra marad, mert Pauler is kikopott az időből s föl nem tálalhatta a kis Mezeinek, aki pedig már egy hét óta se nem eszik, se nem iszik erre a jó falatra vártában.
*
A folyosókon is antiszemita szellemmel volt tele a levegő.
Meszlényi Lajos, a szélsőbal fejérmegyei új akvizíciója röpített szárnyra egy adomát. A »Bolond Istók« sokat adna érte, ha ő közölhetné először – illusztrálva. No, de az ilyenekben nincs kollegialitás, s mi vérző szívvel ugyan, de kénytelenek vagyunk őt megelőzni vele.
A vaáli kocsma előtt megáll egy bicskei fuvaros s belép az ivóba. Azaz belépne, de alig tudja hová tenni a lábát; ott hemzseg a földön sűrűn vagy kilenc darab apró gyerek, mint a macskakölyök.
– Ajnye, Dávid szomszéd – kérdi a korcsmárostól –, e mind a maga gyereke?
– Mind biz a, János gazda.
– Derék! Aztán – mind meghagyja?
