A HÁZBÓL [okt. 5.]
A HÁZBÓL [okt. 5.]
– Karcolat az első ülésről –
[okt. 5.]
Ijedős természetű emberek meg mertek volna esküdni rá, hogy az országgyűlés középső ülésszaka legalábbis olyan fortissimo accorddal fog megújulni, mint valami kiállításos Wagner-opera. Már a szerepeket is kiosztották elképzelt partiturájokban s tudták, ki fújja majd a nagy bombardont, ki mennydörög a nagy dobon s ki fogja csattogtatni a réztányérokat, rémületére minden állatoknak, melyek ma még a század elején divatos szerelmes trubadúr nóta szerint alusznak talán.
Voltak, kiket odáig ragadt a fantáziájuk, hogy már előre látták, mint üt be az országház csak az imént restaurált üvegpadlásába egyszerre négy istennyila, mindjárt a legelső gyűlésen. Arra nem is gondoltak egy hirtelen, hogy ahhoz, hogy a mennykő a toronyba beüthessen, kettő szükséges: egyik a mennykő, másik a torony. Mennykő, az csak akadna imitt-amott; de hol a torony? Ahhoz még csak a téglákat kezdi összefuvarozni a vasút, de csak a közelebbi napok feladata lesz, hogy azokat szépen egymás tetejébe rakják s legfelül tegyék a meglevő gombot, Péchy Tamást, akinek három esztendeig muszáj kitartani, míg alatta minden esztendőben szétmállik az épület fundamentoma: a ház tisztikara, meg az állandó bizottságok. Köszönöm én az ilyen állandóságot, mikor minden levélhulláskor szurkolnom kell, ha nem pottyantanak-e ki a naplóbíráló bizottsági magas és szépen jövedelmező méltóságomból gonosz irigyeim, kik nem győznek zúgolódni afölött, hogy mire szónoklataik bekerülnek a naplóba, miért hogy nem homályosítják el azonnal Deák Ferenc beszédeit? A bizottságot okolják miatta, meg Kónyi Manót.
Négy dologról bizonyos volt minden ember, hogy az első ülésen be fog következni.
Haragos kérdés fog intéztetni az igazságügyi miniszterhez, hogy a tiszaeszlári gyilkosság tisztában van-e már, s ha nincs, miért van?
Item számon fog kéretni Tisza Kálmántól, hogy a pozsonyi jámbor poncichterek mitől lettek dühösek és Kraxelhuber lóg-e már, avagy csak olyan »elvi« az a statárium a kormánybiztos bugyellárisában.
Item, sürgős kérdés fog intéztetni Wahrmann Mórhoz, mint a magyarországi kagal fejedelméhez, hogy Ónody Gézát hova tette? Mert íme, jelen van a tény, hogy Ónody Géza nincs jelen. Tehát hova lett, – neki tudni kell.
Item meginterpelláltatik a pénzügyminiszter, hogy az állami rend és hivatalos tekintély érdekében ellátta-e immár adóbehajtó közegeit kellő számú revolverekkel s azzal az utasítással, hogy szomorú eshetőségek elkerülése végett azt, akit egzekválni mennek, mindenekelőtt puffantsák agyon.
Tessék: ennek a négyféle Damokles-kardnak állott a ma összeült képviselőház – mint Madarász bátyánk mondaná a védpajzsa alatt. És uramfia, – hiúnak bizonyult minden várakozás. Semmi sem történt, ami a tespedő vért kissé élénkebb keringésbe hozná.
Ez nagy malőr a karcolatíróra, aki kénytelen kijelenteni, hogy mikor nem is egy, de négy botrány van jogos kilátásba helyezve, aztán mind elmarad: az a legnagyobb botrány.
Konstatálhatjuk ezeknek utána, hogy az országgyűlés második ülésszaka óriási botránnyal nyílott meg.
Fölolvasták az összehívó királyi leiratot, mely Schönbrunnban kelt, ami általános megelégedéssel találkozott, az éljenzés stádiumáig azonban nem emelkedett.
Az elnök aztán előadta az aratási vakáció alatt bekövetkezett változásokat. Nyolc képviselőtársunkkal, fájdalom, nem fogunk itt találkozni többet. Szende Béla, Náray Imre, Knöpfler Vilmos, gróf Bethlen András, ifj. Szőgyényi László, báró Radványszky Béla, Justh György, Mikó Bálint részint meghaltak, részint főispánok lettek, mi fölött jegyzőkönyvi részvét fejeztetik ki, illetőleg tudomásul vétetik. Választattak új emberek is, akik alkotmányszerű megrostálás végett kiadatnak az igazoló bizottságnak, mely még nincs. Meczner Gyula negyedszer is lejárt kormánybiztosi váltója további prolongálás végett bejelentetik, s tudomásul vétetik az elnök abbeli tudatása, hogy jegyek vannak az irodában letéve azok számára, kik netán látni akarják azt az embert, aki egyszer azt dalolta az országgyűlésnek:
Dicsőséges nagy urak: hát hogy vagytok?
Nem viszket-e egy kicsit a nyakatok?
Nem viszket-e egy kicsit a nyakatok?
Aztán meg nem átallott oly tanácsot adni, hogy: »akasszátok föl a királyokat«. Ezt a veszedelmes rebellist érdemes lesz mai napság megnézni. Ne tessék félni, gondoskodva van róla, hogy ne mozdulhasson. Nem is vasban, – egészen bronzzal körülöntve fogják mutogatni; akár az ujjával érhet hozzá még Fenyvesy Ferkó is.
Az elnöki jelentés alatt időnk volt körültekinteni a teremben. Szép ház gyűlt össze, de nem teljes. Két változást mi is észrevettünk, amiről az elnök nem vett tudomást. Egyik, hogy Tisza Kálmán egész megfiatalodott Ostendében. Szakálla sokkal kurtábbra nőtt, mint azelőtt és sokkal elevenebbnek látszik, mióta a társadalmi rendet megmentenie újabb alkalma nyílt. De ennél is nagyobb szenzációt okozott az, hogy b. Kemény Gábor, noha dupla miniszter, csak egyen ült a miniszteri bársonyszékek közül.
Ordódy, a lemondott közlekedési miniszter nem volt jelen az ülésen. Apponyi Albert, kinek visszavonulási szándokairól annyit beszéltek újabban, szintén nem volt látható. És csakugyan Ónody sem, kinek veszett hírét jelentik a lapok.
De ott volt Istóczy, zord mogorva arccal úgy foglalva helyet, hogy ne legyen kénytelen látni a Wahrmann arcképét. És ott volt a jó öreg Somssich Pál, kinek aggasztó betegsége a múlt nyáron alig engedé remélni, hogy még ily friss erőben, küzdelemre készen láthassuk itt viszont.
